Juncker győzött Strasbourgban

Ahogy a Népszava az első pillanattól, az EP-választások eredményének kihirdetésétől jósolta, Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök lett öt évre az Európai Bizottság elnöke. Az Európai Parlament ezzel nemcsak a maga jelöltjét választatta meg bizottsági elnöknek, de sikeres precedenst szolgáltatott arra, hogy az EP-választások győztes listavezetője legyen automatikusan a következő ciklus bizottsági elnöke. Juncker győzelmének legalább három alapvető oka és egyben tanulsága van.

A néppárti és a szocialista frakció „technikai koalíciója”, amelyek lényegében 1945 óta meghatározza a nyugat-európai országok társadalmi modelljét és az integrációt is, továbbra is képes keresztül vinni az akaratát az európai intézményeken. Ha az Európai Parlament úgymond a „sarkára áll”, és saját demokratikus legitimációjára hivatkozva szembeszáll a kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal, akkor az utóbbi – széttartó nemzeti érdekek, otthoni feszültségek miatt – meghátrál. Végül, amit persze eddig is tudtunk, ismét kiderült, hogy az Európai Uniónak egy vezető hatalma maradt, s az Németország.

Az első világháború kitörésének századik évfordulóján groteszk belegondolni abba, hogy békés politikával, a nyugati demokráciák sorába való besimulással mennyivel többet értek el a németek, mint háborúskodással. Ennek persze személyes okai is vannak. Angela Merkel német kancellár mellett a brit miniszterelnök és a francia köztársasági elnök másodrendű hatalmak gyenge vezetőinek tűnnek. Az Egyesült Királyság és Franciaország valójában persze gazdaságilag és politikailag egyáltalán nem olyan gyenge, mint csúcsvezetői mutatják: de az európai integrációs ügyekben messze kisebb a befolyásuk, mint Németországé. Ez a brit konzervatívok esetében részben tudatos döntés is, míg Franciaország szinte észrevétlenül gyengült meg a korábban általa dominált „francia-német” tengelyben.

Juncker persze luxemburgiként nyelvében (nyelveiben), egész eddigi pályájában a francia-német tengely árnyékában nőtt fel, s az egyetlen volt, aki a listavezetők vitájában franciául szólalt meg. Az Európai Bizottság luxemburgi munkatársai mindig is a legbuzgóbb „európéerek” közé tartoztak, s nyilván így lesz ez Juncker elnöksége alatt is. Megválasztásával egészében a „business is usual” elve győzött, a nagy nyugati tagállamok által dominált integráció, amelyben az eurózónán kívülre szorult országok (talán Lengyelországot leszámítva) így vagy úgy, de másodhegedűsnek számítanak.