AB;alaptörvény;egészségügyi törvény;

2014-07-15 20:57:00

Alaptörvény-ellenes az egészségügyi törvény egy bekezdése

Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az egészségügyi törvény azon bekezdését, amelyben a cselekvőképes ember közokiratban történő vizsgálatok, beavatkozások visszautasíthatóságának egyes részletszabályait rögzítették - közölte az Ab a honlapján.

A testület szerint a rendelkezés azon pontja alaptörvény-ellenes, amely arról szól, hogy a cselekvőképes ember nyilatkozhat arról: cselekvőképtelensége esetén visszautasíthat egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat és ez a nyilatkozat akkor érvényes, ha pszichiáter szakorvos - egy hónapnál nem régebbi - szakvéleményben igazolja, hogy a személy döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta meg. Ezt a nyilatkozatot két évente meg kell újítani.

Az Alkotmánybíróság szerint az önrendelkezési jog aránytalan korlátozását jelenti, hogy cselekvőképes embereknek kötelezővé teszi és a közokirat elkészítésének előfeltételéül szabja a pszichiáteri szakvélemény beszerzését a törvény.
A bekezdés hatályban maradó szövegének értelmében a "nyilatkozatot a beteg bármikor - cselekvőképességére, illetve alaki kötöttségre tekintet nélkül - visszavonhatja".
Az egészségügyi törvény további, ehhez kapcsolódó paragrafusaihoz érkezett panaszt az Ab elutasította.