tűz;Andrássy út;őrizetbe vett;

2014-07-16 21:21:00

Elengedik az Andrássy úti tűz miatt őrizetbe vetteket

Szabadon engedik a budapesti Andrássy úti tűz előidézésének gyanúja miatt őrizetbe vett két embert. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a két férfi előzetes letartóztatásának nem állnak fenn a feltételei. Egyikük esetében a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja is hiányzik. Ezért az ügyészség a két férfi azonnali szabadlábra helyezésére utasította a nyomozóhatóságot - fejtette ki az ügyészségi szóvivő.

Pap Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese azt mondta, hogy a rendőrség tudomásul vette az ügyészség döntését, intézkedtek a két férfi szabadon bocsátásáról. 

Kedd délután teljesen megsemmisült egy, a főváros VI. kerületében, az Andrássy úton található palota tetőszerkezete, miután építési munkálatok közben lángra kapott az épület. A palota életveszélyessé vált, de szerdán megkezdték az épület balesetveszélyes részeinek elbontását.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedd délutáni közleményében azt írta: közveszély okozás bűntette megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe a 36, illetve 37 éves férfiakat, akik megalapozottan gyanúsíthatóak az épülettűz előidézésével.