3-as metró;átvizsgálás;üzemkezdet;

2014-07-16 22:17:00

Minden üzemkezdet előtt átvizsgálják a 3-as metrót

Minden üzemkezdet előtt átvizsgálják a BKV és a BKK szakemberei a 3-as metró teljes vonalát, és a talált hibák jellegétől függően, ha szükséges, korlátozásokat vezetnek be, a forgalom csak az üzembiztonság fokozott szem előtt tartásával indulhat meg - közölte a két közlekedési társaság.

Hozzátették: a vonal infrastruktúrája és kocsiparkja mára meghaladta a tervezett élettartamát, műszaki állapota erősen leromlott. A gyakoribb beavatkozások révén átmenetileg csökkent a műszaki kockázat és a meghibásodások száma. Egyebek mellett a BKV szerelői hőmérsékletemelkedés-érzékelőket és automatikus tűzoltó berendezéseket építettek be a szerelvényekbe - írták. Kitértek arra is, hogy a vonal felújítása a pénzügyi fedezettől függően becslések szerint 5-10 évet vehet igénybe, költsége 180-240 milliárd forint közé tehető. A már elvégzett 16 kilométernyi síncserén kívül 2015 végéig további 52 kilométernyi sínszálat is lecserélnek.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke szerdán sajtótájékoztatón közölte: aláírásgyűjtést kezd a fővárosi MSZP a 3-as metró mielőbbi felújítása érdekében. Bírálta Tarlós István főpolgármester szerinte egymásnak ellentmondó nyilatkozatait a metróvonal állapotával kapcsolatban. Egyik nap azt mondja, semmi probléma, a másik nap "kínkeservesen elismeri", ha nem lesz azonnal forrás, akkor tragédia is történhet - közölte.

A BKV és a BKK közös közleménye idézi Tarlós István főpolgármestert, aki azt mondta, még nem életveszélyes a 3-as metró, de néhány éven belül életveszélyes állapotba kerülhet. Az orosz szerelvények egy-két évig még biztonságosan használhatók, de ha ez idő alatt nem sikerül pénzt szerezni a vonal felújítására, akkor azt le kell állítani.

Kedden füstölés miatt nem közlekedtek a 3-as metró szerelvényei a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között, a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Nyugati tér és a Lehel tér között körülbelül két tenyérnyi helyen égő olajat, olajsarat találtak. Személyi sérülés nem történt, az alagútban utasokat szállító szerelvény nem maradt.