Félreértés ne essék, az érdemrendről számos fontos információt megtudunk. Például azt, hogy 1764-ben azért alapította meg Mária Terézia magyar királynő, hogy a már meglévő katonai rendjel mellett polgári érdemrendet is jutalmazhasson az arra érdemeseknek. A bécsi udvar ellenkezett is, hogy a királynő az új rendet az államalapító királyunkról nevezte el. Mária Teréziát természetesen politikai érdekek is vezették, hiszen a rend megalapításával a magyar nemesség kedvében járt akkor, amikor egyre határozottabban szorgalmazta megadóztatásukat. A királynő lett a rend első nagymestere, majd őt követte fia, II. József, II. Lipót, I. Ferenc, V. Ferdinánd, Ferenc József, IV. Károly vagyis a mindenkori uralkodó.
A kiállítással a probléma ott kezdődik, mikor már nemcsak a királyok, politikusok nagyalakú festményeit, a Szent István rend kis-, közép- és nagykeresztjeit nézegetjük, hanem nekirugaszkodunk a történelmi adatok olvasásának is. A szervezők már-már túl sok információt osztanak meg velünk, ami persze nem lenne gond, ha csak az érdemrendről esne szó. A szövegek azonban tele vannak érdekes, bár a kiállításhoz csak hajszálvékonyan kapcsolódó adatokkal. Megtudjuk például, hogy a II. Lipótról készült egészalakos, díszruhás portré egy II. Józsefet ábrázoló kép tükörképes másolata, csak míg a kalapos királyon fehér harisnya és csatos fehér cipő van, addig Lipóton megjelenik az érdemrend ruhájához illő zöld lábbeli is.
A szőrszálhasogató leírásokat leszámítva a kiállítás teljes képet ad a témáról. A legérdekesebb, hogy kik kapták meg a kitüntetést a Monarchiában (természetesen más-más okokból): József nádor, gróf Metternich, Haynau, a trónörökös Habsburg Rudolf, a mexikói császár Ferdinánd Miksa, számos magyar miniszterelnök is, úgymint Fejérváry Géza, Bánffy Dezső, Andrássy Gyula vagy Tisza István.
A politikusok mellett a művészeknek is járt érdemrend, igaz "csak" kiskereszt. Festőink közül Munkácsy Mihályt, Benczúr Gyulát és Lotz Károlyt, íróink közül Jókait, Mikszáthot és Aranyt is kitüntették. A művészek persze eltérő módon viszonyultak az érdemrendhez. Jókai például büszkén viselte, Arany azonban elfogadni is vonakodott, verseiben pedig gúnyosan emlékezett vissza rá: "Minek nekem az a kereszt? Disznóorra arany perec? Csillagom, galambom". Arany kitüntetése egyébként a Kiegyezés gesztuspolitikája volt.
A míves portrék mellett számos tallér, pecsétnyomó és kitüntetés csillog a tárlókban, így kedvünkre bogarászhatunk. A Szent István rend kis-, közép-, és nagykeresztje mellett több ismert és kevésbé ismert, jobbára csak a történészek és az érdemrend-fanatikusok által számon tartott kitüntetés sorakozik, mint az aranysarkantyús vitézek jelvénye. A legérdekesebb a Luxemburgi Zsigmond által alapított Sárkányrend, melynek motívuma a farkát a sajt nyakára tekerő sárkány, vagy a hírneves Aranygyapjas rend, mely Európa legvágyottabb kitüntetése volt. A limitált mennyiségű érdemrendet a Habsburg család elsősorban dinasztikus politikájának eszközeként használta.
Az utolsó teremben már a huszadik században találjuk magunkat. Viharos idők jönnek, végleg elbúcsúzunk a Habsburgoktól, felbomlik a Monarchia, Horthy Miklós sokáig óvakodik az uralkodói felségjogok, így a Szent István érdemrend adományozásától. 1938-ban mégis felújítja a kitüntetést, az ország ekkor hatalmas ünnepségekkel emlékezik Szent István halálának 900. évfordulójáról, ráadásul Horthy-nak a legitimista ellenzékkel sem kell számolnia. A kormányzó lesz a rend nagymestere, és olyan személyeket is kitüntet mint Hermann Göring birodalmi marsall, Joachim Ribbentrop német külügyminiszter. Az érdemrendet azonban csak rövid időre "támasztják fel". 1946-ban hivatalosan is megszűnik a monarchikus államforma, így a rend is eltűnik egy időre.
Egészen 2011-ig, ugyanis ekkor a magyar országgyűlés törvénybe iktatja a Magyar Szent István Rendet. A kiállítás legvége is erre a momentumra koncentrál, fotókon nézhetjük meg hogyan veszi át Lámfalussy Sándor közgazdász, az euró "atyja" és Egerszegi Krisztina ötszörös olimpia bajnok úszó az érdemrendet a Sándor Palota tükörtermében. Nem árt megjegyezni, hogy annak idején többen is sokat vitáztak arról, helyes-e egy olyan kitüntetést felújítani, mely háborús bűnösök mellét is dekorálta.
A kiállítás tisztességesen végigvezeti a látogatót az érdemrend történetén, de mintha csak magyar látogatókra számítana. Feltűnő ugyanis, hogy a kiállított tárgyak melletti hosszas leírások csak magyar nyelven szerepelnek, és csupán a főbb témákat összefoglaló szövegeket fordították le angolra. Pedig nagy valószínűséggel külföldi turistákat is vonzana a kiállítás. Az osztrákok például számos tárggyal járultak hozzá a kiállítás sikeréhez. Ők lehet jegyet váltanának, ha másért nem, akkor a Habsburgokért.