Nemzeti Dohányboltok;cigaretta értékesítés;

2014-07-22 07:23:00

Zuhan a dohányboltok cigarettaeladása

Idén májusban mindössze 660 millió szál cigarettát értékesítettek a nemzeti dohányboltok, ami az egy évvel korábbinál 228 millióval, míg az egy hónappal ezelőttinél 30 millióval kevesebb - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tegnap nyilvánosságra hozott adataiból.

Érdekesség, hogy 2012 májusában még 1131 millió szál cigaretta fogyott hazánkban. A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége már tavaly tavasszal figyelmeztetett, hogy a cigaretta feketepiaca a nemzeti dohányboltok rendszerének kialakításával akár 15 százalékra is duzzadhat, és a kieső adóbevételek éves szinten megközelíthetik az 50 milliárd forintot.

E félelem látszik beigazolódni az államháztartás első féléves jelentéséből is, ami szerint a dohánygyártmányokból 141,3 milliárd forint jövedéki adó bevétel származott, ami 17,2 milliárd forinttal volt alacsonyabb a tavalyi első hat havi bevételnél.

Ugyan a cigaretta feketepiac nagyságának méréséhez nincsenek egzakt módszerek, ám sokatmondó, hogy a NAV az idei év első öt hónapjában mintegy egymilliárd forint értékben foglalt le illegálisan forgalmazott, zárjegy nélküli dohánytermékeket.