EU;rendőrség;Ukrajna;külügyminiszterek;Nemzeti Gárda;biztonsági szervek;

2014-07-22 15:30:00

Ukrán válság - Segítő missziót hozott létre az EU

 Az EU-országok külügyminiszterei kedden Brüsszelben hivatalosan is létrehozták azt a missziót, amely a nem katonai jellegű ukrán biztonsági szervek - így a rendőrség, illetve a nemzeti gárda - reformját hivatott elősegíteni.

Mint azt Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője közölte, a misszió az ukrán hatóságok kérésére jött létre. Tanácsokkal fogja ellátni az ukrán hatóságokat annak érdekében, hogy az úgynevezett civil biztonsági szektor tevékenységét a jogállamiság elveinek tiszteletben tartása és a demokratikus felelősségi rendszer, ugyanakkor a hatékonyság és a fenntarthatóság jellemezze.

A misszió tagjai nem viselnek fegyvert, és nincs intézkedési jogkörük. A kezdeti szakaszban Kijevben tevékenykednek, de mielőbb igyekeznek Ukrajna különböző térségeire kiterjeszteni a működésüket.

Iklódy Gábor, aki az EU külügyi hivatalának válságkezeléssel és stratégiai tervezéssel foglalkozó igazgatóságát irányítja, és az ő részlegén készítették elő a missziót, az MTI-nek korábban elmondta, hogy a létszámot őszre 57 főre kívánják fejleszteni. Az uniós tanácsadók fő feladata az lesz - közölte -, hogy segítsék a nem katonai jellegű ukrán biztonsági szervezetrendszer működésének átvilágítását, azonosítsák azokat a pontokat, ahol el kell választani egymástól a tevékenységi köröket, illetve egyértelművé kell tenni a felelősségi, alá-fölérendeltségi rendszert, be kell építeni a demokratikus ellenőrzés jogállami biztosítékait.

Az egyelőre két évre tervezett missziónak idén november 30-ra kell elérnie a kezdeti műveleti szintet. Az addig terjedő időszakra 2,68 millió eurós költségkeretet biztosítottak a tagállamok miniszterei a keddi döntéssel.