Izrael;biztonság;repülés;Michael Bloomberg;

2014-07-23 12:52:00

Bloomberg beintett a nemzetközi légitársaságoknak

Michael Bloomberg amerikai milliárdos bejelentette, Tel Avivba repül, Izraellel való szolidaritása jeléül. A milliárdos egyben kérte az Egyesült Államokat, engedélyezze az amerikai légitársaságoknak, hogy újból repülhessenek a zsidó államba. New York volt polgármestere azt írta Twitterén, hogy az El Al járatával megy Izraelbe, bebizonyítandó, hogy igenis biztonságos a repülés a zsidó államba és onnan egyaránt. Úgy értékelte, hogy a repülés felfüggesztése Izraelbe a Hamász meg nem érdemelt győzelmével egyenlő. 

Az ügy előzménye az, hogy az amerikai légitársaságok felfüggesztették izraeli járataikat és Izrael elkerülését javasolta az európai repülésbiztonsági ügynökség is a gázai konfliktus biztonsági kockázatai miatt. Az ügynökség arra szólította fel a légitársaságokat, hogy a rakétatámadások veszélye miatt, lehetőleg kerüljék el az izraeli légteret. A tel-avivi nemzetközi reptér közelében történt rakétatámadás után elsőként az amerikai légitársaságok, majd az Air France, a KLM, a Lufthansa és a Brussels Airlines is felfüggesztette időlegesen a városba tartó járatait kedden, az utasok és a személyzet védelme érdekében.

Az izraeli polgári repülési hatóság szerint nincs valós ok a járatok felfüggesztésére, továbbra is biztonságos a repülőtér, és erről próbálják meggyőzni amerikai kollégáikat.

Nem sok sikerrel jártak, mert ma, egészen éjfélig a Wizz Air is felfüggeszti magyarországi járatai üzemeltetését a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre.

Az ügyben megszólalt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is, aki arra kérte John Kerry amerikai külügyminisztert, hogy segítse elő a gázai konfliktus miatt felfüggesztett amerikai légi járatok újraindítását Izraelbe.