Budapest;ellenzék;egység;

2014-07-25 07:03:00

Alakul az ellenzéki összefogás

Két héten belül le kell zárni az ellenzéki egyeztetéseket a szocialisták szerint. Az MSZP vezetői úgy gondolják, alapvető érdek, hogy lehetőleg minden településen egyetlen kihívója legyen a kormánypárti indulónak. Veszprémben tegnap jelentették be, hogy Katanics Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) városi elnöke lesz a közös baloldali polgármesterjelölt az őszi választáson. Orosházán azonban egyelőre egyedül indulnak a szocialisták, a többi ellenzéki párt ugyanis helyben még nem kereste meg őket és Budapesten sem akar minden kerületben közös jelöltet az Együtt-PM.

Az MSZP szerint a következő két hétben le kell zárni az önkormányzati választással összefüggő ellenzéki tárgyalásokat. Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese a napokban kijelentette, alapvető érdek, hogy lehetőleg mindenhol egyetlen kihívója legyen a kormánypárti indulónak. A politikus közölte, helyt fognak állni a választáson annak ellenére, hogy a Fidesz mindent megtesz azért, hogy megnehezítse az ellenzék dolgát. A településeken folynak az egyeztetések a lehetséges közös ellenzéki polgármester-, illetve önkormányzati képviselőjelöltekről és több városban már megszületett a megállapodás.

Veszprémben éppen tegnap jelentették be, hogy Katanics Sándor, a DK városi elnöke saját pártja mellett az MSZP és az Együtt-PM közös polgármesterjelöltje lesz az őszi önkormányzati választáson. Az ellenzéki pártok megállapodása alapján a városban közös programmal, közös listával és közös egyéni jelöltekkel készülnek a baloldali pártok a voksolásra. Dunaújvárosban a szocialisták helyi elnöke mögé sorakoznak fel az ellenzéki pártok. Pintér Attila, aki korábban a város alpolgármestere volt, bemutatásakor arról beszélt, hogy Dunaújvárosban semmit nem tett az elmúlt négy évben a fideszes vezetés, kizárólag azok a fejlesztések valósultak meg, vagy éppen most fejeződnek be, amelyeket még a baloldali kormányzat készített elő, ezért van esély az ellenzéki győzelemre. A városban szintén közös jelölteket indítanak, a listán pedig az MSZP-s politikus mögött a DK és az Együtt tagjai következnek. Szombathelyen a város korábbi szocialista polgármesterét, Ipkovich Györgyöt a DK és az Együtt-PM szövetség mellett az Éljen Szombathely! Egyesület is támogatja.

Először Szegeden született meg az ellenzéki egyezség, ahol már júniusban bejelentették, hogy a szocialista Botka László mögé a DK, valamint az Együtt-PM is felsorakozik. A húsz szegedi egyéni körzetben tizennégy MSZP-s mellett a másik két párt egyaránt három-három jelöltet indít. Később kiderült, hogy Tatabányán Fekete Miklós lesz a baloldali pártok közös polgármesterjelöltje és a szervezetek a város 12 körzetben is összefognak. Gyulán Bod Tamás, az Együtt választókerületi elnöke indulhat, akit mind a DK, mind a szocialista párt elfogad.

Orosházán a szocialisták egyelőre egyedül indulnak a választáson, Füvesi Sándor az MSZP jelöltje azonban örülne, ha a városban a baloldal pártjai közösen váltanák le a fideszes vezetést. Partnerek híján tegnap a DK Szekszárdon nevezte meg saját polgármesterjelöltjét. Farkas Károly nem zárta ki, hogy végül megállapodnak a demokratikus ellenzéki pártokkal, civil szervezetekkel és közösen fognak dolgozni a szekszárdiakért. Az Együtt-PM azonban már bejelentette, hogy a városban az LMP jelöltjét, a trafikmutyi miatt a Fideszből kilépett Hadházy Ákost támogatja, akinek van esélye a győzelemre. Miután Győrben megrekedtek a tárgyalások, a DK Neupor Zsolt önkormányzati képviselő személyében önálló polgármesterjelöltet állít. A jelek szerint Kecskeméten sem lesz összefogás, a városban ugyanis az Együtt Hugyecz Zoltán független polgármesterjelöltet támogatja.

Miskolcon Pásztor Albert mögé sorakoztak fel a baloldali pártok helyi vezetői, a volt rendőrkapitány korábbi "rossz" mondatai miatt azonban az Együtt, illetve a PM elnöksége már több alkalommal közölte, hogy nem támogatja a független polgármesterjelöltet. Tóbiás József, az MSZP új elnöke a Népszabadságnak adott tegnapi interjújában azt mondta, Pásztor támogatásáról a helyi szervezet döntött. Hozzátette: bár a párt vezetése beavatkozhat, ha a helyi szervezet a szocialisták elveivel ellentétesen határozott, de "nem lehet olyan döntést rájuk kényszeríteni, amit nem fogadnak el, nem éreznek magukénak".

Budapesten ezen a héten háttéregyeztetések zajlanak, a lehetséges közös főpolgármester-jelöltről nem egyeztetnek egymással a baloldali pártok. Az MSZP, az Együtt-PM és a DK a fővárosban csomagban akar megegyezni, ám még az együttműködés elveiről sem született egyezség. Az Együtt-PM ugyanis csak azokban a kerületekben akar teljes összefogást, ahol biztosnak látszik a győzelem, a szocialisták szerint viszont a koordinált indulás gyengítheti a demokratikus ellenzék esélyeit.

Titkos favorit?
Lapunk korábban megírta, hogy Gyurcsány Ferencnek van főpolgármester-jelöltje. A DK favoritja a színházi világból érkezne, és vállalná is a megmérettetést, ám mert a kutatások szerint a fővárosiak a főpolgármester- jelölttől elvárnának valamiféle városvezetői kompetenciát, a másik két párt várhatóan ezt az ajánlatot nem fogja elfogadni. Az Index információja szerint ez a favorit Balázsovits Lajos színművész.