városháza;Juhász Péter;Együtt-PM szövetség;

2014-07-26 07:08:00

A Városháza előtt építkezett Juhász Péter

Falat húzott Juhász Péter; az Együtt-PM társelnöke a Főpolgármesteri Hivatal előtt a Városháza utcában az új önkormányzati választási törvény ellen tiltakozott azzal, hogy falat emelt a Városháza bejárata elé és a "Diktatúra miatt zárva" szöveget festette rá.

A politikus szerint az új önkormányzati választási törvény miatt értelmét vesztette a fővárosi közgyűlés, mivel megszűnt a népképviselet, így akár be is lehetne zárni azt, ezért falazták be. Juhász Péter szerint Tarlós Istvánnak is van felelőssége a törvénnyel kapcsolatban, mivel a főpolgármester "nem tudta megváltoztatni ezt a törvényt, benyelte és nem szólal fel ellene".

Mint ismert, az országgyűlési és európai parlamenti választásokat követően a Fidesz átalakította a fővárosi önkormányzat választásáról szóló törvényt. Ez azért is érdekes, mert Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője (később az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke) az ATV Szabad szemmel című műsorában azt mondta, hogy nem szabad átvenni azt a szocialista gyakorlatot, hogy a választások előtt megváltoztatják a voksolás szabályait. Az új fővárosi közgyűlésben a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 kompenzációs listán bejutott (polgármesterjelölt) képviselő ül majd. A közgyűlés többségét a polgármesterek adnák, mint a kerületek "egyéni képviselői".

Elemzők szerint a Fidesznek ez azért lenne jó, mert így lehet többségük az új közgyűlésben, miközben a régi, arányos rendszerben nem lett volna.