TV2;képernyő;Gáspár Győző;

2014-07-26 07:49:00

Közelkép - Itt volt az ideje

Győzikétől megvált a Tv2. Éppen itt volt az ideje, hogy Gáspár Győző eltűnjön a képernyőről. Nem feltétlenül örökre, de mint egy állandó műsor szereplője. Mert Győzike valójában nem tud semmit, nem ért semmihez, nincs olyan tulajdonsága, amiért figyelni érdemes rá. Valószínűleg a tanult szakmájában, a henteskedésben sem ért már semmihez, hangja sincs igazán, amikor annak idején a Romantic együttesben feltűnt, állítólag már akkor is csak tátogott a lányok között.

Most mégsem ezért a semmit sem tudásért rúgták ki az Édes élet című sorozatból, hanem mert meglökdöste és durván szidalmazta a stáb egyik hölgytagját. Csak, aki nem figyelt oda, az nem vette észre már korábban, hogy Győzike mennyire agresszív személyiség. Alig volt műsora, amelyikben fel ne horgadtak volna az indulatai. Vele kapcsolatban felmerült a kérdés - nyilvános televíziós vitában is szó esett erről -, mégis miért nézték olyan sokan a Győzike showt?

A válaszok között volt olyan, amelyik szerint a műsora segít a romák elfogadtatásában, hiszen látható, hogy ő is olyan ember, mint bárki más. Sőt: olyanok a családi viszonyai is, mint a legtöbb magyar családban. (Mint ahogy Bea asszony is érzékelhetően okosabb volt, mint a férje.), Voltak azután olyan vélemények is, hogy Győzike népszerűségének legfőbb oka, hogy a nézők nagy része boldogan neveti ki, a maga felsőbbsége tudatában: na lám milyen ez a hülye gyerek?

Akinél én, mi, lám sokkal okosabbak vagyunk. Azért ültek le a képernyő elé, hogy "lássuk mit csinál az a hülye cigány". Valószínűleg mindkét érvelésben van némi igazság, de az is lehet, hogy más, egyéb okai is voltak Győzike népszerűségének. Ami mára már odalett. Ezt ő is érezheti, ezért is bukkant elő egyre gyakrabban - más műsorokban is - személyisége agresszív vonása. Éppen ideje hát, hogy eltűnjön egy időre a képernyőről.