autóipar;növekedés;foglalkozatás;

2014-07-26 07:23:00

Az autóiparban tényleg nőtt a foglalkozatás

Tavaly az iparban mintegy 625 ezren dolgoztak Magyarországon, az alkalmazásban állók száma 0,6 százalékkal nőtt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a járműiparban viszont 9 százalékkal ugrott meg a létszám - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.

Egy évvel korábban még 2,1 százalékos létszámcsökkenést regisztrált a KSH az iparban. Az összes munkavállaló 73 százalékát képviselő fizikai foglalkozásúak száma 0,4, a szellemi foglalkozásúaké, 1,0 százalékkal nőtt tavaly. Tavaly az ipar legnagyobb nemzetgazdasági ágában, a feldolgozóiparban 0,7 százalékkal nőtt, míg a másik kettőben csökkent a létszám az előző évhez viszonyítva: az energiaiparban 2,1 százalékkal, a kis súlyú bányászatban pedig 3 százalékkal.

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül nyolcban 0,1, és 9 százalék közötti mértékben emelkedett az alkalmazásban állók száma, a többi ötben pedig 0,2, és 6,5 százalék közötti létszámfogyás volt. A legnagyobb mértékben, 9 százalékkal a járműiparban nőtt a létszám: az iparágban mintegy 6500-zal dolgoztak többen, mint egy évvel korábban, elsősorban az autógyáraknak köszönhetően. Itt a szellemi foglalkozásúak létszámának növekedése - ami 10,7 százalékot tett ki - is gyorsabb volt, mint a fizikai foglalkozásúaké.

A feldolgozóipari alágak rangsorában csakúgy, mint az előző években, 2013-ban is az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása volt a legnagyobb foglalkoztató. Az iparágban csak minimálisan (nem egészen 200 munkavállalóval) dolgoztak kevesebben, mint 2012-ben. A járműgyártás megelőzte a 2012. évhez képest a foglalkoztatásban a harmadik helyre csúszott, a mintegy 75 ezer főt alkalmazó fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása alágat.