Tusványos;jóléti állam;Bálványosi Nyári Szabadegyetem;Orbán;

2014-07-26 14:26:00

Nincs mese, a munkaalapú állam korszaka következik

Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott előadást szombaton Orbán Viktor. Az erdélyi szabadegyetem visszatérő előadójaként a magyar miniszterelnök a szabadtéri színpad előtt összegyűlt több ezres hallgatóság előtt mondott beszédében leszögezte: a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, ebben a pillanatban sikertelenségre van ítélve.  Orbán Viktor - szokás szerint - ostorozta a liberalizmust, kárhoztatta a "külföld pénzelte" civileket, és az európai befogadó bevándorlási politikát, valamint jelezte, többségi magyar tulajdon lett a hazai bankrendszerben. Az ellenzéki pártok élesen bírálták a beszédet.

LMP: tévesek a kormányfő következtetései

Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke a kormányfő Tusnádfürdőn elmondott beszédére reagálva azt mondta: Orbán Viktor egész hatalomgyakorlását a cinizmus tartja össze, ami leginkább abban érhető tetten, ahogy "gátlás nélkül" kihasználja, hogy a magyar társadalom "szolidaritáshiányos". Hozzátette: ezek után pedig a cinizmust ostorozni "meglehetősen sajátos". Ez leginkább egy lélekbúvárnak okozna feladatokat, és nem egy politikai elemzőnek - fogalmazott.

Szerinte a miniszterelnök helyzetértékelésével akár egyet is lehetne érteni, arról ugyanakkor elfelejtett beszélni, hogy az általa vezetett Fidesz - az SZDSZ-szel szövetségben - az egyik fő felelőse, hogy 1989 után Magyarországon olyan liberális demokrácia alakult ki, amely nem védte meg például a közvagyont annak fosztogatóitól, nem jöhettek létre védelmi rendszerek.
"Amikor a liberális demokráciát, illetve a 89 utáni magyar fejlődés tehertételeit ostorozza Orbán Viktor, talán lehetne néhány szava arra, hogy az ultraliberális Fidesz 1989 után mennyiben támogatta a nyakló nélküli privatizációt" - jegyezte meg Schiffer András, példaként említve a protekcionizmus leépítését. Rámutatott: fő vitájuk abban van, hogy az LMP szerint a liberális demokráciának nem a közmunkaalapú társadalom vagy a "rabszolgatartás" az alternatívája, hanem a részvételi demokrácia. Schiffer András a szembenézést is hiányolta a kormányfő előadásából. Kifejtette: az a gazdaságpolitika, amit a kormány az elmúlt négy évben folytatott, "jóttányit sem tér el attól, ami a megelőző 20 év fő tehertétele volt".

Az egyoldalúan a multikra építő gazdaságpolitika fokozza az ország kiszolgáltatottságát, a napokban történt tömeges elbocsátások, gyárbezárások pedig pontosan azt mutatják, ez megbukott, nem alkalmas új munkahelyek teremtésére - értékelt, kiemelve: a közmunka nem alkalmas arra, hogy itthon tartsa a magyar fiatalokat.

Tóbiás: a miniszterelnök kilépett a polgári demokráciák értékrendszeréből

Az MSZP elnöke szerint az az állam, amely nem a szabadság köré szerveződik, előbb vagy utóbb kilép a demokrácia keretei közül. Tóbiás József közölte: szélesebb, erősebb, külső és belső kontrollokkal működő demokráciára van szükség. Az ellenzéki pártelnök a távirati irodának nyilatkozva úgy értékelte, hogy a miniszterelnök tusnádfürdői beszédével kilépett az európai és a magyar polgári demokráciák értékrendszeréből. Tóbiás József azt mondta, hogy közjogilag még van az országnak miniszterelnöke és kormánya, de az értékeket tekintve nemcsak a szocialistákkal szakított a kormányfő ezzel a beszédével, hanem a liberálisokkal, a konzervatívokkal és mindenki mással, aki a demokrácia értékrendszerében keresi a megoldásokat.

A szocialista politikus hangsúlyozta: olyan országra van szükség, ahol a szabadság átélhető élménnyé válik, legyen szó a vélemények vagy a civilek szabadságáról, vagy az állampolgár munkahelyről, megélhetésről való döntésének szabadságáról.

DK: Orbán Viktor a fasiszta államszervezést tartja példának

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi beszédében lényegében azt hirdette meg, hogy a szabadságra épülő demokráciával szemben "egy fasiszta, szabadságot lebontó államszervezés" a követendő példa. Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségi tagja szombaton, a fővárosi Szabadság-szobor lábánál tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a miniszterelnök "sajnos vagy elmeháborodott, és/vagy hazaáruló". A DK szerint agyrém, hogy Orbán Viktor Magyarország számára többek között Oroszországot és Kínát állította követendő példának, "mert azok hatékonyan szervezik meg az államukat".

Hozzáfűzte: Kína nemzeti jövedelme a fele, Oroszországé pedig a nyolcada az Európai Unió nemzeti jövedelmének, ezen országok szociális ellátórendszerének, nyugdíjrendszerének és családtámogatási rendszerének teljesítménye lényegesen elmarad a holland, a dán, a brit, a finn, a norvég vagy a német ellátórendszerétől. Kerék-Bárczy Szabolcs bírálta, hogy a kormányfő szerint "a szabadságjogok terjesztése nem jelenthet prioritást egy demokráciában". A DK ezért azon az állásponton van, hogy Magyarországon ébernek kell lennie minden demokratának, fel kell készülnie a társadalmi, állampolgári ellenállásra. Úgy folytatta: bármi megtörténhet, hiszen a magyar miniszterelnök "készen áll arra, hogy lángra lobbantsa nemcsak Magyarországot, hanem Közép-Európát és az egész demokratikus nyugatot".