F1;Hungaroring;Hamilton;harmadik szabadedzés;

2014-07-26 14:45:00

Továbbra is Hamilton és a Mercedes az élen

Az ötödik hungaroringi győzelmére készülő Lewis Hamiltont a harmadik szabadedzésen sem tudta megelőzni senki, így a 2008-as világbajnok zárt az élen a 29. Formula 1 Pirelli Magyar Nagydíj szombat délelőtti gyakorlásán is.

A Mercedes pilótája ezzel háromból három edzést nyert meg, igaz, ezúttal már csak 47 ezred maradt meg előnyéből csapattársa, Nico Rosberg előtt. A két mercedeses kis híján megérkezett 1.24 alá, és már most biztos volt mindenki, hogy ha nem hibáznak délután, kisajátítják az első rajtsort. Hogy a sorrend mi lesz közöttük? Nos, a helyes válasz megadása tán még a Delphoi-ban dolgozó jósoknak is meghaladná a képességét…

Hamilton ezúttal négy tizeddel előzte meg a harmadik helyre beérkező Sebastian Vettelt, és a négyszeres világbajnok német egyre jobban szűkíti a távolságot a Mercedesekhez képest. A Red Bull másik versenyzője, Daniel Ricciardo sem panaszkodhatott ezúttal, hiszen bejött negyediknek.

A két Ferrari ezúttal is bekísérte egymást a 6-7. pozícióban – közvetlenül a sportág idei felfedezettje, Valtteri Bottas (Williams) mögött –, és a sorrend is megegyezett a tegnap délutánival: Fernando Alonso volt a gyorsabb, igaz, ezúttal Kimi Räikkönen „csak” öt századra volt csapattársától. A dán Kevin Magnussen (McLaren) ismét bizonyította, nem kirándulni érkezett, és ezúttal is megelőzte – most éppen hét tizeddel – a kétszeres mogyoródi bajnok csapattársát, Jenson Buttont.
A legtöbb kört ezúttal a vb-éllovas Nico Rosberg tette meg (24), a legkevesebbet pedig a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso (11), aki az edzés egy jelentős részét részét a boxban töltötte. Az alsóház „csatáját” ezúttal a Lotus nyerte, míg némi meglepetésre az utolsó helyen ezúttal a Marussia történelmi pontszerzője, a francia Jules Bianchi zárt.
Folytatás szombaton 14 órakor az időmérő edzéssel.


29. Formula 1 Pirelli Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.048 perc, 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:24.095, 3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:24.455, 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:24.678, 5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:24.685, 6. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:24.769, 7. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:24.818, 8. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 1:24.867, 9. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:25.162, 10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:25.170, 11. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:25.231, 12. Jenson Button (brit, McLaren) 1:25.468, 13. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:25.829, 14. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:25.859, 15. Adrian Sutil (német, Sauber) 1:25.934, 16. Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber) 1:26.023, 17. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:26.035, 18. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:26.142, 19. Kobajasi Kamui (japán, Caterham) 1:27.560, 20. Max Chilton (brit, Marussia) 1:28.083, 21. Marcus Ericsson (svéd, Caterham) 1:28.605, 22. Jules Bianchi (francia, Marussia) 1:28.821.

Szurkolók a versenyzőket várják a Forma-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzése előtt a mogyoródi Hungaroring bejáratánál 2014. július 26-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Szurkolók a versenyzőket várják a Forma-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzése előtt a mogyoródi Hungaroring bejáratánál 2014. július 26-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt