pápa;Vatikán;menza;háborúk;

2014-07-27 17:06:00

Elege lett a pápának: le a háborúkkal!

Az első világháború kirobbanásának századik évfordulójára emlékezve Ferenc pápa a most dúló konfliktusok, háborúk leállítását sürgette a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

Az egyházfő gyásznapnak nevezte az első világháború kirobbanásának hétfői évfordulóját. Arra emlékeztetett, hogy az egyházat akkor vezető XV. Benedek pápa "felesleges vérengzésnek" tartotta a milliók életét követelő világháborút.  Ferenc pápa az Úrangyala-imádság (Angelus) után mondott beszédében úgy fogalmazott: reméli, hogy a múlt tévedései soha többé nem ismétlődnek meg, és a világ tanul a történelem leckéjéből a béke útját választva. 

Ferenc pápa a közel-keleti, az iraki és az ukrajnai konfliktust említette meg, imádkozva azért, hogy az itt élő népek és vezetőik "megfelelő bölcsességre és erőre találjanak” a béke érdekében. “Nem az egyéni érdekeknek, hanem a közös jónak kell felülkerekednie, valamint a minden egyes ember iránti tiszteletnek!”- hangsúlyozta az egyházfő. Ferenc pápa hangjában szomorúsággal kiemelte: mindenekelőtt a háborús övezetekben élő gyermekekre gondol, akiket megfosztanak a hozzájuk méltó élet reményétől és a jövőtől. A halott, a megcsonkított gyerekekre, azokra, akik számára a játékszert a fegyverek eldobott darabjai jelentik.

A szegények, kiszolgáltatottak melletti szolidaritását számos alkalommal kifejező Ferenc pápa a minap meglepte a vatikáni dolgozókat, amikor előzetes bejelentés nélkül megjelent a menzán, és épp úgy sorba állt az ételért, mint bármelyik alkalmazott. 

A történtekről Franco Paini, a vatikáni menza szakácsa számolt be a Vatikáni Rádiónak. Elmondta, hogy a pénteki ebédidőben egyszer csak megjelent Ferenc pápa, kézbe vett egy műanyag tálcát és beállt a vatikáni dolgozók közé a sorba. "Tésztát választott, paradicsomos szósz nélkül, második fogásnak halat" - mesélte el Paini. Hozzátette, hogy Ferenc pápa mindenkivel kedvesen elbeszélgetett, és az iránt érdeklődött a vatikáni dolgozóktól, milyen a munkájuk, hogy érzik magukat.

Ferenc pápa egyébként a megválasztása óta a vatikáni Szent Márta-ház menzáján reggelizik, ebédel és vacsorázik. A vatikáni menza a Szent Péter bazilikának ezzel ellentétes oldalán üzemel: oda járnak ebédelni többek között a vatikáni könyvtár, posta, gyógyszertár és a pápai hivatalok egyházi és laikus dolgozói.