Budapest;vihar;fák;

2014-07-27 20:09:00

Kidőlt fák, leszakadt ágak a budapesti vihar után

Kidőlt fák, leszakadt ágak miatt tizenhat helyszínre vonultak ki a fővárosi tűzoltók a vasárnap délutáni vihar után - közölte Kiss Norbert helyettes szóvivő.

A kidőlt fák a járókelőket és lakóépületeket is veszélyeztettek - tette hozzá a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltó hadnagya. A károkat a tűzoltók felszámolták, a jelenlegi ionformációk szerint személyi sérülés nem történt.

Az erdélyi Farkaslaka községben azonban valóban nagy pusztítást végzett a vihar a hétvégén. A Szekelyhon.ro című erdélyi hírportál közlése szerint a szombat délutáni heves esőzés áradást okozott, , aminek következtében megáradt a Fehér-Nyikó patak, és elöntötte a község öt települését. Székelyszentléleken, Farkaslakán, Székelypálfalván, Bogárfalván, és Nyikómalomfalván mintegy húsz hektárnyi földterületet öntött el a víz. Körülbelül 250 háztartásban keletkezett kár, gazdasági épületekbe, házakba és pincékbe egyaránt befolyt a víz. Az erdei, a községi és a megyei utak jelentős részében is kárt tett, helyenként a megáradt hegyi patakok elsodorták a hidakat, illetve a nemrég leterített aszfaltréteget.

Vasárnap már járhatóvá váltak az utak, miután a helyiek más településekről érkezett önkéntesek és a hatóságok segítségével eltakarították az ár levonulása után ott maradt hordalékot.