Megérkezett az első menetrend szerinti járat Prágából Sármellékre

Publikálás dátuma
2014.07.28. 15:54
MTI Fotó: Varga György
Hétfőn kora délután landolt a sármelléki repülőtéren a Czech Airlines (CSA) első, Prágából a Hévíz-Balaton Airportra közlekedő menetrend szerinti járata.

Benkő Attila, a repülőtér ügyvezető igazgatója elmondta: az ATR-72-es géppel első alkalommal 37 utas érkezett Sármellékre, többségük egyéni utazó, de jó néhány utazásszervező is helyet foglalt.

A CSA-tól kapott információjuk szerint a visszaútra 27 jegyet értékesítettek a közel 70 fős gépre.

Szerző

Ez ilyen nyár - Hőség, zivatarok,fülledtség

Kedden marad a fülledt, meleg, záporokra, zivatarokra hajló időjárás, legkisebb eséllyel nyugaton, délnyugaton alakulhat ki csapadék. A hevesebb gócokat továbbra is felhőszakadás, jégeső és viharos kifutószél kísérheti. Nyugaton megélénkül a déli, délnyugati szél. Hajnalban 14-19, délután 25-30°C várható. 

Szerdán kezdetben több lesz a napsütés, viszont délutántól délnyugat felől ismét egyre több helyen kell záporok, zivatarok kialakulására számítani. Jól fejlett zivatarrendszer is kialakulhat, melyben felhőszakadás, jégeső, és viharos széllökések kísérhetik a gócokat. 

Csütörtökön még mindig többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására, viszont továbbra sem kell lehűléstől tartanunk, marad a meleg, nyári időjárás.

Pénteken már több lesz a napsütés, de az erőteljes gomolyfelhő-képződésből még több helyen kialakulhat zápor, zivatar. Egy-egy gócban ismét lehet felhőszakadás, jégeső és viharos kifutószél. A hőmérséklet 26-33 fok között alakul, keleten lesz melegebb.

Szerző
Frissítve: 2014.07.28. 23:31

Rendőri erőszak, 70 éves embert vertek - Lép az ombudsman

Publikálás dátuma
2014.07.28. 15:00
Illusztráció Fotó: Getty Images
Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményezett a legfőbb ügyésznél az alapvető jogok biztosa. Székely László szerint egy panaszos előállítása jogszerűtlen volt, továbbá az idős ember feljelentését, amely szerint bántalmazták őt a gyömrői rendőrőrsön, nem vizsgálták ki megfelelően.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn közölte: az ombudsman és a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettese egy csaknem 70 éves roma panaszos bejelentését vizsgálta ki. Megállapították, hogy az idős embernél rendőrök házkutatást tartottak, majd a panaszost az ellenszegülése - a házkutatás akadályozása - miatt előállították. Ez azonban a törvény szerint nem előállítási ok - áll a közleményben. Egyrészt az érintett ellenszegülését a testi kényszer és a bilincs már megtörte, másrészt nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatták ki. Mivel tanúnak később is beidézhették volna, az előállítása az ombudsman álláspontja szerint nem volt jogszerű.

A panaszos azt állította, az előállító egyik rendőr és egy civil ruhás nyomozó megütötte, az ütésektől a székek közé esett, a földön még bele is rúgtak. A fájdalmai miatt még az előállítása estéjén felkereste az orvosi ügyeletet, másnap reggel a sebészetet, majd a háziorvosa mentővel a fővárosi baleseti központba vitette, ott öt napig kezelték. Az előállítás végrehajtásáról szóló rendőri jelentés nyilatkozat részében a panaszos kijelentette, hogy sérülései a rendőri intézkedéskor keletkeztek, és orvosi ellátást nem kapott. Az ombudsmani hivatal közleménye szerint azonban ezt a nyilatkozatot sem a gyömrői rendőrőrs parancsnoka, sem a monori rendőrkapitányság vezetője nem vette figyelembe, amikor kivizsgálta a történteket. Az őrsparancsnok ráadásul azt írta a jelentésében, hogy a panaszos úgy nyilatkozott: nem keletkezett sérülése.

Az ombudsman és helyettese közös jelentésében megállapította, hogy a gyömrői rendőrőrs munkatársai súlyosan megsértették a panaszos személyes szabadsághoz és emberi méltósághoz való jogát. Az alapjogi biztos felkérte a Pest megyei rendőrfőkapitányt, gondoskodjon arról, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szervek az előállításokat a jogszabályok betartásával hajtsák végre, és a rendőri bántalmazásról szóló bejelentések kivizsgálása mindig a lehető legalaposabban történjen.

Kitértek arra: a Pestvidéki Nyomozó Ügyészségen 2012 májusában indították meg a büntetőeljárást, de hét hónapig semmilyen nyomozati cselekményt nem végeztek, a sértettet csak kilenc és fél hónap múlva hallgatták meg. A rendőrök közül csak az akkori parancsnokhelyettest hallgatták ki tanúként, azokat nem, akik a panaszost előállították. Az elsőfokú határozattal 2013 októberében megszüntették a nyomozást, azzal az indoklással, hogy a bizonyítékok alapján a panaszos sérüléseinek egy része a jogszerű rendőri intézkedés során keletkezhetett, és a szakértői vélemény nem tudta megerősíteni a sértett vallomását.

A közleményben az áll: a látleletek ezzel szemben nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket rögzítettek. Az ombudsman szerint a szakvéleményben foglaltak teljes mértékben alátámasztják a sértett vallomását. Az elsőfokú eljárás, illetve határozat hibáit, az iratokkal ellentétes megállapításait a másodfokon eljáró főügyészség sem korrigálta.Székely László hatásköre nem terjed ki az ügyészség eljárásának vizsgálatára - ismertették. Az ombudsman ezért a legfőbb ügyésznél kezdeményezte a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanújának kivizsgálását, mert szerinte a nyomozó ügyészség súlyosan megsértette a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogát.

Nemzetiségi hovatartozás miatti diszkrimináció nem merült fel a panaszossal szembeni rendőri intézkedések, valamint az ügyészségi nyomozás alatt - állapította meg az alapjogi biztos és helyettese a közös jelentésben. Hozzáfűzték: az ombudsman arra a problémára is felfigyelt, hogy bár a jogszabály szerint a rendőrségen minden sértett figyelmét fel kell hívni az áldozatsegítés lehetőségére, a nyomozó ügyészségekre ez a szabály nem vonatkozik. Székely László szerint ez nem felel meg a tisztességes eljáráshoz való jognak, ezért felkérte a legfőbb ügyészt, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal együttműködve teremtse meg a tájékoztatás feltételeit.

Szerző