Ukrajna;tilalom;orosz film;

2014-07-29 11:45:00

Orosz filmeket tilthatnak be Ukrajnában

Az orosz-ukrán ellentét már a kultúrában is kezdi éreztetni hatását. A kijevi kormányzat cenzúrázni akarja az orosz filmeket, s az eddigieknél jóval kevesebb orosz könyvet kíván Ukrajna területére engedni. A filmexporttal foglalkozó ukrán hivatal azt közölte, a keleti szomszédtól érkezett filmeket alaposan górcső alá veszik, s megvizsgálják, „megfelelnek-e az ukrán törvényeknek”. 

Ami pedig a könyveket illeti, olyan törvényt kívánnak hozni, amely az ukrán könyveket „megvédi” a külföldiekkel szemben. Ez esetben természetesen nem az angol nyelv befolyásának elterjedésétől való félelemről van szó. Ez utóbbi rendelkezés mögött egyébként az ultranacionalista Szvoboda párt áll, a készülő törvényjavaslatot Alekszander Szics jelentette be, aki szintén e párt tagja.

Szics azért azt is hozzátette, távol álljon tőle, hogy minden orosz könyvet rossznak minősítsen, de hozzátette, „kényszerítve” érezte a kormányt a törvény meghozatalára, mert „meg akarják védeni” az ukránokat a káros befolyásoktól, azoktól a művektől, amelyek „az ország destabilizálását” célozzák. Amúgy is, tette hozzá, Oroszország „harmadrangú” könyvekkel árasztja el az ukrán piacot.

Miután a volt szovjet tagköztársaságokban továbbra is igen magas az orosz nyelvet beszélők aránya, ebben a térségben ma is népszerűek az orosz filmek és könyvek. Ez utóbbiak ráadásul sokkal olcsóbbak, könnyebben beszerezhetőek, mint az ukrán művek.

Ami a filmeket illeti, az ukrán döntéshozókat felbőszítette „A fehér gárda” című orosz sorozat sikere. A 2012-ben készült produkció ráadásul éppen Kijevben játszódik az első világháború idején, s persze nem az ukrán kultúra fontosságát emeli ki. Az ukrán kormányzat szerint az ehhez hasonló alkotásokban „meghamisítják a történelmet”.

Szics egyébként azt is elmondta, hogy az ukrán piacon elérhető könyvek mindössze egyötöde ukrán nyelvű. Ezért kvótákat akarnak kivetni az orosz, illetve idegennyelvű könyvekre. Ennek mértéke attól függ majd, hogy az ukrán művek hány százaléka uralja a piacot.