V. kerület;piacgazdaság;Együtt-PM;

Együtt-PM: az V. kerület meghirdette a piacgazdaság felszámolását

Az Együtt-PM szerint az V. kerület vezetése meghirdette a piacgazdaság felszámolását. Juhász Péter, a szövetség társelnöke  a volt Beckett's Irish Bar előtt tartott  budapesti sajtótájékoztatóján a kijelentését azzal indokolta, hogy Rogán Antal, a belváros fideszes polgármestere kijelöli a vevők személyét úgy, hogy az önkormányzat bérbeadás helyett eladni akarja a korábban felmondott bérleti szerződésű ingatlant, így ahhoz ne juthassanak hozzá az abban működött kocsma egykori üzemeltetői.

Azzal kapcsolatban, hogy az Együtt-PM az Európai Bizottsághoz fordul a miniszterelnök Tusnádfürdőn elmondott beszéde miatt, segítséget kérve a független civil szervezetek "üldöztetése", így "Magyarország putyinizálódása miatt" azt mondta: a lépést figyelemfelhívásnak szánják és nyomásgyakorlást várnak a szervezettől.

Az V. kerületi önkormányzat e-mailben reagált Juhász Péter kijelentésére.

Tájékoztatásuk szerint az ír kocsma bezárását és kiürítését a bíróság rendelte el. A Beckett's Kft tulajdonosa évekig perben állt az önkormányzattal, és a bíróság minden kérdésben az önkormányzatnak adott igazat. Szintén jogerős bírósági határozat mondja ki, hogy a helyiség bérlője, a Beckett's Kft egyik tulajdonosa, a reális havi egymillió négyszázezer forint helyett, mindössze százötvenezer forint bérleti díjat fizetett az önkormányzatnak. Ezzel éveken keresztül a Beckett's Kft tulajdonosa havi egymillió háramszázezer, évek alatt pedig több tízmillió forint kárt okozott az önkormányzatnak. A bírósági ítéletek alapján az önkormányzat feljelentést tesz a Beckett's Kft érintett tulajdonosa ellen.