Kortárs magyar pornóreality ősbemutatója

A Zsámbéki Színházi Bázison ma este mutatják be, a színlapon kortárs-magyar-pornó-realityként emlegetett Sok alvó közt semmi dolgom nékem című darabot, amelyet Kelemen Kristóf írt és ő maga is állított színre.

Kelemen Kristóf a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakos végzős hallgatója. A ma először játszott darabbal a tavalyi Pécsi Országos Színházi Találkozón aratta az első sikerét, hiszen a drámát a Színházi Dramaturgok Céhe beválogatta a Nyílt Fórum kötetbe. A műről a szerző-rendező a Népszavának elmondta, hogy a történet három cselekményszálon fut.

Szerepel a drámában egy három generációs család. Megjelenik egy fiatalember, akit kirúgnak az ápolói állásából és ezután az egyik televíziónál helyezkedik el. Megismerkedhetünk egy pornószínészekből álló társasággal is, akiknek a szerelmi ügyeibe is betekintést nyerhetünk. Az eseménydús darab huszonkét jelenetből áll.

A történet kortárs magyar közegbe játszódik, és ráismerhetünk a mai virtuális világ által inspirált igencsak inger gazdag, olykor hisztérikus hétköznapjainkra - tette hozzá a rendező. A bemutató színészei: Cseh Dávid, Farkas Kristóf, Főglein Fruzsina, Horváth Alexandra, Horváth Márk, Korcsmáros Felícia, Kovács Domokos, Simányi Zsuzsanna, Tarr Judit.

A szereplőgárdáról a rendező úgy fogalmazott, hogy egy eléggé vegyes társaság, van közöttük még egyetemista színészszakos növendék, de van dramaturgszakos hallgató is, sőt amatőr színész is.

Az előadás díszletéért Pázmány Virág, a jelmezekért pedig Pázmány Lili a felelős. Kelemen Kristóf a színművészeti egyetem dramaturghallgatójaként (osztályvezető tanárai: Forgách András és Radnai Annamária) alapvetően írással fogalakozik, a mostani premier, az első rendezői munkája.

Dramaturg gyakornokként korábban dolgozott az Örkény Színházban, a müncheni Prinzregententheater-ben, továbbá kurzusokon vett részt Sienában, Grazban és Berlinben.

Kelemen Kristóf izgalmasnak ígérkező darabja a mai bemutatót követően pénteken és szombaton is látható lesz a Zsámbéki Színházi Bázis egyik legkülönlegesebb játszóhelyén este nyolckor. Az alkotók remélik, hogy a produkciót ősztől valamelyik nagyobb függetleneket befogadó játszóhelyen továbbra is műsoron tarthatják.

Szerző
Frissítve: 2014.07.30. 22:18

Brutálmozi négy keréken

Publikálás dátuma
2014.07.31. 07:45
Guy Pearce (balra) és Robert Pattinson az Ausztráliában játszódó Országúti bosszú című akciófi lmben FORRÁS: VERTIGO MEDIA
Összeomlás utáni kegyetlen road-movie Ausztrália egy kihalt csücskében - ez az Országúti bosszú című ausztrál-amerikai akciófilm egy mondatban összefoglalva. Rendezője David Michôd, főszereplői Guy Pearce és Robert Pattinson.

Brutálmozi érkezett a különben érzelmes filmjeiről ismert Ausztráliából, az Országúti bosszú az enyhén túlmagyarázó címével ellentétben nem szokvány bosszú, hanem egy megszállottság története, egy apokalipszis utáni sötét hangulatú thrillerbe csomagolva.

David Michôd rendező nálunk ezzel a második filmjével mutatkozik be, a nevét biztosan megjegyezzük a most akciófilmnek kikiáltott rendezése után. Mindenekelőtt a nagyon sűrű, nagyon sötét, nagyon rejtélyes és mellbevágóan brutális atmoszférája miatt. Ami mindenek előtt az ember eredendő természetére vonatkoztatható.

A vásznon legelőször az a felirat jelenik meg, amely tudatja, tíz évvel az összeomlás után vagyunk, Ausztráliában. Nincs más magyarázat, a kezdeti képsorok azt sugallják, valamiféle végpusztulatban a civilizáció atomjaira esett szét és pusztulásnak indult.

Az úton, ahol a sötét pillantású főhősünk furikázik az autójával, sehol egy teremtett lélek, legfeljebb ócska roncsok, romos épületmaradványok az út mentén, meg az a lerobbant csehó, ahová betér.

Az egész kihalt tájon semmi nem mozdul, de valahol egy távoli ponton szétlőtt hullák hevernek, s egy elszáguldó autó három utasa a félelemtől őrjöng, egyikük azért is, mert a tűzpárbaj áldozatai között ott maradt az öccse, a másik kettő azért, mert esze ágában sincs visszafordulni a sebesültért.

A két vad szál akkor fonódik végzetesen össze, amikor a rablók elkötik a csehóban időző férfi autóját, az pedig utánuk ered az ő furgonjukkal. Az üldöző mindenre kész elszántsága, a kegyetlenségig kemény megszállottsága emeli ki Guy Pearce játékát a bosszúfilmek hőseinek átlagából.

Pearce figurája csupa rejtély, fenyegetés és sötét erő, mégis a magánya a legmeghatározóbb. Meglepően erős belső igazságot képes érzékeltetni, teljesen maga mellé állítja a nézőt. Akkor is, amikor saját érdekből megmenti a hozzá csapódó fiatal sebesült srác életét, akit rabló bátyja magára hagyott.

Akkor is, amikor egy őt bilincsbe verő rendőrnek bevallja, tíz évvel korábban megölte a hűtlen feleségét a szeretőjével együtt, éppen szeretkezés közben, s ezt azóta sem kérte rajta számon senki.

Gondolkodás nélkül lövi keresztül azt, aki ellenségének mutatkozik, mégis, a film minden emberi érzéstől megfosztott világában ő az, akiben megmarad valami alapvetően emberi. Ettől izgalmas és hiteles az a furcsa kapcsolat, ami a fokozatosan kialakul a megmentett fiú és ő közte.

A brutális road-movie, keresztül kasul tart a széthullott világ halott tájain. A kopár, ember nélküli vidék fenyegető, de még fenyegetőbb, ha emberi lényekre hasonlító alakok mozdulnak a romok között. Mindenki csőre töltött fegyverrel jár, a benzint árusító kereskedő meg a szatócs is, a nagymama viszont, aki kötőtűket forgat, bársonyos bőrű fiút ajánlja fel a férfinek.

Még a film egyetlen, emberi érzelmeket sugalló szereplője, az eldugott tanyán élő doktornő is először a fegyverét emeli fel, csak azután kérdez. Már csak a rá bízott kutyák miatt is, magyarázza később, amiket ketrecekben őriz, különben elkapnák és megennék őket. Michôd sűrű atmoszférájú brutálmozija Cormac McCarthy Az út című remekét juttathatja eszünkbe és a belőle készült filmet Viggo Mortensennel a főszerepben.

Azzal a különbséggel, hogy Az út megrendítő és felkavaró, az Országúti bosszú inkább meghökkentő és izgalmas. Ebben közrejátszik nem csak Pearce sűrű színészi ereje, hanem a fiú szerepében Robert Pattinson gondosan kimunkált, szokatlan színekkel megrajzolt figurája is.

Az Alkonyat-sorozat nyálas képű fiúja ezúttal érett színészi kvalitásokkal lép elénk, pedig elég nehéz szerepe van. Key figurájában az amerikai Délről érkezett rablóbanda legfiatalabb tagjaként egy bizonytalan lelkiállapotú, csupa kétség, nem egészen százas fiút játszik, aki nem mindig ismeri ki magát a feszült helyzetekben, de aki egyre szorosabban kötődik a számára biztonságot jelentő alkalmi útitársához.

Pearce kevés beszédű figurája erős és férfias, Pattinson méltó partnere a játékban.  Mindvégig sejthető, hogy a megszállottságnak, amivel a férfi vissza akarja szerezni a kocsiját, oka lehet. Valóban van és annak a szeretethez van köze, és magyarázatként eszünkbe juthat Krasznahorkai László gyönyörű mondata Az utolsó farkas című elbeszéléséből: "az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember nem csalódik".

(Országúti bosszú ****)

Szerző

Varázslat a senkiföldjén

Publikálás dátuma
2014.07.30. 19:18

Megkockáztatom: Ragályi Elemér lélegzetelállító operatőri teljesítménye nélkül nem biztos, hogy a grúz George Ovashvili Kukorica sziget című filmje vitte volna el idén a fődíjat Karlovy Varyban. A Kristály Glóbusz a szinte szavak nélkül pergő történet képi költészetének és drámai feszültségének elismerése is. 

Erről mondja azt Ragályi: – Különös élmény volt a Ku­korica sziget forgatása, egyrészt, mert egy számomra ismeretlen kultúrkörbe kerültem, másrészt a grúz George Ovashvili (címlapképen) fiatal, nagyon ambiciózus rendező. De legfőképpen amiatt, mert olyan játékfilmről volt szó, amelyben mindössze 5-6 mondatnyi dialóg szerepelt. Az egész történetet, a szereplők érzelmeit és indulatait, hangulatait tehát nekem, illetve a képeknek kellett elmesélniük.

Ragályi a hatvanas évek magyar újhullámának egyik emblematikus filmese, az új magyar mozgókép képi világának egyik meghatározója. Később kipróbálta magát nemzetközi – főleg amerikai – színtéren (ő fotografálta az Oscar-díjas A remény útja című svájci filmet), majd újra itthon beült a rendezői székbe is. Most éppen Kern András Gondolj rám című filmjét fényképezi, de azt mondja, jó volt a filmen dolgozni, mert itthon nem nagyon számítanak rá.

A Kukorica sziget történetében az Abhá­ziát Grúziától elválasztó Inguri folyó tavaszi áradása minden évben egy kis szigetet épít. Egy ilyen senkiföldjén, ahová a sűrű erdővel borított környező hegyek közül csak szűrve hallatszik az egymással háborúskodó két ország fenyegető harci zaja, egy öreg abház fakalyibát épít.

Aztán beveti a földet kukoricával, majd 13 éves lányunokájával kiköltözik a faházikóba, neveli a növényeket, napról nap végzik a munkákat. Időnként grúz meg orosz katonai járőrcsónakok ellenőrzik őket, majd egy sebesült katonát bújtatnak, akinek a szavát sem értik.

Aztán beérik a kukorica, de mire betakarítanák, a hatalmas őszi vizek elmossák a szigetet. A természeti táj lélegzetelállító szépsége költészettel, a beszűrődő háború drámaisága feszültséggel tölti fel a képeket.

– Két évszak alatt kellett négy évszakot „eljátszanunk”, benne a kukorica növekedését – mondja Ragályi. – Volt egy üvegházunk, abban előneveltük a kukoricát, onnan szállították naponta a forgatásra, kiültették, majd vitték vissza a növényeket. Volt bébi-, növendék-, beérett és elszáradt kukorica, négy nemzedékkel dolgoztunk. Volt olyan nap, hogy kétgenerációs növényekkel kellett forgatnunk. Rengeteg munka, sok ember kellett az ide-oda ültetgetéshez.

A technikai adottságok szerények voltak. Az éjszakai jeleneteket, ahogy kell, lámpákkal oldották meg, de nem volt elég lámpa. Ragályi képein ez mit sem látszik. De az megérte, hogy 35 mm-es filmmel dolgozhatott.

– Ma már alig használnak a világban filmszalagot. Nekem csoda volt, hogy ilyennel dolgozhattam. Alighanem utoljára.

A szereplőkkel alig volt kapcsolata, meséli Ragályi. Az öreget a török Ilyas Salman játszotta, de kizárólag csak törökül értett. Az unokáját a 13 éves Mariam Buturisvili, aki elméletben grúzul beszélt, de valójában egyetlen szót sem szólt egész idő alatt. A szerepén kívül sem. A stáb soknemzetiségű volt. A film grúz–német–francia–cseh és magyar koprodukcióban készült – a digitális effektekbe dolgozott be a magyar partner –, de ezenkívül orosz, iraki, mongol és még pár nemzet fiai dolgoztak a csapatban.

– A táborunk körül 13 nemzeti zászló lengedezett, a kommunikáció kész kaland volt a stábtagok között. A fiatal grúzok már nem tudtak oroszul és még nem beszéltek angolul. Én a magam csapatával oroszul beszéltem. Szerencsére fél évszázad távolából sikerült előkaparnom az egykori iskolai oroszomat.

Szerző