Várat magára a minőségi változás

Egy éve, augusztus elsején iktatták be Hasszan Rohani iráni elnököt. Bár azóta érezhető az enyhülés az Egyesült Államok és Teherán viszonyában, s az iráni atomprogram ügyében is történtek előrelépések, mérlege igencsak felemás. Az emberi jogok tekintetében vajmi kevés előrelépés történt hazájában, s a gazdaságban is csak mérsékelt sikereket könyvelhetett el. Ez persze nem feltétlenül az ő hibája.

Rohani 2013 júniusában nyerte meg az elnökválasztást. Mahmúd Ahmadinezsád nem indulhatott újra két mandátuma után. Elődje nem akármilyen pusztítást vitt véghez az iráni külpolitikában. Radikális kijelentéseivel, valamint az iráni atomprogram serkentésével elszigetelte hazáját a külvilágtól, aminek gyászos gazdasági következményei lettek.

Ahmadinezsádot 2009-ben csalással választották újra, mivel élvezte az ország legfőbb vezetője, Ali Hamenei támogatását. Később azonban összekülönbözött a vallási vezetővel, így Ahmadinezsád köre ellen rendőrségi eljárás indult. A volt elnököt azonban nem bántották.

Miután Rohani ülhetett az elnöki székbe, a világ reménykedni kezdett, mondván: ennél csak jobb jöhet. A derűlátás azért látszott indokoltnak, mert az 1946-os születésű ügyvéd, akadémikus és korábbi diplomata az egyik legmérsékeltebb volt azok közül, akiket a teheráni rezsim egyáltalán engedett indulni az elnökválasztáson. A kampányban - Ahmadinezsádhoz képest - liberálisnak, reformernek tűnt, legfontosabb üzenete az volt, hogy jelentősen javítani kívánja az életszínvonalat.

Rohani katasztrofális állapotban lévő ország élére került. Irán nagyon megérzi az atomprogramja miatt vele szemben elrendelt gazdasági szankciók hatásait. Emellett emberi jogtiprások, a korrupció, a médiumok teljes kontroll alatt tartása, a szélsőségek terjedése okoz komoly gondokat az iráni társadalom számára. Rohani minden szektorban minőségi javulást ígért.

Mi valósult meg ebből? Az iráni alkotmány csak korlátozott jogköröket engedélyez az államfő számára, a vallási vezető az ország valódi ura, övé az utolsó szó. Az államfőnek nem rendelkezhet a hadsereg, a titkosszolgálatok, a rendőrség felett és nem hozhat lényeges külpolitikai döntéseket. Úgyszólván valódi reformokat sem.

Ez azonban csak az egyik gond Rohani számára. A másik az, hogy a megelőző nyolc évben nacionalista iszlamisták árasztották el a különböző intézményeket. Sokan közülük ezért ellenszenvvel fogadták az új, mérsékeltebb elnököt, nem segítették munkáját. Akadtak olyan radikálisok, amelyek kezdettől fogva megkísérelték megakadályozni az óvatos reformokat.

Különösen a tavaly novemberben a hatokkal, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával (az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország), illetve Németország képviselőivel kötött ideiglenes megállapodást érték kemény vádak az iszlamisták részéről.

Rohani adminisztrációjának egyik állandó célpontja a radikálisok részéről Mohammed Dzsavad Zarif külügyminiszter. A teheráni külügyek irányítója egy ízben rámutatott, a diplomácia révén kellene javítani a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, hiszen Washington, amely "egy bombával képes a teljes védelmünket megsemmisíteni", aligha fél az iráni hadseregtől.

A megjegyzést igen rossz néven vette a befolyásos Forradalmi Gárda parancsnoka, Mohammed Dzsafari, aki szerint Zarif "elárulta az Iszlám Köztársaságot", s "megfertőzte őt a nyugati doktrína". Az iszlamistáknak jelentős eszközeik vannak arra, hogy megkeserítsék Rohani adminisztrációjának életét, hiszen újságokkal, rádió- és televíziócsatornákkal rendelkeznek, befolyásolni tudják a közvéleményt. A konzervatívok ráadásul el is hiszik, amit mondanak. A radikálisok a mérsékelt konzervatívokkal is össze akartak fogni a reformok megakadályozásáért.

Rohani elnöksége alatt, ha csekély mértékben is, javult a gazdaság. Az infláció az évközi 42 százalékról 2013 decemberére 35 százalékra csökkent. A nemzeti valutát sikerült stabilizálni, s a teheráni tőzsde mutatója rekordokat döntött meg. 2014 januárjában az iráni olajexport csúcsokat döntögetett, miután az ideiglenes genfi atommegállapodás nyomán enyhítettek az országgal szemben elrendelt szankciókon.

A kivitel egyetlen hónap alatt 1,32 millió hordóra nőtt a decemberi 1,06 millió hordóról. Az iráni nyersanyag legfőbb felvevő országai Kína, Japán, Dél-Korea és India. A Világbank előrejelzése szerint idén a GDP egy százalékkal nő majd, ami sikerként könyvelhető el a 2012-es és 2013-as recesszió után. 2015-re 1,8, 2016-ra pedig két százalékos emelkedést irányoznak elő.

Összességében a szankciók enyhítése pozitív hatással volt a gazdaságra, s valószínűleg még jobb adatokra lenne kilátás, ha az új, november 24-i időpontig sikerülne végleges megállapodásra jutni az ország nukleáris programjáról. A megegyezés legnagyobb akadálya nem Rohani, hanem Ali Hameini, aki bizonyos kérdésekben nem hajlandó a kompromisszumra.

Rohani az életszínvonal mellett az emberi jogok tekintetében is hajszálnyi előrelépést ért el. Teherán két emberi jogokat érintő nemzetközi szerződést is ratifikált. Az államfő nemzeti megbékélésre, a kormányzati ellenőrzés csökkentésére, a külkereskedelem felfuttatására tett javaslatot, s az ország életében komolyabb szerepet szánna a tudósoknak, akadémikusoknak.

Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala. A vallási kisebbségek állandó megaláztatásnak vannak kitéve. Fizikálisan bántalmazzák, megkínozzák, bírói végzés nélkül letartóztatják tagjait. A politikai okokból bebörtönzöttek száma is megdöbbentően magas.

A büntető törvénykönyv szerint halálra kell ítélni mindazokat, akik azonos neműekkel folytatnak viszonyt. A nők még ma, a 21. században is alacsonyabb rendűek a férfiaknál, jóval kevesebb joggal rendelkeznek. Rohani egyébként ígéretet tett arra, hogy létrehozza a női ügyek minisztériumát, kérdés azonban, sikerrel jár-e.

Iránban továbbra is elérhetetlenek a közösségi oldalak, így a Twitter vagy a Facebook. Az állami televízió teljes monopóliumot élvez, a cenzúra ugyanolyan kiterjedt és szigorú, mint Ahmadinezsád elnöksége alatt. A véleménynyilvánítás szabadsága mellett a gyülekezési jogot is lábbal tiporják.

Csak a rezsimhez hű csoportok számára engedélyezik a gyűléseket. A választásokat manipulálják, az utóbbi három évtized egy sor voksolásán történtek visszaélések. Tény továbbá az is, hogy a kivégzések száma csak nőtt.

Ami Rohani külpolitikáját illeti, az atommegállapodásról kötött ideiglenes megállapodáson kívül komoly eredményének tekinthető, hogy javult Teherán és Washington viszonya. 2013 szeptemberének végén rövid telefonbeszélgetésre is sor került Rohani és Barack Obama elnök között. Bár a megbeszélés rövid ideig tartott, ez volt az első közvetlen kapcsolatfelvétel harminc év után az Egyesült Államok és a perzsa állam között.

A kétoldalú kapcsolatok javulására utal, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter elképzelhetőnek tartotta az együttműködést Teheránnal az iraki dzsihadisták térnyerésének megállításában. (A Pentagon később cáfolta, hogy bármi kapcsolat lenne a két ország között ebben a kérdésben.)

Bár az irániak úgy érzik, javult az életszínvonal Hasszan Rohani hatalomra kerülése óta, Teherán még csak nagyon az út elején jár. A tavaly hivatalba lépett elnöknek még sokakat, köztük Izraelt sem sikerült meggyőznie jó szándékairól. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerint Rohani báránybőrbe bújt farkas, semmivel sem jobb az iszlamista iráni vezetőknél.

Ami az emberi jogokat illeti, Rohani mérlege valóban meglehetősen gyér. De figyelembe kell venni azt, hogy meg van kötve a keze, s igen nagy nyomás nehezedik rá a szélsőséges iszlamisták részéről. Miattuk sem valószínű, hogy Teherán egyhamar visszanyeri a Nyugat bizalmát