Nő a franciaországi antiszemitizmus

A gázai válság kapcsán Franciaországban előtérbe került egy eddig inkább a szőnyeg alá söpört probléma: a növekvő antiszemitizmus. Az Izrael ellenes tüntetések egyre hevesebbek, a megmozdulások résztvevői több ízben is összecsaptak a rendőrökkel. A zsidó szervezetek aggódnak, hiszen már az utóbbi években is megfigyelhető volt a zsidó vallásúak egyre fokozódó elvándorlásának jelensége.

Franciaországra nehéz napok járnak. Miközben év elején Francois Hollande meghirdette új gazdasági programját, s Manuel Valls miniszterelnökké való kinevezésével is jelezni kívánta, új lendületet kap a kormányzati munka, a számok egyelőre nem akarnak a még mindig mindössze 20 százalékos népszerűségnek örvendő köztársasági elnök segítségére sietni. A jelentős állami szubvenciók ellenére júniusra ismét rekord szintűre emelkedett a munkanélküliség: 3 398 300 regisztrált munkanélkülit tartottak számon, ami az előző hónaphoz viszonyítva 9400 fős emelkedést jelent. Nehezen védhető, hogy Hollande 2012 májusi beiktatása óta félmillióval emelkedett az állástalanok száma. Pedig akkori legfőbb kampányígérete épp a gazdaság beindítása, a munkanélküliség csökkentése volt.

Az aggodalomra okot adó gazdasági adatok a társadalom frusztrációját eredményezik. Egyre több a vallási, kulturális különbségek miatti konfliktus. Ez több okra vezethető vissza. A mintegy hatmilliós muzulmán lakosság körében az átlagnál magasabb, korábbi felmérések szerint mintegy 30 százalékos az állástalanok aránya. Az iszlám vallásúak közül ugyan másfélmillióan a harmadik generáció képviselői, nagyszüleik vándoroltak még be az országba, ám őket sem sikerült teljességgel integrálni a társadalomba. Pedig Franciaország befogadó állam: a lakosság 23 százaléka bevándorló, vagy bevándorlók leszármazottja. A muzulmánok 35 százaléka algériai, 25 százaléka marokkói, 10 százaléka pedig tunéziai gyökerekkel rendelkezik.

A Le Monde egy 2010-es felmérése szerint a megkérdezettek 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy veszélyesnek találja az iszlám vallást. Kétharmaduk úgy vélte, hogy nem integrálódtak megfelelően a társadalomba, 61 százalék ezért őket magukat tette felelőssé. A Nemzeti Front sikerrel aknázta ki az emberek ebbéli félelmeit, erre is visszavezethető, hogy Marine Le Pen euroszkeptikus, bevándorlás- és muzulmánellenes pártja nyerte meg a május végén megrendezett európai parlamenti választást.

Az elhúzódó gázai konfliktus Franciaországban óhatatlanul is felszínre hozott olyan problémákat, amelyek már régóta léteztek ugyan, de a mindenkori kormányzat igyekezett azokat a szőnyeg alá söpörni: érezhetően nőtt az antiszemitizmus. A gázai háború július 8-i kitörése óta legalább félszáz megmozdulást tartottak a közel-keleti megbékélésért, ebből négy utcai harcokba torkollott. Párizsban és Sarcelles-ben csaptak össze egymással a rendőrség, valamint az Izrael-ellenes szélsőséges tüntetők. A megmozdulások résztvevői zsinagógákra és zsidók által üzemeltetett üzletekre támadtak, s elégették az izraeli zászlót. A palesztin párti tüntetők között a rendőrég előtt is jól ismert huligánok, köztük a Paris Saint-Germain hírhedt B-közepének tagjai is elvegyültek.

Egy kimerült, gazdaságilag kiégett társadalom jelzései ezek. Azé a társadalomé, amely felfedezte „az antiszemitizmus új formáját”. A lesújtó elemzés Manuel Valls miniszterelnöktől származik. Az erőszakos, túlnyomórészt fiatalokból álló tüntetők nem is cáfolják meg szavait. A kormányfő szerint ez a zsidóellenesség már nemcsak az internetes fórumokon jelentkezik, hanem „lakóközösségeinkben is”. Ez utóbbival elsősorban azokra a lakónegyedekre utalt, ahol túlnyomórészt bevándorlók leszármazottai élnek. S alighanem azokra a fiatalokra, akik 2005 őszén nehéz társadalmi helyzetük miatt tüntettek, nem éppen a legmegfelelőbb eszközökkel: mintegy 10 ezer autót gyújtottak fel, a kormányzat válaszként az algériai háború után első ízben rendkívüli állapotot hirdetett ki.
Valls kemény társadalomkritikája azért keltett feltűnést Franciaországban, mert a jelenségről eddig nem szívesen tettek említést a politikai élet szereplői. A Nemzeti Front beszélt ugyan a muzulmánok bűnözéséről, de egészen más üzenete van annak, ha ezt a kérdést éppen az iszlám hívek integrációjáért fellépő szocialista kormányfő feszegeti.

A közel-keleti konfliktus különösen nagy visszhangra talált Franciaországban. Körülbelül egymillió zsidó él itt, ami több, mint bármely más uniós tagországban. A zsidók túlnyomó többsége nyilván Izrael pártját fogja, az arab kultúrkörből érkezett több millió első-, másod- és harmadgenerációs bevándorló viszont a palesztinokért emel szót. Ezzel még nem lenne gond, ám arra még nem volt példa, hogy az országban ilyen hevességgel skandáljanak antiszemita jelszavakat.

Szakértők azonban már a „külvárosok lázadását” is intő jelnek tartották, még ha a tüntetők ekkor még nem Izraelt, hanem az államot tartották legnagyobb ellenfelüknek. Ám ugyanebben az évben álnéven megjelent egy könyv, ami bemutatta, mennyire nehéz szót érteni a fiatalokkal. „A köztársaság elvesztett területei” című munkában egyebek mellett leírták, hogyan zajlott egy történelemóra azokban a külvárosi iskolákban, ahol a bevándorlók gyermekei voltak nagy többségben. Sok tanár nem is mert például a holokausztról beszélni. S ez csak egy példa a sok közül. A fiatalok tehát úgy nőnek föl, hogy a történelem egyes szakaszairól fogalmuk sincs. Ezt az űrt olyan személyek töltik ki, mint például az antiszemita kiszólásai révén ismertté vált komikus, a kongói származású M’Bala M’Bala Dieudonné, aki meghonosította Franciaországban a náciként idéző Quenelle üdvözlést. Az iszlamisták másik kedvence az összeesküvés elméleteiről ismert publicista, Alain Soral. Ők ketten kultikus figurává váltak, a YouTube-on megtalálható megnyilatkozásaikat milliók tekintették meg.

Az utóbbi években több olyan eset is történt, amelyek okkal-joggal aggaszthatják a demokratikus és nyitott társadalmukra büszke franciákat. 2006 januárjában az egyik párizsi külvárosban meggyilkolták Ilan Halimit, csak azért, mert zsidó volt. 2012 márciusában pedig Mohamed Merah merényletet hajtott végre Toulouse-ban egy zsidó iskola diákjai, s tanárai ellen. Négy embert gyilkolt meg. Később a rendőrség végzett vele. Az államfő által elrendelt gyászszünet alatt több külvárosi iskola osztálytermében a diákok fütyülni kezdek. Merah mellett sokuk számára példakép a szintén francia Mehdi Nemmouche, aki májusban egy brüsszeli zsidó múzeumban gyilkolt meg négy embert. Egyelőre nem lehet tudni, hogyan lehet útját állni az antiszemitizmusnak, de szakértők szerint a jó irányba tett lépés, hogy a kormány foglalkozni akar a jelenség gyökereivel.

Sokan vándorolnának el

A Franciaországban élő zsidók már korábban érzékelték az őket fenyegető veszélyt: 2013-ban minden korábbinál többen, több mint háromezren vándoroltak ki az országból. Ez 63 százalékos emelkedés az előző évhez viszonyítva. A zsidó közösségek azonban igyekeztek csekély jelentőséget tulajdonítani a számoknak. Egyik vezetőjük, Roger Cukierman szerint ahhoz képest, mekkora zsidó közösség él Franciaországban, ez elenyésző számnak tekinthető. Elismerte ugyanakkor, hogy a franciaországi zsidó közösség tagjai között meglehetősen rossz a hangulat a növekvő antiszemitizmus miatt. 2012-ben az antiszemita jellegű támadások száma 58 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva. 2000-hez képest pedig különösen szembetűnő az emelkedés. Bár Európa más országaiban is érzékelhető a növekvő antiszemitizmus, Franciaországban tartanak a legjobban ennek következményeitől. Egy az Európai Unió által készített felmérés szerint a franciaországi zsidók hetven, illetve hatvan százaléka fél a verbális, illetve testi támadásoktól. 46 százalékuk pedig már gondolt a kivándorlásra.