áradás;Duna;tetőzés;Nagybajcs;

2014-08-02 13:04:00

Már délben tetőzik a Duna Nagybajcsnál

A Duna az előző napi prognózisnál korábban és alacsonyabban tetőzik a Győrhöz közeli Nagybajcsnál - közölte szombaton délelőtt honlapján az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Az esti órákra jósolt időpont helyett délre várják a tetőzést, és akkor sem éri el a víz a másodfokú készültség szintjét - írták, jelezve, hogy a folyó vízgyűjtőin az elmúlt 24 órában sehol nem esett jelentősebb mennyiségű csapadék.
Sem Komáromnál, sem Esztergomnál nem számítanak arra, hogy a folyó eléri az első fokú készültségi szintet. A korábban jelzettnél kisebb ár érkezik a Rábán is, Győrnél az esti órákban érheti el legmagasabb szintjét a folyó.

A Lajta Mosonmagyaróvárnál tetőzéshez közeli szinten van, a szakemberek azzal számolnak, hogy még a nap folyamán megindulhat ott az apadás.
A vízügyi igazgatóság jelezte: továbbra is fenntartják a pénteken elrendelt készültségi szinteket, ez a Dunán, Vének és Dunaremete között, Rajkánál és Bácsánál első fokú árvízvédelmi, a Rábca mentén és a Kapuvár-Hanság szakaszon első fokú belvízvédelmi készültséget jelent.