Debrecen;Dzsudzsák Balázs;Diósgyőr;Kondás Elemér;Labdarúgó Európa Liga;BATE Boriszov;

2014-08-07 07:53:00

Diósgyőr: a szép búcsú maradt

A Debrecen labdarúgócsapatának két percen múlt a továbbjutás, ám a rendes játékidő hosszabbításában kapott góllal idegenben 3-1-s vereséget szenvedett a fehérorosz BATE Boriszov ellen (összesítésben 3-2) a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában kedd este. Ma a Diósgyőr az 1-5-ös kiütés után a továbbjutásra esélytelenül lép pályára az orosz Krasznodar vendégeként az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján. Az összecsapást egyik csatorna sem közvetíti. 

A Debrecen labdarúgócsapata 1-0-s előny birtokában utazott Fehéroroszországba, ahol a BATE Boriszov látta vendégül. A találkozó jól kezdődött a hajdúsági egylet számára, hiszen a 20. percben Ibrahima Sidibe büntetőből szerzett góljával vezetéshez jutott. Kondás Elemár tanítványai a 37. percben aztán megfogyatkoztak, a játékvezető kiállította Selim Bouadlát.

Mindez döntőnek bizonyult a találkozó végkimenetele szempontjából. A Debrecen tíz emberrel nem tudta a saját játékát játszani, védekezésre kényszerült. A 94. percben jött a pofon, Novakovics rendkívül rosszul jött ki kapujából, Szergej Krivecs pedig a gólvonal mögé bólintott.

A 3-1-es vereség azt jelentette, hogy a két évvel ezelőtti párharchoz hasonlóan ismét a fehérorosz csapat jutott a BL utolsó selejtezőkörébe, míg a Debrecen átkerül az Európa Liga kvalifikációs fordulójába. Ott az utolsó párharcok sorsolását holnap tartják Nyonban. Kondás értékelésében kiemelte: a játékosok hősiesen helytálltak.

"Jól kezdtünk a mérkőzést, szervezetten játszottunk, az ellenfél nem tudott helyzetet kialakítani - fogalmazott a debreceni tréner a klub honlapján. - A vezetést is megszereztünk, a 11-es előtt a kapus utolsó emberként szabálytalankodott, emiatt a kiállítást hiányoltam, de csak sárga lett belőle. Miután Sidibe értékesítette a büntetőt, nyugodtabban játszhattunk, egészen Bouadla kiállításáig.

Mindenképpen fordulópont volt, a játékos a szabálytalanság előtt nem gondolkodott, hogy már rendelkezik sárga lappal. Nem érheti kritika a játékosokat, mert végig hősiesen küzdöttek. A hazaiak emberelőnyben játszottak, de az is erőt adott nekik, hogy a játékvezető hatperces hosszabbítást jelzett. Két percre voltunk a továbbjutástól, nagyon nehéz így" - mondta Kondás.

Az első mérkőzésen elszenvedett 5-1-es hazai vereség után a továbbjutás szinte lehetetlen a Diósgyőr csapatának ma este az orosz Krasznodar vendégeként az Európa Liga harmadik selejtezőfordulójának visszavágóján. Tomiszláv Szivics tanítványai tegnap reggel indultak el Oroszországba. A vezetőedző Barczi Dávidra, Antal Botondra, Elek Ákosra, Senad Husicra és Miroslav Grumicra sem számíthat sérülés miatt.

Bajnokok Ligája

3. selejtezőforduló, visszavágók
KEDD
Bajnokok ága
BATE Boriszov–DEBRECEN 0-1, 3-1
Makkabi Tel-Aviv–Maribor 0-1, 2-2
Nem bajnokok ága
Panathinaikosz–Standard Liege 0-0, 1-2
Lille–Grasshoppers 2-0, 1-1

SZERDA
Bajnokok ága
APOEL–Helsinki 2-2, 2-0
Sheriff Tiraspol–S. Bratislava 1-2, 0-0
Malmö–Sparta Praha 2-4, 2-0
Steaua Bucuresti–Aktobe 2-2,
Salzburg–Qarabag 1-2
Dinamo Zagreb–Aalborg 1-0
Celtic–Legia Warszawa 1-4
FK Partizan–Ludogorec 0-0

Nem bajnokok ága
Zenit–AEL Limasszol 0-1, 3-0
Besiktas–Feyenoord 2-1,
Köbenhavn–Dnyipro Dnyipropetrovszk 0-0

A miskolciak múlt csütörtökön a debreceni Nagyerdei Stadionban kaptak ki a Krasznodartól, azóta a bajnokság második fordulójában 1-1-es döntetlent játszottak Újpesten (a partit kilenc emberrel fejezték be). Az EL-ben a továbbjutáshoz hatalmas bravúrt kellene végrehajtania, a cél reálisan nem lehet más, mint szép eredménnyel búcsúzni a sorozat idei kiírásától.

A klub honlapján indított szavazásból kiderül, a diósgyőri drukkerek is hasonló véleményen vannak: a voksolók 67 százaléka tisztes helytállást vár a csapattól, a továbbjutásban 16 százalékuk reménykedik, az újabb súlyos vereséget pedig a válaszadók 15 százaléka tartja valószínűnek. Az összecsapás magyar idő szerint 18 órakor kezdődik, a játékvezető a német Christian Dingert lesz. A találkozót egyik csatorna sem közvetíti.

Több magyar résztvevője is lesz az EL-selejtezőnek. Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva színeiben léphet pályára, az első mérkőzést végigjátszotta, gólpasszal járult hozzá az 1-1-re végződő Hapoel Kirjat Smona ellen összecsapáshoz. Lovrencsics Gergő is kezdett a Lech Poznanban, a támadót a 87. percben lecserélték. Csapata egyébként 1-0-s vereséget szenvedett az izlandi Stjarnan otthonában.

Európa Liga

3. selejtezőforduló, visszavágók
Krasznodar-DIÓSGYŐR 5-1
Ermisz Aradippu-Young Boys 0-1
Csornomorec-Split 0-2
Molde-Zorja Luhanszk 1-1
Slovan Liberec-Astra 0-3
Esbjerg-Ruch Chorzów 0-0
Rosenborg-Karabükspor 0-0
St. Pölten-PSV 0-1
Lech Poznan-Stjarnan 0-1
AIK-Asztana 1-1
Szoligorszk-Zulte-Waregem 5-2
Hapoel Kirjat Smona-Dinamo Moszkva 1-1
Csihura Szacshere-Neftci Baki 0-0
Spartak Trnava-St. Johnstone 2-1
Cluj-Dinamo Minszk 0-1
Hajduk Split-Karagandi 2-4
Atromitosz-Szarajevo 2-1
Viktoria Plzen-Petrolul Ploiesti 1-1
Bröndby-Bruges 0-3
Asteras Tripolis-Mainz 0-1
Lyon-Mladá Boleslav 4-1
Hull City-Trencín 0-0
Torino-Brommapojkarna 3-0
Hafnarfjördur-Elfsborg 1-4
Metalurg-Omonia Nicosia 0-3
Aberdeen-Real Sociedad 0-2
Rio Ave-IFK Göteborg 1-0
Zimbru-Grödig 2-1
Rijeka-Víkingur 5-1