MSZP;élelmiszerdrágulás;kormányzati lépések;

2014-08-07 14:36:00

MSZP: kormányzati lépések kellenek az élelmiszerdrágulás ellen

Az MSZP szerint a kormánynak módosítania kell a magyarországi agrártámogatási rendszeren, ellenkező esetben tovább emelkedhet az alapvető élelmiszerek, elsősorban a hús ára. Erről Szanyi Tibor, a szocialisták EP-képviselője beszélt csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, Orbán Viktor 2013 decemberében "egy nyik nélkül bólintott rá" az Európai Tanács azon döntésére, amely a következő hét évben félmilliárd euróval csökkenti Magyarország uniós agrártámogatását. Szanyi Tibor szerint a kormány ezért döntött úgy nyáron, hogy az 1200 hektár fölötti gazdálkodók támogatását minden kompenzáció nélkül elvonja. Hangsúlyozta, ez az intézkedés látszólag sújtja kizárólag a "nagy magyar oligarchákat", hiszen az érintettek többsége valójában olyan, akár több száz kistermelőből álló szövetkezet, amelyek jellemzően munkaigényes állattartással foglalkoznak.

Az MSZP ezért az ő védelmük érdekében azt kezdeményezi, hogy a teljesen elvont támogatás kompenzálható legyen a kifizetett munkabérek mértékével - mondta a szocialisták brüsszeli képviselője, aki hangsúlyozta, a javaslatot szeptemberben az Európai Parlament elé terjesztik.

Szanyi Tibor arra figyelmeztetett, ennek elmaradása esetén drámaian csökkenhet a magyarországi élelmiszer, elsősorban hústermelés, ami a húsárúk akár 30 százalék feletti drágulását is eredményezheti. A szocialista politikus emellett szólt arról is, rövid távon továbbra is szeretnék elérni, hogy az alapvető élelmiszerek áfája csökkenjen 5 százalékra.

Szanyi Tibor a sajtótájékoztatón kitért a forint árfolyamának alakulására is. Az euró ára azonnal kedvezőbb irányba mozdulna a jelenlegi 317 forintos szintről, ha Orbán Viktor kormánya nyílt és konstruktív tárgyalásokba kezdene az Európai Központi Bankkal (EKB) - jelentette ki. Minden ezzel ellentétes kormányzati lépés a forint további gyengüléséhez vezet - tette hozzá -, és példaként említett egy átgondolatlan devizahiteles mentőakciót, amely később további, egyelőre beláthatatlan piaci folyamatokat indíthat el.