MSZP;választás;Budapest;Falus Ferenc;

2014-08-08 08:08:00

Tizenkilencre lapot

"A lelkiismeret majd bekopog/s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna" (József Attila)

Kedves barátaink, ott az MSZP küldöttgyűlésén! A mai döntés látszólag arról szól, hogy támogatja-e a legnagyobb hagyományú baloldali párt Falus Ferenc főpolgármester jelöltségét vagy sem. Pedig a tét ennél is nagyobb. Marad-e valami a baloldali ellenzékből, vagy egy jókora, ezúttal az önkormányzati választáson elszenvedett vereség után, megy az egész társaság a levesbe? Természetesen sok igazság van azokban az ellenérvekben, amelyek azt sorolják, hogy miért lenne igazságos, ha mégis Horváth Csaba indulna, azokban is, amelyek szerint ez a most összehozott "koordinált indulás" hagy maga mögött kívánni valókat.

Na ja. Csakhogy ha adni akar magának a társaság még egy utolsó utáni esélyt, akkor belátja, a körülmények úgy alakultak, hogy most kár ezen merengeni. Aki Falus közös jelölése ellen szavaz, az a biztos bukásra szavaz. Még akkor is, ha érveinek egy része kétségtelenül méltánylandó. Ám ezzel az MSZP eltűnik a süllyesztőben, mint ahogy ez már másokkal is előfordult az elmúlt években. Szomorúak lennénk, de bizonyára lesz majd valami más utána is.

És a helyzet még ennél is komolyabb. Mert, ha Falus közös jelöltsége csont nélkül átmegy, akkor sincs megoldva semmi. Egyrészt, ha kitör egy nagy, kellemetlen és személyeskedő vita - és tessék egészen biztos lenni benne, lesz aki egy ilyet világgá kürtöl - akkor azzal azonnal sikerül elriasztani a potenciális szavazók egy részét. Másrészt, ha Falus Ferenc közös jelölt lesz, akkor csak annyi történt, hogy tizenkilencre lehet még lapot kérni. És nincs mit tenni, akkor mindenkinek (ezt értsd úgy, hogy mindenkinek!) neki kell állni és minden erejét megfeszítve, jó képet vágva hozzá, a közös jelölt, a közös megállapodás mellett kell kampányolnia. Akkor is, ha csalódott, akkor is, ha másra számított, ha joggal érzi úgy, hogy ő speciel nem ezt érdemelte volna. És igaza van. És nekünk is, akik Tarlós leváltását reméljük. Igazunk van, amikor azt várjuk, hogy tessék egy icipicit messzebbre tekinteni. Igen, egy tisztes önkormányzati választási eredmény után új esélyek nyílnak meg. Egy kínos vereséget meg már nem lehet megint kimagyarázni.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!