keresztények;Iszlám Állam;templomok;Észak-Irak;Szindzsár hegyek;Karakos;

2014-08-08 07:36:00

Irak fő duzzasztógátját támadták a szunniták

Megerősítette hatalmát az Iszlám Állam (IS) Észak-Irakban, több várost támadtak meg, keresztény templomokat foglaltak el, és több ezer embert kényszerítettek menekülésre. A templomokban levették a kereszteket és körülbelül 1500 kéziratot semmisítettek meg.

Az ENSZ szerint több mint 200 ezer keresztény menekülhetett el. Sokakat a Szindzsár hegyekben kerítettek be a támadók, őket sikerült kimenteni. Elfoglalták Karakost, Irak legnagyobb keresztény városát is, kiszorítva onnan a kurd pesmerga csapatokat, akik már a hétvégén is komoly vereséget szenvedtek el a szunnita felkelőktől.

Sok szemtanú szerint már Észak-Irak teljes területét a dzsihadisták ellenőrzik. Az Iszlám Állam harcosai csütörtökön Irak legnagyobb duzzasztógátját támadtak, amely Moszul fő ivóvíz- és áramforrása.

A Szindzsárból menekültek nagy része az ezidek kurd népcsoporthoz tartozik, amely szintén az IS célkeresztjébe került. Több ezren a török határ felé indultak, viszont csak azokat tudtak beengedni, akiknek volt útlevele.

Törökország már így is több mint egymillió szíriai menekültet szállásol el. Mustafa Bakir kurd külügyminiszter úgy vélte, az Egyesült Államoknak erkölcsi kötelessége lenne beavatkozni, mivel a harc terroristák ellen folyik, és országa bebizonyította, hogy a demokrácia, a nyugat és a vallásszabadság pártján áll.

Ferenc pápa arra kérte a világ vezetőit, segítsenek megállítani a krízist, védjék meg azokat, akiket az erőszak sújt, és biztosítsanak segélyeket a rászorulóknak. Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kezdeményezte.