világbajnokság;kajak-kenu;Rozbora András;

Moszkva: Rozboráé az első magyar arany

Rozbora András aranyérmet szerzett a pénteki paradöntők során a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. A magyar versenyző a K-1 A sérültségi kategóriában bizonyult a legjobbnak 200 méteren. Szerdán a kenus Suba Róbert lett bronzérmes a V-1 A sérültségi kategóriában, így a magyar küldöttség egy-egy első és harmadik hellyel zárta a vb-t. Tavaly érem nélkül maradt a paracsapat.

"Az utolsó 10 méteren láttam, hogy jön az angol ellenfelem, neki mindenképpen vissza szerettem volna vágni, mert megvert az Európa-bajnokságon. Szerencsére egy hajszálnyival sikerült legyőznöm - mondta az eredményhirdetés után a magyar parakenu sport második olyan versenyzője, aki világbajnoki címet szerzett. - Életem legjobbját nyújtottam, boldog vagyok, hogy ez összejött, nagyon köszönöm az edzőmnek, Pruzsina Istvánnak a felkészítést."

A magyarok egyébként is eredményes napot zártak pénteken. Délelőtt hat 500 méteres és két 1000 méteres szám előfutamaiból négy hajó jutott a döntőbe, a többi számban erre nem volt lehetőség. Délután pedig az előfutamokból két magyar egység biztosította a helyét a vasárnapi döntőben 200 méteren.