Koszovó;iszlamisták;

2014-08-12 12:09:00

Iszlám szélsőségeseket tartóztattak le Koszovóban

Negyven embert tartóztatott le a koszovói rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Szíriában és Irakban harcoltak. Körülbelül 200 koszovói albán utazott keletre, hogy az Iszlám Állam és a szíriai Nuszra Front oldalán harcoljanak, 16-an haltak meg közülük. A gyanúsítottak feltehetőleg vagy harcoltak a terrorszervezetek oldalán, vagy egyéb módon támogatták őket. 

Baki Kelani szóvivő elmondta, hogy több lőfegyvert koboztak el tőlük, valamint lőszert, elektromos felszerelést és robbanószereket is. Körülbelül 60 rajtaütést vittek véghez országszerte, olyan helyeket céloztak meg, mint rögtönzött mecseteket, amiket valószínűleg önkéntesek toborzására használtak. Atifete Jahjaga elnök nyilatkozatában elmondta, Koszovó nem lesz a szélsőségek melegágya, és minden az állam ellen irányuló fenyegetést könyörtelenül megbüntetnek. Hashim Thaci koszovói kormányfő azt állította, ő is jóváhagyta a szélsőségesekkel szembeni akciót.