„Jól a szívvel lehet látni, a lényeg láthatatlan a szem számára” - A kis hercegből vett idézet, amelyet sokan ismernek, tökéletesen illusztrálja ezt a kevéssé ismert részt, azaz az újságcikkeit - írja a lap.
Saint-Exupéry a harmincas évek elején kezdett dolgozni a sajtóban ‚ főként kenyérkereseti okokból. Előtte pilótaként dolgozott az Aeropostale-nál, Toulouse és Dakar között repült. Amikor a repülőtársaság tönkrement, anyagi források nélkül maradt. Indokína, Oroszország, majd Németország... minden olyan nagy válságról irt, amelyek megrázták a 20. század első felét. Írt a Marianne-ba, a Paris Soirba, a L’Intransigeant-ba. Riportjait később, 1939-ben beledolgozta Az emberek földje című könyvébe, amely újságírói munkájának kiteljesedése volt.
Alain Vircondelet egyetemi tanár hallgatóit arra szokta ösztönözni, hogy diplomamunkájuk témájául válasszák Saint-Exupéry újságírói tevékenységét. „Publicisztikai munkássága, ugyanis, elválaszthatatlan írói tevékenységétől. Úgy gondolta, hogy az írónak nem történetek mesélőjének kell lennie. Benne kell lennie a történet szívében” - magyarázta Vircondelet, aki szerint az író éppen ezért foglalkozott szívvel-lélekkel az újságírással.
Aki olvassa Saint-Exupéry cikkeit, felfedezi, hogy eredeti dogmatizmus nélküli módon értékelte az eseményeket. Marguerite Duras mondta egyszer magáról, hogy az antimilitantizmusa militáns. Egy kicsit ezt az elvet vallotta Saint Exupéry is. Haditudósítóként küldték 1936-ban Spanyolországba és ő, kora minden értelmiségijéve1 ellentétes álláspontra helyezkedett. Úgy döntött, hogy nem védi minden áron a köztársaságiakat. Túlkapásaikat szépítés nélkül megírta. Például, azt is, amikor azok megtámadtak egy kolostort és több apácát meggyilkoltak. Az elkötelezett újságírás helyett inkább az emberrel való együttérzés dominál írásaiban. „Csak az emberért foglalt állást, a nagyszerű és a nyomorúságos emberért. És fontos volt számára, hogy a kapcsolat megmaradjon az emberek között. Az eseményekben, amelyeknek tanúja volt,csak ez érdekelte. Azt is észrevette és fájlalta, hogy az élet sokszor milyen lehetőségektől fosztja meg a potenciálisan tehetségeseket. 1935-ben véletlenül találkozott hazájukba visszaküldött lengyelekkel, köztük egy 8-9 éves gyerekkel. Ekkor hangzik el tőle a híres mondat:”Mozart az, akit itt megölnek.”
Azt, hogy miért nem tanítják még ma sem a legjobban szeretett és legtöbbet olvasott írót az egyetemen, Vircondelet sajátos módon azzal magyarázza, hogy „ 1945-ben a halála után De Gaulle kommunistákat bízott meg a kultúra területével és ők nem nagyon értékelték Saint-Exupéryt. És ez az esztelen átok máig üldözi.”
Egy kicsit az történt vele, mint Albert Camus-vel, mert túlságosan az embert nézte a történelem mögött, a gyermeket a politikai realitás mögött és túl szabad volt olyan időkben, amelyekben ez nem volt szokásban - írja Le Figaro.
