A komikusok hajlamosabbak a depresszióra

Publikálás dátuma
2014.08.13. 15:52
Jim Carrey sem tartozik az életvidám komikusok közé - Fotó: Facebook
Robin Williams egyike volt azoknak a komikusoknak, akik másokat megnevettettek, ám eközben súlyos mentális gondokkal küzdöttek. A kreativitás és a mentális zavarok összefüggésének járt utána a BBC.

John Lloyd brit komikus és televíziós producer elmondta: "nagyon nagy arányban fordul elő a művészek között a bipoláris zavar. Az egészséges emberek azt hiszik, a világ rendben van úgy, ahogy van, és nem érzik különösebb szükségét, hogy változtassanak rajta. A kreatív emberek azonban nem ilyenek: akik a világot meg akarják változtatni, azok hajlamosak ezért sokat szenvedni is".

Hozzátette: Robin Williams zseni volt, hatalmas az életműve, és ha csak depressziós lett volna, nem tudott volna ennyit alkotni, aki viszont bipoláris, annak fantasztikusan kreatív fázisai is vannak.

"Azonban mindenért drágán meg kell fizetni. Tévés producerként tudom, hogy egy-egy munka befejezésekor olyan időszak után vagyok, amikor minden nap éreztem az adrenalin áramlását, és ahogy vége, a mélybe zuhanok" - magyarázta Lloyd.

Az Oxfordi Egyetem kutatóinak egy januárban közzétett tanulmánya szerint a komikusoknak sok a kóros személyiségjegye. Az eredményt úgy kapták, hogy 523 komikussal - brit, amerikai és ausztrál férfiakkal és nőkkel - töltettek ki a kérdőívet a személyiségükről.

Gordon Clarigde, a kutatás vezetője hangsúlyozta: az eredmények alapján a komikusok extrém, időnként ellentmondásos személyiségjegyekkel rendelkeznek, egyrészt befelé fordulók, depressziósak, szkizoidok, másrészt extrovertáltak és mániások. Lehetséges, hogy a komédiázás, vagyis az extrovertált oldaluk a depresszió kezelésének egy módja, bár ez természetesen nem igaz minden komikusra - tette hozzá.

Nick Maguire, a Southamptoni Egyetem klinikai pszichológusa szerint lehet kapcsolat a depresszió és a komikum között, ám ez "nem túl erős". Sokféleképpen kezelik az emberek a depressziójukat, gyakran elszigetelik magukat, mások azonban azzal is csillapíthatják a gyötrő érzések hatását egy ideig, ha megnevettetik a többieket, akik ezért szeretik őket - hangsúlyozta.

"Sajnos időnként nagyon rövid ideig tart az enyhülés. Amíg tart a nevetés, nincs baj, ám ha hazaért a komikus, mit tud tenni?" - mondta a pszichológus.

Robin Williams a nyilvánosság előtt úgy tűnt, mindig szerepet játszik, szórta a poénokat, hogy megnevettesse az embereket. Nem titkolta alkoholproblémáit és házasságai kudarcát, interjúiban azonban sokkal óvatosabban beszélt a félelmeiről. "Ahányszor depressziós az ember, ott a humor, hogy kirángassa magát belőle" - mondta még 1996-ban a The Guardiannak.

A Daily Express is alátámasztja a  „síró bohóc”-elméletet  számos nagy nevettető esetével. Közéjük tartozott az amerikai Groucho Marx, minden idők egyik legszellemesebb és leggyilkosabb humorú komikusa, a nagy átváltozó művész angol Peter Sellers, állandó depresszióval küzdött a Folytassa…sorozat arisztokratikusan választékos főhőse, Kenneth Williams (ő is önkezével vetett véget életének), de az alkoholba fojtotta démonait Dudley Moore is. Ezek után már senki sem lepődhet meg azon, hogy grimaszkirály és dumagép Jim Carrey-nek is nem szűnő ellenfele  a kedélybetegség. Bár, ha jól odafigyelünk olyan filmjeire, mint az Ember a Holdon vagy a Truman-show, nem is szólva az Egy makulátlan elme örök ragyogásáról, nem is olyan nehéz felfedezni a hasonlóságot Robin Williams alakjával.

 

Szerző

Győrben koncertezik Tom Jones

Publikálás dátuma
2014.08.13. 14:31
Fotó: Samir Hussein/Getty Images
Tom Jones lesz a jövő hétvégén hetedik alkalommal megrendezendő Győri Bornapok sztárfellépője.

Fekete Dávid, Győr alpolgármestere elárulta: az eseménysorozat, amely az idén a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektet a gasztronómiára, a város talán legnépszerűbb rendezvénye, ahol a közönség hatvan pincészet kínálatából válogathat majd.

Becslése szerint a bornapok több tízezer helyi lakost és turistát vonz a kisalföldi megyeszékhely központjába.

Szerző

Élvezetes vezetés bármilyen úton

Publikálás dátuma
2014.08.13. 14:10

Az új SEAT Leon X-PERIENCE állandó összkerék hajtásával és All-Road felszereltségével bármilyen úton a vezetés élvezetes élményével szolgál. A Leon-család legifjabb tagja érzelmekben gazdag formavilágát a legkorszerűbb technikákkal, magas fokú használati értékét pedig meglepő sokoldalúsággal kombinálja. 

Színvonalas menetdinamikai képességeiről és biztonságáról akár 135 kW/184 LE teljesítményt kínáló - éppoly erős, mint gazdaságos - TDI- és TSI-motorjai, legújabb generációs összkerék hajtása és a legmodernebb vezetői segédrendszerek egész sora gondoskodik. A Leon X-PERIENCE várhatóan 2015 elején érkezik a SEAT márkakereskedőkhöz.

A SEAT nagysikerű Leon sorozatát teszi teljessé új Leon X-PERIENCE megjelenésével. A dinamikus háromajtós Leon SC, az elegáns ötajtós Leon, a sokoldalú Leon ST kombi és a nagyteljesítményű Leon CUPRA sportgép mellett a Leon X-PERIENCE az egyéni, színes és aktív életstílus tökéletes partnereként mutatkozhat be.

A Leon X-PERIENCE a Leon ST műszaki alapjaira épül, annak népszerű formáival kiemelkedő menetdinamikai képességeivel, valamint sokoldalú mindennapos használhatóságával. Elektronikus szabályzású összkerékhajtásával, megnövelt szabadmagasság jellemezte All-Road futóművével, markáns terepes külsejével és egyéni hangulatú utasterével az X-PERIENCE az autózás élvezetének új dimenziójába vezet.

Csomagterét széles körű variálhatóság mellett egészen a legapróbb részletekig terjedő, nagyfokú funkcionalitás jellemzi. Térfogata 587 liter, de a hátsó üléstámlák lehajtásával egészen 1470 literig bővíthető, a Leon X-PERIENCE így a mindennapok „nagy feladataira” is mindenkor készen áll. Egyéni utastér-dizájnja is egyértelműen jelzi a modell igényességét, illetve a Leon-családban elfoglalt különleges helyzetét. Beltere nem csupán elegáns és sportos, de megnyerő terepes karakter is jellemzi, miközben tökéletesen illeszkedik a családok mindennapi életébe. Utastere új anyagaival, a részletek iránti nagy figyelemmel, illetve intenzív színek kombinációival erősíti e modell egyedi karakterét.

Tökéletesen illenek a Leon X-PERIENCE dinamikus karakteréhez nyomatékgazdag TDI- és TSI-motorjai. A 135 kW/184 LE teljesítményű 2.0 TDI csúcs-aggregátot 380 newtonméter maximális forgatónyomatékával és DSG sebességváltójával kiemelkedő menetdinamikai képességek jellemzik, amit mindössze 7,1 másodperc alatti 0 - 100 kilométer/órás gyorsulása és 224 kilométer/óra végsebessége is egyértelműen jelez. Nagyfokú gazdaságosságát 100 kilométerenként mindössze 5,1 literes üzemanyag-fogyasztásával és kilométerenként 133 gramm széndioxid-kibocsátásával igazolja e technika. A 110 kilowattos (150 LE) 2.0 TDI 320 newtonméter maximális forgatónyomatékával és hatfokozatú manuális sebességváltójával szintén kimondottan sportosan mozgatja az új Leont. Mint minden Leon X-PERIENCE, ez is az automatikus motorleállítás és -indítás, illetve a fékezési és motorfékfázisok alatti energia-visszatáplálás (rekuperáció) rendszereivel készül, s üzemanyag-fogyasztása 4,9 liter/100 kilométer (széndioxid-kibocsátás: 129 g/km).

Benzinmotorként a korszerű, 132 kilowattos (180 LE) 1.8 TSI szerepel a palettán. Közvetlen és közvetett befecskendezése kombinációjával e turbófeltöltésű aggregát 280 newtonméter forgatónyomatékkal szolgál. Akárcsak a legerősebb TDI esetében, a kormánykerék kapcsolóbillentyűivel is vezérelhető, hatfokozatú DSG sebességváltó szerepel a szériafelszereltségben. Üzemanyag-fogyasztása 100 kilométerenként 6,8 literre (széndioxid-kibocsátás: 159 g/km) adódott.

Témák
seat leon Bulvár