A kajak-kenu igaz magyar sikersportág, a múlt heti moszkvai vb mindezt tökéletesen igazolta: versenyzőink 17 érmet szerezve a legeredményesebb nemzetként végeztek.
Cikkünk főszereplője, a kenus Mike Róbert, aki Vasbányai Henrik oldalán ezüstérmet nyert 1000 méteren, mégsem akarja, hogy most kétéves gyermeke a nyomdokaiba lépjen.
Részint mert nem szeretné fiát kitenni az apjával történt összehasonlítgatásoknak, részint meg azt mondja, legyen inkább kézilabdázó: „Abból jobban meg lehet élni!”
A siker ára
„Ne értsen félre, nem panaszkodom, de voltam az érem mindkét oldalán. Európa-bajnoki címet szereztem négyesben 1000 méteren, ami nem olimpiai szám, és nem kerestem egy forinttal se többet. 70 ezret vittem haza. Ebből kellett megoldanom a lakhatásomat, ennem, innom kellett, vitaminokat venni, mindez elengedhetetlen, ha sikereket akarsz elérni. Csak akkor élsz meg ebből a sportból, ha olimpiai vagy világbajnok vagy. Máskülönben éhen halsz!”
Márpedig elképesztő mennyiséget kell dolgozni ahhoz, hogy valaki a világ legjobbja legyen. A fárasztó nap negyed hétkor kezdődik. Gyors reggeli után Mike BKV-ra száll. Jó emberek között lenni, nem szereti, amikor úgy él, mint egy csecsemő: felkel, eszik, alszik, edz, eszik, alszik, edz. A tréningre idő előtt érkezik. ilyenkor fúj egyet, elolvassa az újságot, utána kezdődhet a másfél órás megerőltető elfoglaltság. Aztán rohan ebédelni, mert a reggeli nem túl kiadós, teli hassal nem lehet kenuzni.
Az éhes sportolóval jobb vigyázni
„Ebédidőben azért izgulok, közbe ne jöjjön valami, mert az éhségtől nagyon agresszív tudok lenni!”- mondja, én meg félve kérdezem, ebédelt-e már, nem szeretnék egy éhes kenus áldozatává lenni. Szerencsém van: túl van a natúr csirkemell, rizs kompót elpusztításán.
„Mindig ez a menü. Mázli, hogy abban az étteremben, ahova járunk, változatosan tudják elkészíteni” – újságolja Mike, s erről eszébe jut, hogy egyszer kézformájú tányérban hozták ki neki az ételt, aminek nem tudta, honnan fogjon hozzá. Addig-addig forgatta, amíg a földön kötött ki!
„Az igazat megvallva nem nagyon bántam: távolt áll tőlem ez a csicsás éttermi hangulat. Az egyszerűség híve vagyok, nem szeretem, amikor nem lehet ráismerni a kajára. Ilyenkor feszélyezve érzem magam.” Ebéd után csendes pihenő, van egy saját kis bungalója a kenupálya mellett, ott szokott ejtőzni, míg délután jön a következő edzés, ami ilyen melegben különösen megerőltető.
Ilyen életvitel mellett hogy jut idő a családra? – vetem fel, mire az obligát válasz érkezik: „A párom mindenben mellettem áll!” Elárulja, akkor élt át nagyon nehéz időszakot, amikor megszületett Dominik. Épp akkortájt aggodalom volt a szövetségben, hogy nem jut ki az olimpiára kenu páros. Fia decemberben született, mire föl január végén négy hétre Malajziába kellett utaznia edzőtáborba.
Majd miután hazajött, négy napig itthon volt, aztán elment három hétire Törökországba. „Most már szerencsére nincs ilyen. Amióta KSI-s vagyok, nem megyünk edzőtáborokba, így minden este a családommal lehetek.”
Emlékezetes edzőtáborok
Régebben viszont elég sokat utazott. Világot látni remek dolog, viszont – hiába vagyunk a világ legjobbjai kajak-kenuban - a körülmények sokszor nem az igaziak. Megesik, hogy a dubaji edzőtábor költségeinek egy részét a fiatal versenyzőknek kellene kifizetniük. Már ha tudják. Ha nem tudják, itthon maradnak.
„Velem is megtörtént, hogy az edzőtáborom minimális részét fizették csak ki. Mi úgy spóroltunk a költségeken, hogy többen béreltünk szállást. Óriási repülőjegy vadász vagyok, az én feladatom volt a jegyek beszerzése. Magunkra főztünk, szóval kicsit fapados volt az egész, mégis életem legjobb edzőtábora volt. Bent laktunk a városban, sokkal szabadabbak voltunk, mint egy átlagos külföldi felkészülésnél. Sevilla nagyon szép, éjszaka nagy a nyüzsgés, a bárokban állandóan focit néztek a helyiek.”
Szintén örökké emlékezetes a malajziai túra. Már csak azért is, mert ez volt élete első nem Európában zajló edzőtáborozása. „Este tízkor érkeztünk meg. 70 fok meleg volt, ömlött rólunk a víz, caplattunk a lapátokkal, ruháinkkal a lakótelepi szálláshely felé, miközben fekete szempárok bújtak elő az ablakokból. Mintha egy Tom és Jerry rajzfilmben lettünk volna.
A környék lepusztult, kukák kiborítva, hihetetlen büdös mindenütt. A lakhelyünk finoman szólva sem egy Hilton. Ezek alapján az edzőközpontról se sok jót képzeltünk. Ehhez képest, amikor másnap reggel edzeni mentünk, nem akartunk hinni a szemünknek: elképesztően modern, gyönyörű környezet fogadott bennünket. Talán mert a kormányzati negyed közepére építették a pályát?!
Volt alkalmunk átrepülni Kambodzsába. Döbbenetes volt látni, hogy milyen szegénységben élnek ott az emberek - emlékszem, a puszta földön boncolták a csirkéket, mit sem törődve azzal, hogy tök’ homokos lett -, s mégis milyen kedvesek és boldogok. Bár a piacon nem kimondottan kedveltem őket. Rettentő erőszakosak az árusok. Próbálták rám tukmálni a portékájukat, de azzal se törődtek, hogy nem vettem tudomást róluk.
Nem szeretek alkudozni. Nem is tudok. Szerintem a Brian élete című film piacjelenetét rólam mintázták. Ha mondanak nekem egy árat, azt kifizetem. Malajziába visszatérve egy utcai konditermet használtunk, mindenki minket bámult. Ennyire izmos fehér embereket még sosem láttak!”
Visszavonulása után
Mike Róbert 38 éves koráig szeretne aktív sportoló maradni, utána azonban nem a sportágban képzeli a jövőjét: egészen más szakmát űzne. „Edző biztosan nem lennék. Nem tudok magyarázni. Nincs a kicsikhez türelmem. Becsülöm nagyon az edzőket, hogy olyan kis vézna gyerekeket, mint amilyen én is voltam, végigvisznek négy éven keresztül, és aztán újabb tanoncokat karolnak fel.
Nehezen viselném, hogy magyarázok, megmutatom nekik, hogyan kell tartani a lapátot, ők mégsem képesek megcsinálni. Na, akkor eléggé ideges lennék! Ami nagyon vonz, az a hamburgersütés, egy amerikai étteremet szívesen nyitnék. Amikor Sevillában voltunk én főztem. A párom az út előtt készített nekem egy szakácskönyvet, abból csináltam mindent.”
Mike Róbert azt tartja magáról, nem valami nagy dumás. Ezért nem is bánja, hogy elkerüli a rivalda, nemigen kell szerepelnie, idegenekkel beszélgetnie. Ez a párkapcsolatain is érződött. „Úgy vagyok a nőkkel, mint a kofákkal. Nem vagyok az az erőszakos típus, nem is volt túl sok barátnőm.
A jelenlegi párommal úgy ismerkedtem meg, hogy a középiskolás osztálytársam testvére, és sűrűn jártam a haveromhoz. Felszedettem magam. Vagy fogalmazzak úgy: engedtem a csábításnak?” Mosolyog, s bevallja, azt azért nagyon szereti, ha rajonganak érte.
Otthon, édes otthon
De ő megelégszik, ha otthon kapja meg mindezt. Ott érzi jól magát, ott tud igazán kikapcsolódni. Például amikor kertészkedik. Nagyon szeret a kertben „túrni” - ő mondja így - meg barkácsolni. Fia születése után saját kezűleg épített játszóteret, csúszdával, homokozóval, hintával. Most a fővárosban lakik, de azt tervezi, kiköltöznek Pátyra, ahol gyerekeskedett (szülőhelyén emléktáblát avattak a tiszteletére, amit nagyra tart).
Élete nagy álma, hogy egyszer a saját házát megépítse, s ha nem is egyedül, de azért ő tervezzen benne mindent. Persze, addig azért más foglalkoztatja. C-2 1000 méteren akar Rióban olimpiai aranyat nyerni. Ez a bravúr még egyetlen magyarnak sem sikerült. Van úgy, hogy az elsőkből lesznek az elsők.