pályázat;Klotild Palota;teraszok;Finta Sándor;Robinson Étterem;főépítész;TERASZ Budapest 2014;

2014-08-14 07:16:00

Békében és csendben a teraszokon

Nemcsak a jó kávé, a frissítő koktélok vagy az ízes fánkok miatt lehet vonzó egy kávézó, egy étterem. Egy magára valamit is adó városlakó tudja, hogy egy vendéglátóegység kinézete, enteriőrje is sokat nyom a latban. Nyáron pedig az sem mindegy, hogyan fest a kiszemelt hely terasza, kerthelyisége. Szerencsére Budapesten is egyre több az igényes terasz, sőt már versenyt is hirdettek, hogy megszavazzák melyik a legszebb.

Hassay Zsófia polgármester szerint a zajjal kapcsolatos panaszok száma a korábbi évekhez képest csökken, a vendéglátó helyeket üzemeltetők általában mindent megtesznek, hogy a kiszűrődő zajt csökkentsék, a teraszok is csendesebbek. A gondot továbbra is a vendégek viselkedése, a közterületen tartózkodó, dohányzók zaja teszi ki.

Az utóbbi hónapokban az érintett utcákból három bejelentés érkezett, ami a környezetvédelmi előírások teljesítéséig ideiglenes bezárást vont maga után, két bejelentés nyomán az érintett üzlet este 10 utáni nyitva tartási engedélyét visszavonták. A rendzavarások szereplői persze nem köthetők közvetlenül mindig az egyes üzletek működéséhez, többnyire azoktól függetlenek.

A kifogások oka nem az üzletek működésében, hanem speciális elhelyezkedésükben, a belváros sajátotosságaiban, a szűk uitcákban visszhangzó zajban, a csaknem százéves lakóházak gyenge szigetelésében keresendő. Hétvégenként az önkormányzat kereskedelmi osztálya a rendőrséggel együtt ellenőrzi a vendéglátóhelyeket, ősszel pedig összeáll a kerületőrség is.

Amúgy a Terézvárosban él az ország egyik legszigorúbb csendrendelete, amely nem a vendéglátók és a vendégek ellen, de a lakók érdekében született. A vendéglátó egység este 10 utáni nyitva tartásához zajvédelmi szakértői vélemény és azon ingatlan tulajdonosi körének többségi döntése szükséges, amelyben a vendéglátó egység található.

A vendéglátó egységnek helyet adó társasházak tulajdonosi közössége tehát erős jogosítvánnyal rendelkezik, könnyen érvényt tud szerezni a nem megfelelően üzemelő egységekkel szemben, amellyel élnek is. Ez erős kényszer a vendéglátók üzemeltetőin, hogy a környezetükben lakók érdekeit is szem előtt tartsák.

A korábbi években zajbotrányokban "élen járó" Liszt Ferenc téren is konszolidálódott a helyzet. A vendéglátósok és az ott lakók között párbeszéd alakult ki. A vendéglátósok többé-kevésbé megfelelnek a teraszokra vonatkozó éjféli zárórának és a lakosok is kicsit toleránsabbak lettek, látva, hogy az előírásokat betartják, illetve az önkormányzat azt betartatja. Panasz erről a területről az elmúlt hónapokban nem érkezett.

Három csapás a romkocsmákra

Nagyszabású összehangolt ellenőrzést hajtott végre a NAV a fővárosban. Az elmúlt hét végén 110 ellenőr szállt meg 32 frekventált vendéglátóhelyet, romkocsmát látogattak meg a revizorok, és egy-egy helyszínre háromszor is visszatértek. A vendéglátósok 65 százaléka követett el valamilyen szabálytalanságot, 38 százalék egyáltalán nem adott nyugtát a bevételeiről.

Az éjszaka előrehaladtával egyre gyakrabban maradt el a bizonylatadás a vásárolt ételekről, és még a legnevesebb helyek között is volt olyan, amely a második, harmadik ellenőrzésen megbukott. Az egyik romkocsma a második elmarasztaló ellenőrzés után szó szerint lehúzta a rolót. Több esetben fekete foglalkoztatásra is fény derült.

Volt olyan hely, ahol a kiszolgálást végző, megrakott tálcákkal szlalomozó pincér letagadta, hogy alkalmazott lenne, mondván, csak bejött az utcáról segíteni. Külön érdekesség, hogy az ellenőrzés estéjén a vizsgált vendéglátóhelyek online pénztárgépei az előző hét péntekjéhez képest mintegy 30 százalék bevételnövekedést regisztráltak.

A hagyományos pénztárgépek – néhány kivétellel – augusztus 31. után nem üzemeltethetők, és azokat az online pénztárgépek beállításával egyidejűleg az eladótérből is el kell távolítani. (B.M)