időjárás;vendégéjszaka;szálláshelyek;Központi Statisztikai Hivatal;turistaforgalom;

Rekordot dönt a turizmus

Nem csökkent, sőt, az elmúlt hónapokban növekedett a magyarországi turistaforgalom még a borongós, esős időjárás ellenére is: júniusban 7,6 százalékkal nőtt a hazai szálláshelyek vendégforgalma, bruttó árbevételük mintegy 9 százalékkal emelkedett - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A tavalyi év első feléhez képest a hazai vendégforgalom összesen 6,9 százalékkal bővült.

A KSH felméréséből az is kiderült, mely országokból érkezett az idén a legtöbb turista: az utóbbi évekhez viszonyítva a lengyel vendégek által eltöltött éjszakák száma növekedett a legszembetűnőbben, összesen 37 százalékkal, majd az osztrák (21 százalék), a cseh (20 százalék) és a német (11 százalék) turisták következnek.

A külföldi vendégek összesen 1 millió 172 ezer éjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 7,8 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz viszonyítva. Persze nem csupán a külföldi, de a belföldi-vendégforgalom is emelkedett: 2013 júniusához képest a magyar vendégek száma 11 százalékkal nőtt.

A szálláshelyek szobakihasználtsága 54 százalékos volt, ami 1,8 százaléknyi javulást mutat a tavalyi évhez képest. A statisztikai hivatal adatai szerint idén kiemelkedő volt az ötcsillagos szállodák szobáinak igénybevétele, de a négycsillagos és gyógyszállodák szobakihasználtsága is átlagon felüli (71, 66 és 62 százalék). A szállodák összes folyó áron számított árbevétele 9 százalékkal volt magasabb, mint tavaly júniusban.

Az adatok publikálása után a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben reagált a pozitív mutatókra, mint írják: "jó kilátásokat vetít előre az év egészére is, hogy az első hat hónap teljesítménye valamennyi mutatóban a 2013-as rekordévi felett alakult." Ami pedig az időjárást illeti: nem akar megszakadni a viharos, esős időszak.

Tegnap egy hidegfronttal érkeztek viharok az ország nagy részébe. Budapesten is zuhogott az eső dél után. Veszprém megyében hat villanyoszlop kidőlt Veszprémgalsa és Szentimrefalva között a viharos szélben, Apácatornán pedig a transzformátor hibásodott meg, és emiatt öt településen - Veszprémgalsán, Orosziban, Borszörcsökön, Szentimrefalván és Apácatornán - nem volt áram.

Somlóhegy és Somlószőlős között, valamint a Zalaszegvár és Hosztót közötti összekötőúton kidőlt fák akadályozták a közlekedést. A viharral érkező hidegfront 16 fokra csökkentette a levegő hőmérsékletét Nagykanizsa belvárosában.

Két házba is villám csapott a vihar során Győr-Moson-Sopronban: Csornán egy kéménybe, Győrladaméron egy tetőbe csapott a villám, előbbinél körbefóliázták a tetőn tátongó lyukat, utóbbinál a szigetelést kellett a tűzoltóknak eloltaniuk. Emellett a pincéket elárasztó nagy mennyiségű eső adott még munkát az egységeknek; emiatt Abdán és Öttevényen egy-egy, Kunszigeten két házhoz kellett kivonulniuk.

Vihar a sláger a biztosítóknál - legalábbis ez derül ki a K&H biztosítójának friss adataiból, amelyek szerint az idén a lakásbiztosításhoz kötött kárrendezések fele volt viharhoz köthető, miközben júniusban és júliusban már a rendezett károk kétharmadában volt a vihar a ludas. A K&H biztosítója az idén eddig 2800 viharkárt rendezett lakásbiztosítások alapján 80 millió forint értékben, tehát a viharkár egy-egy esetben átlagosan csaknem 30 ezer forint volt.