Hirdetések;reklámadó;

Mától kell fizetni a reklámadót

Augusztus 15-étől, vagyis mától már fizetnie kell a reklámadót a hirdetésekből származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után minden médiavállalkozásnak, a kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók használóinak, és az internetes reklámok közlőinek. Az első adóelőleget a társaságoknak augusztus 20-áig kell bevallaniuk és befizetniük - még azokat is bevallási kötelezettség terheli, akik az 500 millió forintos értékhatár alatt vannak, vagyis adókulcsuk nulla.

Félmilliárd és 5 milliárd forint közötti árbevétel után 1 százalék, 5 milliárd felett, de 10 milliárd alatt 10 százalék, 15 milliárd forintig 20 százalék az adó mértéke, 15 és 20 milliárd forint között már 30, e fölött pedig 40 százalék.

Ez utóbbi a médiavállalkozások közül egyedül az RTL Klubot sújtja, annak ellenére, hogy a háromszor módosított törvényről a kormánypárt kitartóan állította, hogy nem a német hátterű csatorna ellen irányul. Mégis, a reklámadóból remélt 8 milliárd forint felét, 4,5 milliárdot a vezető kereskedelmi tévének kell állnia. A sarc az olyan jobboldali, az elmúlt években barátinak tartott médiumokat is nehéz helyzetbe hozza, mint a Hír TV, amelynek legalább 400 milliót különadót kell befizetnie, miközben az RTL konkurensét a kormánypárt úgy kívánta kedvező helyzetbe hozni, hogy idén mentesüljön az adó alól. A TV2 vezetői korábban közölték, 2,5 milliárdot biztosan fizetniük kell jövőre, emiatt több tervezett tévéműsort nem fognak idén elkészíteni.
Az RTL Klub mindenesetre nemzetközi és hazai fórumon is perre megy a magyar állammal, de csatorna vezetői jelezték, ettől még befizetik a különadót, ám arra kölcsönként tekintenek.