Eltemették Kiss Péter volt kancelláriaminisztert

Publikálás dátuma
2014.08.15. 22:31
Fotó: Vajda József, Népszava.
Eltemették Kiss Péter szocialista képviselőt, volt kancelláriaminisztert Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben péntek délután.

Képgalériánkat idekattintva nézheti meg. Fotó: Vajda József, Népszava.

A politikustól több százan vettek végső búcsút, köztük Boross Péter, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnökök és több jelenlegi és volt országgyűlési képviselő. A gyászszertartáson Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke és Lengyel László politológus, közgazdász mondott beszédet.

Lengyel László hangsúlyozta, Kiss Péter egész életében tisztességgel, csendben küzdött, rendszerváltó politikusként pedig szinte egyedüliként nem elvett, hanem hozzáadott a közöshöz. Az MSZP egyik alapítója olyan szociálliberális politikus volt - mondta -, aki a szocialistáknak túl liberális, a liberálisoknak túl szociális volt, így végül kizárólag a választók támogatták, segítségükkel 2014-ben is egyéni országgyűlési képviselői helyet tudott szerezni.

Lendvai Ildikó heroikus béketeremtőnek nevezte Kiss Pétert, akinek érdekegyeztető képességeit ellenfelei is elismerték. Szavai szerint a volt szocialista politikus a háttérből szeretett volna egy harmonikus, szép és rendezett világot kialakítani. "Nem szürke volt, csak nem szerette a harsány színeket" - mondta Lendvai Ildikó, aláhúzva, Kiss Péter "szemérmes államférfi volt", aki mindig tudta, mi a modern baloldal feladata.

Gáncs Péter evangélikus püspök a sírnál mondott beszédében a párbeszéd embereként jellemezte Kiss Pétert, aki a monológokat mondókkal szemben figyelt más emberekre, és kezet nyújtott nekik.

Kiss Péter temetésén részt vett az MSZP több jelenlegi és volt vezetője, Tóbiás József jelenlegi pártelnök mellett ott volt Mesterházy Attila, aki a közelmúltban mondott le az MSZP vezetéséről, a pártot 1998 és 2004 között irányító Kovács László és a jelenlegi országos választmányi elnök, Botka László is. Több korábbi szocialista kormánytag is lerótta kegyeletét, köztük Szekeres Imre és Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterek. Jelen volt a korábbi szocialista-szabad demokrata kormány néhány tagja is, köztük Kóka János volt gazdasági és Draskovics Tibor korábbi igazságügyi és rendészeti tárcavezető.

A szertartáson a kormányoldalt Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke, valamint frakciótársa, Rétvári Bence és Wintermantel Zsolt, Újpest fideszes polgármestere képviselte.

A Demokratikus Koalícióból Gyurcsány Ferenc elnök mellett részt vett a temetésen Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke is. Az Együtt-PM részéről Szigetvári Viktor, a szövetség társelnöke is búcsút vett Kiss Pétertől. Jelen volt a baloldali ellenzék közös főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc korábbi tisztifőorvos. Lerótta kegyeletét Schiffer András, az LMP társelnöke, Schmuck Andor, a Szociáldemokraták párt elnöke és Herényi Károly, az MDF korábbi frakcióvezetője.

Az MSZP alapító tagját az Országgyűlés, a Magyar Szocialista Párt, a IV. és a XIII. kerületi önkormányzat saját halottjának tekinti.

Kiss Péter 1959. június 11-én született Celldömölkön. 1983-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán termelési rendszer szakon diplomázott. 1986 és 1989 között a Budapesti KISZ első titkára, és alapító elnöke volt a Baloldali Ifjúsági Társulásnak. Az MSZP egyik alapító tagja, 1998 és 2000 között ügyvezető alelnök. 2001-től az MSZP baloldali tömörülés platform elnöke. 2005-től 2009-ig a párt Vas megyei elnöke volt. 2007-ben, majd 2009-ben is az MSZP alelnökévé választották. Az 1990-es önkormányzati választásokon fővárosi képviselő lett.

Kiss Péter 1992-től volt országgyűlési képviselő, akkor országos listáról került be a parlamentbe, ahogyan a 2010-es országgyűlési választásokon is. 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban és 2014-ben Budapesten, egyéni választókerületben szerzett mandátumot.

Többször volt kormánytag, először a Horn-kormány munkaügyi minisztereként. 2002-ben a Medgyessy-kormány foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztere volt, majd 2003 tavaszától a Miniszterelnöki Hivatalt vezette miniszterként. 2004 őszétől Gyurcsány Ferenc kormányában ismét kancelláriaminiszterként dolgozott, 2006 júniusától a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot vezette, majd 2007 júliusától a Miniszterelnöki Hivatalt. A Bajnai-kormányban 2009 áprilisától 2010 májusáig társadalompolitikai miniszter volt.

Kiss Péter 2010 júniusától idén májusig az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja társadalompolitikai kabinetjének vezetője volt.
2014-ben Budapest 11-es választókerületében (Újpest-Angyalföld északi része) szerzett egyéni mandátumot. Akkor az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy Újpest azon kerületek között lehet, amelyek kiindulópontjai lehetnek egy baloldali építkezésnek.

Szerző

Falus rajthoz állt

Publikálás dátuma
2014.08.15. 21:32
A DK, az MSZP és az Együtt–PM vezetői hivatalosan is megnevezték közös főpolgármester-jelöltjüket, Falus Ferencet FOTÓ: VAJDA JÓ
Hivatalosan is megkezdődött a Fidesz hatalmának megtörése - közölte bemutatkozásként a baloldal főpolgármester-jelöltje. Falus Ferenc felkészült arra, hogy megbuktassa Tarlós István főpolgármestert, és kijelentette, évek óta arra a posztra készül, amelynek elnyerésére most reális esélyt lát. Az MSZP, az Együtt-PM és a DK elsimította korábbi konfliktusait, s noha az összefogás nem teljes, a budapesti koordinált indulás sikerességében bízva vágnak neki a kampánynak.

Megállapodtak a baloldali ellenzéki pártok, s noha az eredetileg tervezettnél kevesebb, 16 helyett csak 14 közös polgármester-jelöltet indítanak Budapesten az október 12-i önkormányzati választáson, ám a koordinált indulásról szóló egyezséget sikerként értékelték. Az Együtt-PM, a DK és az MSZP közösen jelentette be: lezárult a hetek óta tartó huzavona, Falus Ferenc főpolgármester-jelölt mellett 14 budapesti kerületben közösen támogatnak polgármester-jelölteket és önkormányzati képviselőjelölteket. A három szervezet vezető politikusai a megállapodást nem az eseményen írtak alá, de megnevezték a közösen támogatott polgármester-jelölteket.

Molnár Csaba szerint a megállapodás alkalmas arra, hogy leváltsák Tarlós István főpolgármestert és a kerületi fideszes polgármestereket. A DK ügyvezető alelnöke közölte: az elmúlt hetek folyamatait a sajtó gyakran "castingnak" és "bohózatnak" nevezte, miközben ez nem volt más, mint egy nehéz tanulási folyamat. A baloldal ugyanis korábban nem volt olyan helyzetben, hogy három egyenrangú, közel azonos támogatottságú pártnak kell megállapodnia. "Budapesten nem az esélytelenek nyugalmával, hanem az esélyesek magabiztosságával" állnak ki, és ennek eredményeként Falus Ferenc remélhetőleg főpolgármester lesz, több mint egy tucat kerületben pedig az ellenzéki jelöltekből lesznek a polgármesterek.

A közös polgármesterjelöltek

- III. kerület, Béres András (Együtt-PM)
- IV. kerület, Trippon Norbert (MSZP)
- V. kerület, Juhász Péter (Együtt-PM)
- VI. kerület, Kiss Róbert (Együtt-PM)
- VII. kerület, Farkas Ferenc (DK)
- IX. kerület, Gegesy Ferenc (Együtt-PM)
- X. kerület, Élő Norbert (DK)
- XIV. kerület, Karácsony Gergely (Együtt-PM)
- XV. kerület, Hajdu László (DK)
- XVII. kerület, Gy. Németh Erzsébet (DK)
- XVIII. kerület, Szaniszló Sándor (MSZP)
- XIX. kerület, Gajda Péter (MSZP)
- XX. kerület, Szabados Ákos (MSZP)
- XXI. kerület, Horvát Gyula (DK)
- XI. kerület, Molnár Gyula (MSZP)*
* Csak az MSZP és a DK támogatja, de az Együtt-PM nem indít ellene senkit

"A győzelemre kötöttünk megállapodást a főpolgármesteri versenyben és sok-sok budapesti kerületben" - ezt Szigetvári Viktor mondta. Az Együtt-PM társelnöke fontosnak tartotta, hogy szemben a Fidesszel, Falusnak van programja, ráadásul a volt országos tisztifőorvos kész a vitára és a következő hetekben megmutatja: alkalmas arra, hogy olyan fővárost vezessen, ahol több lesz a balközép polgármester. Kunhalmi Ágnes arról beszélt, kemény kompromisszumok által teremtették meg a Fidesz leválthatóságának reményét. Az MSZP budapesti elnöke kiemelte, április 6-án több baloldali voks született, mint ahányat a Fideszre leadtak, mert "a főváros le akarja váltani a jelenlegi hatalmat".

Falus Ferenc szerint hivatalosan is megkezdődött a Fidesz hatalmának megtörése. Kijelentette, felkészült arra, hogy megbuktassák Tarlóst, s azért dolgozik majd, hogy az emberek egy egészségesebb, boldogabb, sokszínűbb városban élhessenek. Véget vetnek annak a korszaknak, amikor a budapestiek megkérdezése nélkül döntenek az életüket meghatározó kérdésekben, lezárják a "csiricsáré" presztízsberuházások korszakát és visszaadják a budapestieknek a jogot, hogy maguk határozzanak a város sorsáról és a helyiek által megtermelt pénz felhasználásáról. Falus a következő hetekben találkozni fog minden kerületi polgármester-jelölttel, akikkel egyezteti programját, melyet a napokban a velemenyszabadsag.hu portálon tesz közzé. Kiemelte, "szabad, élhető Budapestet akarok, ahol mindenki, minden értelemben fellélegezhet". Egyértelművé tette: alkalmasnak és felkészültnek érzi magát a poszt betöltésére; "évek óta erre készülök" - fogalmazott.

Egyáltalán nem lesz mocskolódó a kampány, legalábbis én és mi biztosan nem fogunk mocskolódni - mondta már lapunknak Falus Ferenc. Az aktív, izgalmas kampányra készülő főpolgármester-jelölt készen áll arra, hogy vitázzon Tarlós Istvánnal, sőt, kiemelte: bármilyen vitán hajlandó részt venni, amelyet a jelenlegi főpolgármester vállal. Kérdésünkre, hogy nyilvános vitára hívja-e ki Tarlóst, azt mondta: vannak olyan budapesti ügyek, amelyeket nyilvánosan kell megvitatni a városvezetői posztra pályázó jelölteknek, de négyszemközt is szívesen tárgyal a főpolgármesterrel; kíváncsi a véleményére. Sőt, Falus abban is reménykedik, hogy ha ő nyer október 12-én, akkor Tarlós észrevételeire is számíthat a jövőben.

                                           Indulhat a nyilvántartásba vétel
A fővárosi közgyűlés helyett a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) bízta meg tegnapi ülésén a fővárosi választási bizottság (FVB) új tagját, így a testület újra működőképes lett, és nyilvántartásba vehet jelölőszervezeteket. Megírtuk, csak egyetlen területi választási bizottság nem működött az országban, a fővárosi, mert tagjainak száma a törvényben előírt három alá csökkent. Emiatt nem lehet nyilvántartásba venni a fővárosi kompenzációs listákat és a főpolgármester-jelölteket. A bizottsági tago(ka)t a fővárosi közgyűlés választhatná meg, de Tarlós István, arra hivatkozva, hogy a nyári szabadságok miatt nem lenne határozatképes, nem hívta össze a testületet. A budapesti főjegyző ezért már korábban az NVB-hez fordult, hogy közgyűlési döntés híján bízzon meg tagot. Ám ezt az NVB hétfői ülésén elutasította.

                            A Fidesz kényszerítette ki a koordinált indulást

Természetesen mindenütt megvannak a jelöltjeink, a következő napokban be is mutatjuk őket - mondta lapunknak Szigetvári Viktor arra a kérdésre, tudják-e már, hogy ahol mégsem közösen indulnak a másik két párttal, ott kit jelölnek. Az Együtt-PM társelnöke szerint nem zavarhatja meg a tegnap hivatalossá vált megállapodást az, hogy bizonyos kerületekben egymással is versenyezni kell. Emlékeztetett: a Fidesz szabta rendszer kényszerítette koordinált indulásra őket, a legfontosabb céljuk pedig az, hogy egy 2010-hez képest erősebb a baloldal legyen jelen Budapesten. A XIII. kerületben nem született megállapodás a helyi MSZP szervezettel, ezért az angyalföldi egyéni kerületekben a DK és az Együtt-PM közösen állít egyéni jelölteket. Az Együtt-PM továbbra is fontolgatja, hogy a XIII. kerületben saját jelöltet állítson a szocialista Tóth József ellen. A XI. kerület szocialista polgármester-jelöltjét, Molnár Gyulát a DK támogatja, az Együtt-PM nem, de abban megállapodtak, hogy nem indítanak ellene senkit, az Együtt-PM ugyanakkor minden újbudai választókerületben indít képviselőjelölteket.

Szerző

Marx marad! demonstráció a Corvinus-egyetemnél

Publikálás dátuma
2014.08.15. 19:52
A Marx marad! című demonstráció a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának épületében, a Marx-szobor előtt. MTI F
A Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületének aulájában lévő Marx-szobor eltávolítása elleni demonstrációt tartottak az épület mellett péntek délután; a Balpárt által szervezett tiltakozáson mintegy ötven érdeklődő, szimpatizáns előtt szónokolt Tamás Gáspár Miklós filozófus, Krausz Tamás történész, Komjáthi Imre, az MSZP elnökségi tagja és a Balpárt képviselői.

Tamás Gáspár Miklós "Kedves Barátaim! Tisztelt Elvtársak!" megszólítással köszöntötte a jelenlévőket, majd megjegyezte, hogy nem kívánt sok szót vesztegetni a szobrot eltávolító "gyáva konformistákra", hiszen megítélése szerint Marx elvesztheti ugyan a múltat, de megnyeri a jövőt. Alakjára és gondolataira nem emlékművek, hanem társadalmi harcok fognak emlékeztetni.

Krausz Tamás szerint a tekintélyuralmi rendszert a szellemi szférában is opponálni kell, de egyelőre gyenge az ellenállás, ezért fel kell világosítani a társadalmat, hogy a hatalom egy szűk csoport kezébe került. Ha ennek tudatára ébrednek az emberek, akkor van esély a folyamatok visszafordítására.

Komjáti Imre azt hangsúlyozta, hogy a hatalom nem csupán egy szobrot, hanem egy eszmét is támad, a kizsákmányoltak álmát, ami munkáról, kenyérről és tisztességes bérekről szól. Ez az aljas, cinikus rendszer el fog tűnni, de Marx marad - hangoztatta az ellenzéki politikus.

Csütörtökön az egyetem közleményben tudatta, hogy nem távolítják el az intézmény területéről a Marx-szobrot, új helyének megtalálásában pedig semmiféle politikai erőnek, külső nyomásnak vagy kezdeményezésnek nem volt szerepe.

Karl Marx 19. századi német filozófus, közgazdász, a róla elnevezett társadalomelméleti irányzat alapjainak megalkotója, a Corvinus egyetem elődjének névadója.

Szerző