Szíria;légicsapás;Iszlám Állam;

2014-08-18 09:57:00

Légicsapás a kalifátus fővárosa ellen

A szíriai kormányerők vasárnap légicsapást mértek Rakka városára, az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezet által kikiáltott kalifátus fővárosára. A szíriai emberi jogi megfigyelő központ szerint 26 találat érte az Iszlám Állam több katonai bázisát, legalább 31 felkelő vesztette életét. 

A terrorszervezet mostanában különösen megerősödött, ebben az iraki offenzíváik során zsákmányolt felszerelések is segítettek. Válaszul a kormány is növelte a légitámadások számát. Egy rakkai lakos szerint öt napja váltak gyakoribbá a támadások, szombaton is 16 találat érte a várost. Elmondta, nagyjából csak a rakéták harmada találja el az Iszlám Állam milicistáinak állásait, a többi civilek lakta területen csapódik be. Eddig több mint 170 ezer áldozata volt a szíriai polgárháborúnak.