úszó Eb;Kozma Dominik;

2014-08-22 21:52:00

Kozma országos csúccsal hatodik 100 m gyorson

Kozma Dominik új országos csúccsal hatodik lett a 100 méter gyors pénteki döntőjében a berlini úszó Európa-bajnokságon.

A Kőbánya SC 23 éves versenyzője csütörtökön előbb az előfutamban, majd az elődöntőben is felülmúlta saját rekordját, s ezt 48.76 másodperces idejével megtette a fináléban is. Ez az idő hét századdal jobb, mint amit egy nappal korábban elért.

"Csupa 100-as úszó volt a mezőnyben, én egyedüli 200-asként próbáltam minél előbbre jutni köztük, így sikerült, hatodik lettem, igaz, közben megint tovább javítottam az országos csúcsomat" - elemezte a történteket Kozma, kifejtve: akad javítanivalója, van még mit tanulnia és gyakorolnia, hogy ebben a számban is egyre jobb legyen. 

"Már a vegyesváltóban is, az Eb zárásán" - tette hozzá.

A klasszikus számot a francia Florent Manaudou nyerte, aki immár harmadik aranyérmét gyűjtötte be a német fővárosban.