oktatás;DK;tankönyvek;

2014-08-26 15:35:00

DK: az új tanév új tankönyvkáoszt hozhat

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az új tanév újabb tankönyvkáoszt hozhat, sajtóinformációk szerint a pedagógusok néhány nappal a tanévkezdés előtt még mindig nem kapták meg a példányukat az új tankönyvekből. Erről Arató Gergely, a DK oktatási szakpolitikusa beszélt kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta, ezeket a köteteket már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna kapniuk a tanároknak, hogy felkészülhessenek.

Az ellenzéki politikus azt mondta, bíztak abban, hogy a kormány tanul az előző év hibáiból, amikor a diákok jelentős része csak a félév végére jutott hozzá a tankönyvéhez. Emlékeztetett arra, hogy most már nem csupán a terjesztés, hanem a kiadás is állami kézben van

Arató Gergely ugyancsak sajtóhírekre hivatkozva közölte, hogy a csomagolóközpontban kaotikus állapotok uralkodnak, diák- és közmunkások megfelelő szervezés és irányítás nélkül dolgoznak. "Garantálható, hogy ebben a rendszerben idén is bajok lesznek a tankönyvekkel, idén sem fogják megkapni a diákok a megfelelő csomagokat" - fejtette ki álláspontját.

Problémaként említette, hogy a szülők egy része nem kapta meg idejében a tankönyvcsekkeket.

Arató Gergely kijelentette: követelik, hogy a kormány legyen úrrá a saját maga által okozott káoszon személyi vagy szervezeti változtatásokkal. A DK szerint a szabad tankönyvválasztás és tankönyvkiadás jelentene garanciát az egyre jobb színvonalú tankönyvekre - hangsúlyozta.