Kecskeméti Törvényszék;Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság;izsáki rendőrörs;Bara Csaba;

2014-08-27 07:17:00

Izsáki ügy: jár vagy nem jár kártérítés?

"Átlagos gyászfolyamaton megy keresztül, nagyobb traumát nem szenvedett el" - ezzel indokolta a rendőrségi szakértő, hogy az izsáki rendőrörsön tavaly áprilisban agyonvert Bara József testvérének miért nem szükséges kártérítést kapnia. A Bors beszámolója szerint Bara Csaba hárommillió forintot kérne 47 évesen elhunyt bátjya haláláért; igényét hamarosan a Kecskeméti Törvényszék tárgyalja is majd, bár tárgyalási időpontot még nem tűztek ki.

A szakértői indoklás azért is meglepő Bara Csaba ügyvédje szerint, mert a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság - peren kívüli egyezség után - összesen húszmillió forintot fizetett ki öt családtagnak, köztük Bara lánytestvérének is, miközben Bara Csaba igényét következetesen elutasították.

Mégpedig azután, hogy a férfi - vélhetően a többi családtaghoz hasonlóan - pszichológiai vizsgálaton esett át, ezt tükrözi a fenti indoklás, annak ellenére, hogy egy korábbi, a tragédiához időben közelebb álló vizsgálat eredménye ennek az ellenkezőjére jutott. "Az is furcsa, hogy ha a lánytestvérnek jár a kártérítés, akkor ügyfelemnek miért nem.

Bara József hét éve találkozott utoljára lánytestvérével, védencemmel ellenben szoros volt a kapcsolata, heti rendszerességgel beszéltek egymással" - mondta Mihó Ferenc ügyvéd a lapnak.

Ismeretes, tavaly április 8-án két rendőr - B. Viktor és B. Csongor - súlyosan bántalmazta az Izsáki Rendőrőrsön a lopás miatt előállított Bara Józsefet, aki az örsön életét vesztette, később kiderült, nem volt köze a lopáshoz. A két rendőr büntetőpere szeptember 25-én folytatódik tanúkkal.