matematika;Fields-érem;

2014-08-30 08:04:00

Rés egy ősi hiedelmen

Izgalmas a hír: egy nő nyerte idén a Fields-érmet! Nem semmi, mert egyfajta matematikai Nobel-díjról van szó, amelyet a negyven év alatti korosztály nyerhet el. Ez a határoló életkor egyébként nem is számít olyan alacsonynak, hiszen tudnivaló, hogy a matematikusok általában igen korán érnek el kiugró eredményeket. A francia Évariste Galois például még nem volt huszonegy éves, amikor párbajban megölték, és addigra már kidolgozta a róla elnevezett elméletet.

Az, hogy idén első ízben nő is megkapta a rendkívül tekintélyes Fields-érmet, amelyet a matematikusok nemzetközi uniója oszt négyévenként, valóban szenzációnak számít. Eddig, az idei díjazottakkal együtt, ötvenöten nyerték el ezt a rangos elismerést, s mostantól már köztük található Maryam Mirzakhani, a Stanford Egyetem kutatója, aki Amerikában professzor ugyan, de iráni születésű, és ott is nevelkedett. Érdekes, ám egyáltalán nem olyan ritka, hogy a Közel-Keletről elvándorolt kiugró tehetségek valamelyik nyugati egyetemen nagyot alkotnak. Ilyen például Zaha Hadid is, korunk talán legnagyobb élő építőművésze, csodálatos épületek alkotója, egyebek között a Hyatt szállodalánc tulajdonosai, a Pritzker család által alapított, igen tekintélyes díj kitüntetettje is. Hadid asszony jelenleg Angliában él, de Irakban született és ott is töltötte ifjú éveit.

De vissza a matematikához. Elterjedt nézet, hogy ez a tudományág valójában "férfi mesterség". Pedig már az ókorban, a negyedik-ötödik században is élt és alkotott egy zseniális matematikus nő, Alexandriai Hüpátia. No, rossz vége is lett! Az egyház által felbőszített tömeg, a hit nagyobb dicsőségére, megölte a matematikus-csillagász asszonyt, mert nem vette föl a keresztény vallást, s egyébként is, micsoda dolog, hogy egy nő ugyanolyan okos legyen, mint a tudós férfiak. Egyébként, amikor matematikai Nobel-díjat emlegettem, talán némileg túloztam, mert legalább tucatnyi kiemelkedő matematikai díj létezik a világban. Igaz, ezek közül három a legjelentősebb: a Fields-érem, a Wolf-díj (ezt a magyar Lovász László, a Tudományos Akadémia elnöke 1999-ben kapta meg) és az Abel-díj (honfitársunk, Szemerédi Endre 2012-ben nyerte el). A Magyar Tudományos Akadémia is ad ki ötévenként egy tekintélyes elismerést: a múlt század elején alapított, de a két világháború által elsodort, majd 2000-ben újra életre hívott Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat. Ezek mind arra szolgálnak, hogy a tudományok királynőjének, a matematikának is legyen a Nobel-díj rangjához méltó kitüntetése.

Ha van orvosi, irodalmi, kémiai, fizikai díj, még béke Nobel-díj is, miért nem rendelkezett Nobel Alfréd a matematikáról? Legendák szerint - egyáltalán nem bizonyítottan - szerelmi bosszú miatt. Állítólag egy matematikus elcsábította a dinamit feltalálójának partnernőjét. Bár már sokszor igazolták, hogy ez csupán mendemonda, azért a hiány csak megmaradt. Mindenesetre nagy öröm, hogy immár a hölgyek képviselője is helyet tudott kapni e tekintélyes elismerés díjazottjai között. Elsöpörve egy hiedelmet, amely szerint a nők nem igazán alkalmasak a matematikai gondolkodásra.