A fesztivál hangulatához tartoznak a vetítéseken túl a konferenciák, partik és a fesztivállal párhuzamosan zajló kisebb díjátadók, amelyek helyszínei naplementétől hajnalig a tengerparti szállodák és a kikötőkben horgonyzó jachtok.
Az egyik ilyen kiemelkedő esemény az a különleges jótékony célú divatbemutató a híres vörös szőnyegen, amelyet a svájci Jaeger-Le Coultre Maison szervez immár negyedik éve az Emergency, a világ legszegényebb területein a háborúk áldozatainak ingyenes orvosi ellátást nyújtó szervezet javára.
Szükséges is a partik, rendezvények oldott hangulata, hogy ellensúlyozza a felkavaró filmélményeket, amelyekben a félidejéhez érkezett fesztivál látogatóinak bőven volt részük. Velence sajátosan csatlakozik a száz éve kitört első világháború emlékezetéhez: vállaltan az erőszak, a háború a témája a legtöbb filmnek.
Az iráni Bani-Etemadi Rakhsshannak Ghesseha (Elbeszélések) című alkotásával az volt a szándéka, hogy megvizsgálja az elmúlt harminc évben forgatott filmjei szereplőinek aktuális szociális helyzetét. Családi kötelékek, nehéz szerelmek, mindennapi élethelyzetek történetei bomlanak ki egy ellentmondásos társadalomban, ahol a régi és az új rezsim közti feszültséget tetézik az elmúlt három évtizedben megháromszorozódott népességgel együtt járó következmények.
Intenzív, nagyon erős képsorok jellemzik a texasi Joshua Oppenheimer munkáját. Visszatért előző alkotása helyszínére (The Act of Killing- Az ölés aktusa), és elmélyülten ábrázolja a sok elmesélt rossz banalitását (Suharto antikommunista tisztogatása egy millió áldozatot követelt). Rámutat arra, hogy az erőszak rossz példa, amely további erőszak kirobbantója.
A The Look Of Silenceben (A csend arca) maguk a kínzók mesélik el az egyik áldozat fivérének, akinek sikerült beépülnie közéjük, hogy milyen határtalan szadizmussal kínozták a halálcsapatok az áldozatokat. Egyikük részletesen ecseteli, hogy azokon a hosszú éjszakákon a Snake River partján, hogyan vágta el a torkát a disszidenseknek, majd megitta a vérüket és szétdarabolta a holttestüket. A képsorokat nem látjuk, de a vérengzés elkövetői szavukat adják vallomásuk hitelességére, mondván: …c'est la guerre!
A The President (Az elnök), Mohsen Makhmalbaf legfrissebb alkotása színes, békés tanmese az erőszakos forradalmak ellentmondásairól, amelyek saját jövőjüket bélyegzik meg. Grúziában forgatták a filmet, ahol újjáéledőben van a filmipar. A rendező szerint talán Európában ez az egyetlen ország, amelynek volt bátorsága befogadni ezt a produkciót, teljes szabadságot és együttműködést biztosítva az erőszakellenes témának.
A történet szerint egy idős kelet-európai despotát öt éves unokájával együtt szökésre kényszerít egy belső forradalom kirobbanása. A férfi a saját bőrén tapasztalja meg a film mottóját: "Mandela és Gandhi túl kevesek ahhoz, hogy pacifizmus ikonjai legyenek.
A forradalmak, melyek erőszakot alkalmaznak, hogy megfosszák a korábbi rezsim vezetőjét a hatalomtól, megismétlik a diktátorok erőszakosságát, és ez elkerülhetetlenül megalapozza, hogy hatalomra kerülhessen egy új, még rosszabb diktátor, ahogy ezt a történelem is bizonyítja (Irán,Irak,Szíria stb)".
A rendező hatásosan elidegenítő módon ábrázolja az erőszakos jeleneteket és felfedi a mozgató rugókat. Olyan ügyesen teszi mindezt, hogy tudatosan eltávolodunk a filmvásznon látható szörnyűségektől, ugyanakkor tartózkodik az elcsépelt morális ítéletektől.
A versenyben lévő három olasz fim közül az egyiket már láthattuk: Anime Nere (Fekete Lelkek). A rendhagyó maffia noir eltér a Scorsese, Garrone és mások által alkalmazott megszokott stílustól különösen a történet alakulását illetően.
A film hangulata meglehetősen sötét és ködös, mint az Aspromonte hegy feletti szokatlanul ólmos ég, ahol egyre inkább érezhető az ősiség és a jelenkor egymásnak feszülése, ahol igen beszédes mind a helyi hermetikus dialektus, mind a calabriaiak soknyelvűsége, akik a nemzetközi forgatagban élnek.
Egy családon belüli kulturális konfliktust mutat be a rendező, amely végigkíséri az életüket. A történet vérbosszúba torkollik, amelyet elkerülhetetlenül át kell élniük, ha továbbra is ők akarják ellenőrzésük alatt tartani a területüket. Francesco Munzi hivatásos és nem hivatásos színészekre osztotta a szerepeket, akik hitelesen alakítják szerepüket vagy azért, mert valóban calabriai születésűek, vagy mert igen jól megtanulták a dialektust (beleértve a külföldi Barbora Bobulovát is).
Igen hatásos a rendezés, Munzi folytatja, amit már 2004-ben elkezdett a Saimir című filmjével, amelyet szintén itt, Velencében mutattak be a Horizontok szekcióban. "Igyekeztem elkerülni ennek a filmtípusnak a kliséit - mondta a rendező a vetítést követően -, nem akartam bálványozni, epikussá tenni, vagy mítoszokká avatni a bűnözőket, akik a déli paraszti világ és a kétkezi munkások egyszerűségét tükrözik.
A helyszínek ugyanolyan hétköznapian sivárak, mint a valóságban, teljesen koherensek az eseményekkel, melyeket viszont szükségszerűen kritikus távolságtartással mesélünk el. Az igazi háború a testvérek között zajlik és el is vezet az elkerülhetetlen tragikus véghez. Amikor egy film bizonyos üzeneteket közvetít, általában kötelező vágányon fut, ezt mi viszont el akartuk kerülni.
Egy dolgot mégis határozottan kiemeltünk, mely kiolvasható Gioacchino Criaco azonos című regényéből is: ahhoz, hogy legyőzzük a maffiát, előbb magunkban kell legyőznünk a bennünk élő maffiózót. És itt a 'bennünk' szó, már egyetemes jelentésű, nem korlátozódik dialektusokra vagy nyelvekre, ez már mindenkiről és mindenkinek szól, nem csak az olasz Délről".
Ahogy korábban már hírt adtunk róla, szombat este a két életműdíj közül az egyiket, az Arany Oroszlánt Michel Piccoli adta át az amerikai dokumentumfilmesnek, Frederick Wisemannak. A rendező mindig igen mélyre hatolóan és az apró részletekre is kitérve dokumentálta az emberiség kortárs társadalmi és szociális tapasztalatait, munkásságával nemzetközi szinten is a legjobb dokumentumfilmes hírnévre tett szert.
Ugyancsak szombaton, a Filmpalota nagytermében adták át a Persol-díjat, Frances Mc Dormand amerikai színésznőnek. Ezt követte az Olive Kitteridge sorozat bemutatója, melynek rendezője Lisa Cholodenko, szereplői: Bill Murray, Zoe Kazan e John Gallagher Jr. A sorozatot a Pulitzer-díjas Elizabeth Strout regényéből adaptálták.
