Ukrajna;tűzszünet;Vlagyimir Putyin;Petro Porosenko;Donyeck megye;

Vaklármának bizonyult a tűzszüneti bejelentés

Nem tartós tűzszünetről, hanem annak „rendjéről”, a megvalósításához vezető lépésekről jutott megállapodásra Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz államfő – derült ki tegnap, miután már a hírügynökségek az ukrán elnöki hivatal közleménye alapján bejelentették a kelet-ukrajnai tűzszüneti megállapodást.

A két elnök telefonon egyeztetett a válságról, majd ezt követően Porosenko sajtószolgálata adta ki a közleményt a tartós tűzszüneti megállapodásról. A Kreml azonnal cáfolt, mindenekelőtt arra hivatkozva, hogy Oroszország nem háborús fél, nem résztvevője az ukrajnai konfliktusnak, nem vele kell megállapodni, hanem a szakadárokkal. (Az ukrán elnöki hivatal később korrigálta közleményét.)

Moszkva azért sulykolja ezt az álláspontot, mert múlt hét óta, ukrán és NATO források szerint is, immár nem csak orosz önkéntesek, „szabadságon lévő katonák”, hanem a reguláris erők csoportjai és tankjai is megjelentek a kelet-ukrán fronton, alaposan megváltoztatva az erőviszonyokat a szakadárok javára, egészen az Azovi-tengerig nyomultak, elfoglalták Novoazovszkot és ostrom alá vették Mariupolt.

Hétfőn a luhanszki, kedden a donyecki repülőteret foglalták vissza az oroszbarát erők, tegnap is heves harcok folytak a régió több településén. Dmitro Timcsuk katonai szakértő értékelése szerint a szakadárok és az orosz katonák gyakorlatilag ellenőrzésük alá vonták már Luhanszk megye egész déli részét, a Donyeck megyével határos területet.

Súlyos harcok folynak jelenleg is Donyeck megye azon részén, amit az ukrán hadsereg tart ellenőrzése alatt, elvágva ezzel egymástól Donyecket és Luhanszkot. Putyin később közölte, azt reméli, hogy péntekig létrejön a megállapodás Kijev és a szakadárok között.

A keleti front történéseinek kijevi, moszkvai/donyecki értékelése és kommunikációja változatlanul egymásnak ellentmondó. Az ukrán terrorellenes erők sajtóközpontja tegnap közleményt adott ki arról, hogy a hadsereg tüzérségi csapást mért a szakadárok egy bázisára a Donyeck megyei Sznyizsnénél, és több mint 100 "orosz zsoldost semmisítettek meg", a luhanszki repülőtérről való kivonulás során pedig "megsemmisítettek" mintegy száz "terroristát", hét páncélozott szállítójárművet és két harckocsit.

Az orosz sajtó – és egy ukrán televízió, a Hromadszke csatorna, a szakadárok és e területek lakóinak közlésére hivatkozva arról számolt be, kedd éjszaka tüzérségi támadás érte a Luhanszktól északra fekvő Scsasztya várost. A lövedékek egy része a kórház területén csapódott be. A város lakói pincékben töltötték az éjszakát.

Putyin és Porosenko telefonbeszélgetése azt jelzi, mégiscsak elindult a legmagasabb szintű egyeztetés, ami elengedhetetlen a konfliktus békés rendezéséhez. Mindkét vezető kényszerhelyzetbe került – Porosenkót a harci helyzet, az áldozatok és menekültek növekvő száma, Putyint pedig a gazdasági szankciók, a romló orosz gazdasági mutatók és kilátások terelhetik a kompromisszumok irányába.