Kovács Sarolta;öttusa vb;hatodik;

2014-09-06 07:56:00

Kovács Sarolta hatodik

Felemásan indult, aztán jól folytatódott tegnap a nők hagyományos versenyében, a varsói öttusa-világbajnokságon. A 2011-ben vb-ezüstérmes Kovács Sarolta jó vívással alapozta meg a napját, 21 győzelmet aratott és csak 13 ellenfelétől kapott ki, ezzel holtversenyben ötödik volt. 

A 200 méteres úszásban aztán 2:06.61 perccel a második legjobb időt érte el, így összetettben az élre állt, s pozícióját a lovaglás utánra is megőrizte, mivel hibátlanul ment végig a pályán. A 4x800 méteres, lövészetekkel megszakított futásnak elsőként vághatott neki, ám a végén hatodikként ért célba, így ebben a pozícióban zárta a világbajnokságot. Kovács a júliusi, székesfehérvári Európa-bajnokságon is hatodik lett, de akkor úgy, hogy két szám után második volt, aztán lovát egy kutya ugatása megzavarta, emiatt csúszott vissza.

Mostani teljesítményének értékeléséhez hozzátartozik, hogy az Eb után mandulaműtéten esett át, emiatt csaknem három hetet kihagyott a felkészülésből. A tegnapi döntőt végigversenyző másik magyar, Alekszejev Tamara a 29. helyen végzett, míg Földházi Zsófia a vívás során a harmadik asszójában térdsérülést szenvedett. A magyarok a csapatversenyben ötödikek lettek.