Gyárfás Tamás: „Most megint bizonyítottunk”

Publikálás dátuma
2014.09.09. 07:58
Fotó: Népszava
Vasárnap véget ért a Balatonfüreden rendezett II. junior nyíltvízi úszó-világbajnokság. A sportolók mellett a szervezők is hibátlan teljesítményt nyújtottak. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség - és a szervező-bizottság elnöke elárulta, hogy az eseménynek köszönhetően újabb feladatok kap ő és Balatonfüred egyaránt.

- Két síkon is eredményesen zárták a II. junior nyíltvízi úszó-világbajnokságot. A sportolók érmei mellett (két arany-, egy bronz) a szervezők is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

- Mi arra gondoltunk, hogy nekünk be kell bizonyítanunk, hogy Magyarország méltó házigazdája lesz a 2021-es a vizes - úszó, nyílt vízi úszó, műugró, műúszó, vízilabdázó - világbajnokságnak. Az első nap mindenki a rendezést méltatta, de most vagyok igazán boldog, mert egyre többen nem a gyors szervezésről - 40 nap-, hanem a gyors magyar nyíltvízi úszókról beszélnek, és ez pedig mindennél fontosabb!

- Ha már szóba került a szervezés. Hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt világszínvonalú sporteseményt varázsolni?

- Nem ez a fontos. A lényeg, hogy kitűnően úsztak a fiatalok.

- A viadalra sok gyerek volt kíváncsi. Találkoztam például ovis csoporttal, és iskolás osztállyal is.

- A legnagyobb örömöt az jelentette számomra, hogy odajött hozzám egy kisfiú, és azt kérdezte, hogy hol lehet nyíltvízi úszásra jelentkezni. Csodálkoztam, hogy ki tudja mondani. Kedvet kapott. Ez ennek az eseménynek a legnagyobb eredménye. Sok fiatal élvezi, hogy itt a Balaton, ami egyszerűen gyönyörű, és nincs kihasználva. A junior és ifi válogatottunk többet tett a magyar tenger népszerűsítésére, mint bármely propaganda fórum. Látom a kilátogató fiatalokon, amint vége a versenynek gatyára vetkőznek és csobbannak bele a vízbe - ami nem túl meleg -, mert kedvet kaptak egy kis úszásra. Ez ennek a versenynek a legnagyobb hozadéka.

- A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) annyira elégedett volt a látottakkal, hogy a 1019-es junior - és a 2021-es felnőtt világbajnokság mellett a következő három évben nyíltvízi Világkupát is rendez Magyarország, pontosabban Balatonfüred.

- Az egyik siker hozza a másikat, és reméljük, hogy valamelyik viadalon már indul az a kisfiú, akit előbb említettem. Megállapodtunk a FINA-val, hogy az elkövetkezendő három évben - 2015. július ötödikén lesz az első - Világkupát rendezünk. Az elmúlt két évben már szerveztünk Európa Kupát ugyan itt, amely 51 országot mozgósít, ám a vk 204-et. Mindenki örömmel jön vissza hozzánk. Egyrészt mert jól érezte magát, másrészt pedig hét év múlva itt lesz a világbajnokság.

- A FINA elöljáróin kívül a magyar vezetők is elégedettek voltak.

- Számomra ez is nagyon fontos, hogy ne csak nemzetközi, hanem hazai szinten is elégedettek legyenek. Amikor lejött Orbán Viktor miniszterelnök, láttam a szemében, hogy örül. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta nekem, hogy szívesen vendégül látná a versenyzőket. Ezek óriási eredmények, és garantálják, hogy jövőben is mellénk állnak. Ennek az lehet a hozadéka, hogy folyamatosan lesznek jó úszóink, mert ha ennyit kapunk, akkor adni is tudunk.

- A megnyitón körülbelül 1000 ember volt, míg a két érmünket több százan ünnepelték. A közönséget, illetve a létszámot milyennek ítéli?

- Annyiban bánatos vagyok, hogy nem a nyár közepén volt a verseny, mert akkor folyamatosan több ezren lettek volna. Viszont akik kilátogattak az első naptól kezdve biztatták a versenyzőket. Remélhetőleg jövőre is ott lesznek a Világkupán. A FINA élő közvetítésében 204 országban több millióan látták ezt az eseményt.

- A rendezvény előtt azt nyilatkozta, hogy ha az utolsó ember is felszáll a repülőgépre, ön akkor lesz nyugodt. Most jöhet a lazítás?

- Nem, megyünk tovább. Decemberben rövidpályás világbajnokság lesz Dohában. Hogy nézne ki, ha átmennék fürdőzőnek. Most arra koncentrálok.

Szerző

New York igazi királynője

Publikálás dátuma
2014.09.09. 07:56
Chris Evert és Martina Navratilova nyomában Serena Williams FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MIKE STOBE
Az idei esztendő utolsó Grand Slam-tornája, hiszen a hölgyek egyéni küzdelmében hatodik alkalommal - zsinórban harmadszor - lett első Serena Williams, aki immár 18-szoros Grand Slam-bajnok lett.

Ugyan tele volt meglepetésekkel az idei US Open, abban nem változott meg a világ rendje, hogy a hölgyeknél, a világelső Serena Williams lett New York királynője.

Névjegy
Név: Serena Williams
Állampolgárság: amerikai
Szül. hely és idő: Saginaw, 1981. szeptember 26.
Magasság/testsúly: 175 cm/68 kg
Első profi éve: 1995
Ütőfogás: jobbkezes, kétkezes fonák
Világranglistás helye: 1.
Legjobb eredményei
egyes - 63 tornagyőzelem, ebből 18 Grand Slam-siker, négyszeres világbajnok, olimpiai bajnok (2012), 677 győzelem és 118 vereség (85,15%)
páros - 22 tornagyőzelem, ebből 13 Grand Slam-siker, háromszoros olimpiai bajnok, 174 győzelem és 26 vereség (87%)
Eddigi pénzdíja: 60.881.179 dollár

A tornán végig fantasztikus formában teniszező amerikai klasszis 75 perc alatt 6:3, 6:3-as győzelmet aratott a dán Caroline Wozniacki ellen a fináléban, és ezzel 18. alkalommal diadalmaskodott egy Grand Slam-tornán, míg a US Openen hatodszor lett bajnok.

Ezzel egyébként beérte az örökranglistán a szintén 18 GS-sikerrel álló két amerikai legendát, Chris Evertet és Martina Navratilovát, illetve már "csak" néggyel van lemaradva a 22 trófeát begyűjtő Steffi Graftól.

Amennyiben a 32 éves Serena továbbra is így játszik, veszélybe kerülhet az egykori német világklasszis csúcsa.

A világelső pazarul teniszezett a döntőben is, ütött 29 nyerőt, és úgy adogatott, hogy a világ egyik legjobb fogadója, Wozniacki bréklabdáig sem jutott el.

"Nem hittem volna, hogy az idén Grand Slam-tornát nyerek, hálás vagyok a sorsnak, hogy megadatott nekem. Fantasztikus érzés, hogy Everttel és Navratilovával említenek egy lapon. Gyermekként csak egy álmom és egy ütőm volt" - mondta a hatszoros US Open-győztes, akiről egy bizonyos John McEnroe kijelentette: ha a legjobbját nyújtja, akkor ő minden idők legjobb női teniszezője.

Szerző

Mercedes: a kölcsön visszajár?

Publikálás dátuma
2014.09.09. 07:55
Gyanúsan boldog mindenki FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MARK THOMPSON
Noha most nem ment neki egymásnak a múlt vasárnapi monzai futamon a két Mercedes-pilóta, megint Lewis Hamilton és Nico Rosberg került az érdeklődés központjába. Ugyanis egyre többen vannak meggyőződve arról, hogy a csapat vezetése arra utasította Rosberget, hogy adja át Hamiltonnak az első helyet, ezzel mintegy egyenlítse ki a belga verseny számláját, amikor tönkre tette a brit futamát.

Például a korábbi háromszoros világbajnok, Jackie Stewart azt vallja, az összetettben élen álló német pilóta meglehetősen furcsán rontotta el kétszer is az első kanyart, majd miután Hamilton élre állt, még véletlenül sem rontott többet.

Nemzetközi sajtóvisszhang
Bild (német): "Két buta elfékezés Rosbergtől, és Hamilton lazán nyert. Rosberg idegei rosszabbak vajon az ezüstnyilak csatájában?"
Marca (spanyol): "Félelem, feszültség, lelkiismeret-furdalás? Rosberg úgy elrontotta a sikánt, mint egy kezdő."
Sport (spanyol): "Hamilton presztízsgyőzelmet aratott, idén hatodik futamát nyerte, Rosbergre rá sem lehetett ismerni."
L'Equipe (francia): "A Mercedes feltankolt pontokkal. Hamilton lendületben, ráadásul márkatársa hibákat követett el."
The Independent (brit): "Hamilton csapattársának fiaskóiból kovácsolt tőkét."

"Ez így egy kicsit túl furcsa! Legalább megpróbálhatott volna bekanyarodni, de nem tette. Először arra gondoltam, ez a bölcs dolog, másodjára viszont már az járt a fejemben, hogy vajon mi folyik itt?" - fogalmazott Stewart.

Természetesen a Mercedesnél mindenki mindent cáfol, és nevetségesnek tartják a feltételezését annak, hogy ilyen csapatutasítást adtak volna.

"Csak egy paranoid elme állhat elő ilyen ötlettel. Ha ez volt az elképzelésünk, elképesztően jól működött… Nagy nyomás nehezedett Nicóra, mert Lewis nagyon gyors volt a futamon" - nyilatkozta az Autosportnak a Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff.

Vannak olyan elméletek, hogy az időmérő megnyerését követően Hamilton ezúttal védelmet élvezett, ám ezt elveszítette a gyenge rajtjával, így Rosbergnek nem kellett tartania a pozícióját, ám később mégis helyre állították az eredeti sorrendet.

Mások azt mondják, ezzel Rosberg ugyan visszaadta a kölcsönt, ám ő járt jól, ugyanis amíg Hamilton a múltkor nullázott, addig ő a második helyével csak hét pontot veszített a helycserével. Mindeközben Rosberg azt mondta, Hamilton rá gyakorolt nyomásának volt köszönhető, hogy hibázott.

"Lewis gyors volt, hátulról jött, nekem pedig muszáj volt gyors tempót diktálnom, aminek eredményeként többször is hibáztam" - közölte Rosberg, akit Spához hasonlóan megint kifütyült a közönség. Rosberget még csapattársa, Lewis Hamilton is védelmébe vette.

"Egyáltalán nem szeretem, ha ilyet látok a sportban. Ha egy ilyen verseny után kiszállsz az autóból, nem így kéne fogadniuk" - mondta 2008 világbajnoka.

Szerző