ítélet;Budapest Környéki Törvényszék;Rezesová;

2014-09-09 11:32:00

Ítéletre vár Rezesová

Perbeszédekkel folytatódik kedden a Rezesová-per másodfokú tárgyalása a Budapest Környéki Törvényszéken. Hétfőn a bíró a védelem újabb szakértőjét zárta ki az eljárásból. Ezzel a bizonyítás be is fejeződött, az ítélethirdetés pontos időpontja azonban még nem ismert.

Bizonyítottan elfogultnak találta, ezért kizárta az egyik műszaki szakértőt a Rezesová-perből a hétfői tárgyalási napon a bíróság.

Az eljáró bíró úgy fogalmazott: míg a korábbi szakértő esetében felmerült, hogy nem pártatlan, a most kizárt esetén ez már be is bizonyosodott. Emlékezetes: korábban kizárták a védelem másik szakértőjét, Melegh Gábort is. Őt korábban az ügyészség is felkérte, ám akkor nem vállalta az esetet összeférhetetlenségre hivatkozva.

A négy ember halálát okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben a most kizárt mérnök korábban a védelem felkért szakértője volt, azonban az elsőfokú bíróság - a kirendeléséről döntött. Ettől kezdve pártatlanul kellett volna eljárnia, de a bíróság szerint továbbra is a védelem szakértőjeként viselkedett. Az Origo tudósítása szerint az i-re a pontot végül az tette fel, hogy a szakvéleményen a szerző nem jelölt munkadíjat, pedig erre volt lehetősége. A bírónő szerint ennek két oka lehet. Az írás vagy "magánszorgalomból" született az igazság minél gyorsabb kiderítése érdekében, vagy egyértelműen a védelem megbízásából.

A szakértő kizárását követően a bíróság egy új, kirendelt szakember szakvéleményét hallgatta meg és vetette össze a két másik állásponttal. Az új szakértő - akinek indítványára június 22-én éjszaka az M3-as autópályán rekonstruálták a történteket - szimulációs program segítségével mutatta be, hogyan történt az ütközés.

Abban valamennyi hétfőn meghallgatott szakértő egyetértett, hogy Rezesová legalább 165 kilométeres sebességgel haladt, míg a másik jármű, amellyel ütközött, 100-zal. Az új szakértő arról is beszélt, hogy az áldozatok autója attól lobbanhatott lángra, hogy a kipufogórendszerre folyó üzemanyag szikrát kapott.

A vád szerint Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán az X5-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba, amelyben négyen életüket vesztették. Az ügyészség szerint a vádlott közúti veszélyeztetést is elkövetett azzal, hogy nem sokkal a baleset előtt agresszíven vezetett, több járművet, köztük a későbbi áldozatok autóját is veszélyesen megközelítette.

Az első fokon eljáró Gödöllői Járásbíróság tavaly ősszel hat év fogházra ítélte Rezesovát több ember halálát okozó ittas vezetés miatt, ám a közúti veszélyeztetés vádja alól felmentette. Rezesová a baleset után előzetes letartóztatásba került és az eltelt csaknem két év során egy kisebb, néhány napos megszakítással azóta is fogva tartják.