Oroszország;Ukrajna;tűzszünet;Donyeck;

2014-09-14 12:53:00

Donyeckben nem hallgatnak a fegyverek

Mindkét fél megsértette a tűzszüneti megállapodást, derült ki szombaton, amikor kiújultak a harcok az ukrán hadsereg és a szeparatista fegyveresek között a donyecki repülőtérnél.

A szakadárok fellegvárának repülőtere még mindig az ukrán biztonsági erők kezén van, jelentések szerint pénteken éjszaka ezért ostromolták meg a létesítményt a szakadárok. A Reuters hírügynökség szerint szombat délután ágyúzás hangja hallatszott a város északi része felől, és a reptér felett fekete füst gomolygott, Kijev pedig azt jelentette, hogy a biztonsági erők sikeresen visszaverték a felkelők támadását a repülőtérnél.

Az önhatalmúlag kikiáltott donyecki népköztársaság vezetése szerint ismét lakóházakat ért tüzérségi találat a városban, halálos áldozatokról nem számoltak be. Késő este a „népköztársaság miniszterelnök-helyettese”, Andrej Purgin egy orosz televíziónak úgy nyilatkozott, hogy nem kívánnak politikai szövetséget kötni Ukrajnával. „Mi nem tudunk túllépni a véres áldozatokon. Az emberek több ezer élettel, szenvedéssel fizettek. Nem látok semmiféle lehetőséget a politikai szövetségre Ukrajnával” – szögezte le Purgin.

Ugyanakkor Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője először ismerte el szombaton a tűzszünet múlt hét pénteki hatályba lépése óta, hogy a hadsereg szakadárokkal végzett. Liszenko szerint Mariupolnál tizenkét felkelőt öltek meg, akik állítólag felderítést folytattak, a fegyvernyugvás életbe lépése óta hat ukrán katona halt meg összecsapásokban.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a Kijevben egy nemzetközi konferencián kijelentette, hogy az Európai Unió kész Ukrajnának 8 milliád eurót folyósítani, amennyiben Ukrajna a szükséges reformokat végrehajtja. Az Európai Parlament elnöke arról beszélt, hogy az Európai Unióval kötött társulási- és szabadkereskedelmi egyezmény lendületet ad a gazdasági növekedésnek és az ukrán gazdaság modernizálásának.

Shulz emlékeztetett, hogy a nyolcmilliárd eurót a gazdaság stabilizálása céljából fogja folyósítani az EU. Ez a gazdasági segítség konkrét követeléseket állít, melynek megfelelően Ukrajnának a szükséges reformokat be kell vezetnie.

Az Európai Bizottság márciusban úgy döntött, hogy az elkövetkezendő 7 év folyamán 11 milliárd eurót folyósít Ukrajnának, melyből az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 8 milliárd eurót folyósít. A Nemzetközi Valutaalap szerint az ukrán válság egyre inkább megterheli a világgazdaságot és az energiatermékek jelentős drágulásához vezethet.

Az Unió és Ukrajna ugyan aláírta a társulási- és szabadkereskedelmi egyezményt, de az EU, Oroszország és Ukrajna pénteken megállapodott abban, hogy 2015 végéig elhalasztják a szabadkereskedelmi megállapodás életbe léptetését. Karel De Gucht, a külkereskedelmi kérdésekben illetékes belga EU-biztos jelezte, Ukrajna addig is élvezni fogja az uniós piachoz való kedvezményes hozzáférés előnyeit. A halasztásra azért került sor, mert Oroszország azzal fenyegetőzött, hogy importvámot vet ki az ukrán árukra, ha életbe léptetik az EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodás előírásait.