Az 1989-ben elhunyt uralkodó életútjával kapcsolatos valamennyi lényeges dokumentumot összegyűjtötték: szüleinek írt, gyermekkori leveleitől, versein át, egészen a japán politikában rendre viharokat kavaró, háborús emlékhelynek tekintett Jaszukuni-szentéllyel kapcsolatos véleményéig.
Több mint 3100 irat került be az összeállításba, ezek jellegét igen, részletes tartalmát még nem tették közzé. Az életrajz készítői a császár kamarásainak naplóit is csatolták, több mint ötven emberrel készítettek interjút, végiglátogatták Japán minden prefektúráját, hogy a helyi dokumentumokat összegyűjtsék, s külföldi archívumokban is kutattak.
A monstre kiadvány publikálását a tervek szerint 2015 márciusában kezdik meg, az 1901-1920-ig terjedő időszakot felölelő két kötettel, s öt évbe telik majd, mire az utolsó, a magyarázó jegyzeteket tartalmazó, 61. kötet is napvilágot lát. Eredetileg 16 év alatt kellett volna elkészülnie a műnek, de kétszer is meghosszabbították a határidőt. Így is rekordidő alatt fejezték be, Hirohito nagyapjának biográfiáját például halála után ötven évvel publikálták.
Az életrajzot bemutatva a legnagyobb japán hírügynökség, a Kyodo s a japán lapok mintha igyekeztek volna visszafogni a várakozásokat, jóelőre jelezve, hogy a megjelenő anyagok "aligha változtatják meg alapvetően" a Hirohitóval kapcsolatos jelenlegi ismereteket.
Pedig a Krizantém-trón hajdani elfoglalójának tevékenységével kapcsolatban a szakértőkben jócskán támadhat hiányérzet.
Főleg második világháborús szerepe kapcsán akad történelmi kérdőjel szép számmal. Még nem tudni, kiderül-e a dokumentumokból, mit tett és miről tudott a távol-keleti szigetország legtovább, több mint 62 évig uralkodott császára Japán háborús korszakában? Mivel a dokumentumkötetek a császári udvartartás illetékeseinek irányításával készültek, leleplező anyagokra valóban vajmi kevés az esély.
Épp ellenkezőleg. Bekerült például egy olyan irat, amely arra utal: Hirohito már 1941 nyarán egy "önpusztító háború" kockázatáról beszélt az amerikai hadba lépéshez vezető, végzetes Pearl Harbor-i japán támadás előtt. A történészek egy része kétségtelelenül úgy látja az egykori uralkodót, mint aki a hadsereg tehetetlen bábjaként kényszerűen elfogadta, de semmiképp nem irányította a Felkelő Nap országának terjeszkedését Délkelet-Ázsiában.
Más szakértők szerint azonban ez a kép alapjában hamis, s Hirohitónak voltaképp ugyanúgy a vádlottak padjára kellett volna kerülni Tokió kapitulációja után, mint a hitleri rendszer főbűnöseinek Nürnbergben. Akármelyik megközelítés álljon is közelebb az igazsághoz, borítékolható, hogy a kötetek közzététele új viták forrásává válhat Tokióban.
Pedig a felelősség kérdésén a történelem voltaképp "túllépett". A Japánt a két atombomba bevetésével legyőző Egyesült Államok vezetői - vélhetőleg indokoltan - úgy látták, hogy a császár elítélése, de akár még perbe fogása, vagy netán békés lemondatása is alapjában rázná meg a japán társadalmat.
Így Hirohito, aki 1945-ben rádióbeszédben jelentette be a nemzetnek a feltétel nélküli megadást, megmaradhatott szimbólikus, a japán nép egységét jelképező poziciójában, s csorbítatlanul fennmaradt a világ legrégebbi dinasztiájának számító japán uralkodóház is.
