India;Hszi Csin-ping;Kínai Kommunista Párt;Narendra Modi;

2014-09-16 07:40:00

Versenyfutás Indiáért

Kemény versenyfutás zajlik India kegyeiért Kína és Japán között. E küzdelem részeként Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán a világ második legnépesebb országába látogat húsz vállalatvezetővel együtt, hogy a befektetési lehetőségekről tárgyaljon.

A Kínai Kommunista Párt főtitkára a tervek szerint hétmilliárd dolláros beruházásról ír alá megállapodást: három ipari parkban fektet be Peking. A látogatás azért is érdekes, mert előző héten Narendra Modi indiai kormányfő járt Abe Sindzo japán kormányfőnél, akivel szintén jelentős befektetésekről tárgyalt.

Abe és Modi láthatóan jól megértették egymást, s hírmagyarázók akkor úgy értékelték, Peking lépéshátrányba került az indiai piacért folytatott harcban, hiszen Tokió a következő öt évre 35 milliárd dolláros beruházást ígért. Abe és Modi "különleges stratégiai partnerségről" is megállapodott.

Modi ugyanakkor ki is játszhatja egymás ellen a két országot. Miközben Japán bejelentkezett az indiai gyorsvasúthálózat kiépítéséért, hasonló tervei Hszi Csin-pingnek is vannak. Modi a jobb ajánlat közül választhat. A kínai szövetség azért is lehet fontos India számára, mert a két állam viszonya eddig nem volt felhőtlen, elsősorban határvitáik miatt.

A kínai elnök a feltörekvő, úgynevezett BRIC-országok júliusi, brazíliai csúcstalálkozóján külön kiemelte, "Kína és India sokkal inkább stratégiai partnerek, mintsem riválisok". Peking számára azért is fontos, hogy a térségben minél több szövetségesre tegyen szert, mert a szigetviták miatt egyre hűvösebb a kapcsolata Japánnal, Vietnammal és a Fülöp-szigetekkel.

Kína ma már India legfontosabb kereskedelmi partnere. India külkereskedelme kilenc százalékát Pekinggel bonyolítja le, Japánnal csak két százalékát. Kína azonban nemcsak Indiát próbálja jelentős összegekkel megnyerni. Hszi Pakisztánnal 34 milliárd dolláros beruházásról ír alá megállapodást. Japán aligha veheti fel a versenyt Kínával, már ami a térségbeli befektetések nagyságát illeti.