Közelkép - Túl az Óperencián

Izgalmas időutazásra csábít Eszenyi Enikő invenciózus rendezésében a Vígszínházban a Ha majd egyszer mindenki visszajön… című estje. A Magyar Dal Napján bemutatott produkció az első világháború időszakában született dalokra épül.

Aki azt gondolta, hogy szinte valamennyi ilyen szerzeményt ismeri, az azt hiszem, hamar szembesül az Eszenyi Enikő és Kovács Krisztina által összeállított előadást nézve, hogy tévedett. Egymás után hallhatjuk ugyanis a népdalokat, a fülbemászó kuplékat, sanzonokat és rácsodálkozhatunk, jé, ez is ehhez a korszakhoz kötődik.

Persze vannak olyan örökzöldek, mint például az előadás címadó dala, vagy Kálmán Imre örökbecsű alkotásai, amelyek slágerré váltak. A vállalkozás tehát már önmagában üdvözlendő, vagyis egy estre való dalt összegyűjteni, melyek az első világháború időszakát fémjelzik. Egészen elképesztően pontosan mutatja meg ez az összeállítás, azt a folyamatot, miként változik meg teljesen a háború kitörését örömünnepként fogadók élete a háború végére.

A toborzóktól, vidám hadinótáktól hogyan jutunk el a drámai siratókig. Az előadás másik fontos erénye, hogy a dalokat jól kiegészítik a prózai részletek, levélrészletekből és más dokumentumokból származó idézetek, amelyek konkrét sorsokat tárnak elénk.

Belepillanthatunk emberi történetekbe, megismerhetünk szerelmes bakát, bátor hadapródot, lógós kadétot, szigorú őrvezetőt és álmodozó hadnagyot, hűséges cselédlányról, sóhajtozó szépasszonyról és hűtlen nagyságos asszonyról nem is beszélve.

A kivetített archív képsorok pedig olykor megelevenednek. Eszenyi remekül válogatta össze az est színészi csapatát, sokan vannak, de érdemes őket felsorolni: Bata Éva, Járó Zsuzsa, Kopek Janka, Réti Adrienn, Tornyi Ildikó, Csőre Gábor, Géczi Zoltán, Harkányi Endre, Józan László, Lajos András, Mészáros Máté, Tahi Tóth László, Telekes Péter, Sarádi Zsolt, Kovács Tamás és három egyetemi hallgató, Gonda Kata, Csapó Attila valamint Fábián Szabolcs.

Valamennyien óriási energiával, koncentrációval és figyelemmel vesznek részt az élvezetes összjátékban. Az est zenei vezetője Bella Máté és Furák Péter. Markáns Árvai György díszlete és nagyszerűek Pusztai Judit jelmezei. A Vígszínház repertoárjába bekerülő est koreográfusa Juronics Tamás.

Az utolsó képben a hadirokkant katonák a Túl az Óperencián dallamára egyszer csak leveszik magukról a maszkokat és elindulnak kifelé a színpadról. Majd komoran, sőt fájdalmasan visszanéznek. Tekintetükből jól kiolvasható, ezután már semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt. Arról nem is beszélve, hogy a háború réme sajnálatosan állandóan kísért bennünket.

Szerző
Frissítve: 2014.09.15. 22:58

Kiszolgáltatottak és basáskodók harca

Publikálás dátuma
2014.09.16. 07:45
Lapis Erika és Király Attila Szép Ernő az Igazgató úr című darabjában FORRÁS: DUNAÚJVÁROSI BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ
Ismét voltak figyelemre méltó előadások a hétvégén véget ért Vidéki Színházak Fesztiválján, a Thália Színházban. Több produkció is a kiszolgáltatottság, a megalázottság témakörét járta körbe.

Felkötni igyekszik magát egy jól szituált, kigömbölyödött úr, a szép nyári éjszakában, egy néptelen buszmegállóban. Nem különösen izgatott, biztos szakértelemmel hurkolja a kötelet, veti a gerendán át, még körbenéz, hogy tiszta-e a levegő, és már éppen nekilát a végső cselekedetnek. De ekkor egy fiatal pár egymást nyalva-falva arra rajcsúrozik. Csúnyán megzavarják a derék öngyilkosjelöltet, aki dühösen perpatvarozik velük.

Szép Ernő két egyfelvonásosát, a Május és az Igazgató úr! Címűt, játssza a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Tháliában. Az előbbi a viszonylag gyakran adott Május, Tóth József benne az öngyilkosjelölt. Megtestesíti egy kor, és azóta sok kor, reménytelenség táplálta depresszióját. Rutinosan rosszkedvű. Nem akar már semmit a világtól.

Harsányi Attila és Lovas Rozi A tanítónőbenFORRÁS: MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ

Harsányi Attila és Lovas Rozi A tanítónőbenFORRÁS: MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ

Nem tudjuk pontosan miféle, kiféle, de ez nem is fontos, ő maga a súlyos kiábrándultság, aki temérdek dolgon lehet túl, ezért túl akar már lenni mindenen. A párból a férfit elviszi a rendőr, kiderül, hogy bűnöző, a lány pedig ott dekkol, többszöri felszólításra se akar elmenni.

Tőkés Nikoletta cserfesre, látszólag naivra, de valójában nagyon is gyakorlatias észjárásúra játssza ezt a lányt. Huncut kedvességgel, zsigerből áradó szeretettel feltölti energiákkal, életre galvanizálja a halni készülőt, és beindul a férfi és nő közötti pezsgés. Közben áradnak Szép Ernő költői, gyönyörű mondatai.

A társulat remekül játssza "körbe" a két főszereplőt. Kicsit olyanok, mint Az ember tragédia Londoni színének halálba készülői, egyikük arcára se ül ki a boldogság. Az egész előadás a vágyak és az elérhető dolgok közti rémisztő szakadékról regél. Dubai Péter lepusztult arcú, gyufákat fenyegetően árusító fiú. Polgár Lilla luftballonosa egyáltalán nem tud örülni annak, hogy színes játékszereket árul. Király Attila rendőre kegyetlenül érzéketlen, ahogy Gasparik Gábor csibésze is.

Az Igazgató úrban pedig egészen lidérces Király Attila címszereplőként. Fiatal, csinos munkatársnőre hajt, és miután visszautasításra talált, elbocsájtással zsarolja. Lapis Erika Ida kisasszonyában megáll az ütő. Azokra gondol, akiket el kell tartania, keresete a napi betevőhöz létszükséglet. Kényszerből szerelmet próbál színlelni, saját kedvesét a görcsösen akarnok cégvezető helyére képzelve. Basáskodó és kiszolgáltatott rémisztő párharca a produkció.

Szikszai Rémusz rendezése telitalálat. Ráérez, hogy a két világháború közti léthelyzet jó néhány tekintetben azonos a maival. Lefesti a kiszolgáltatottság és a hatalmaskodás többféle árnyalatát. Megmutatja a lehetetlen körülmények között is létezni próbáló embert.
Bródy Sándor klasszikusának, A tanítónőnek címszereplője is a lehetetlennel próbálkozik.

Egy Isten háta mögötti, hűbérúri alapon berendezkedett, vaskalaposan korrupt községben igyekszik szabadelvű okossággal az őt leuralni, letámadni akaró férfiakkal, rosszakaratú irigységgel, lehúzó posvánnyal dacolni. Lovas Rozi Tóth Flórájáról abszolút hihető a tisztasága, elszántsága, lenyűgöző elhivatottsága.

Megvan a tétje annak, hogy esetleg keresztülviszi azt, ami senkinek nem sikerült, megmozdítja a rútul zavaros, riasztóan mocskos állóvizet. A Miskolci Nemzeti Színház előadásában is jó az ezúttal Rusznyák Gábor által "vezényelt" társulati munka. Szegedi Dezső gusztustalanul haszonleső hűbérúr, Nádasy Erika a feleségeként rezzenéstelen arcú, a férjét irányító, nagyzolóan beképzelt perszóna, aki azt hiszi, hogy praktikákkal és pénzzel bármi elérhető.

A fiúk, a Szőcs Artúr által játszott, gátlástalan nőcsábász, porfészekbeli helyi aranyifjú az, akit Tóth Flóra nemes lénye esetleg kilendíthetne a holtpontról. De, mint tudjuk, a láp lehúz, a hínár veszélyesen körbefon, itt maradva nem lehet normálisan létezni, maximum menekülni lehet. Ezt teszi a Pásztor Pál által adott becsületes, de nem igazán jelentékeny tanító is.

A kántorkisasszony, akit Szabó Irén tűzrőlpattantnak, de mélynek is játszik, helyben maradva is megpróbálkozik az igazság kimondásával, de a Kincses Károly alakította kántor, megijedve, a maga tapasztalatával, rendszeresen elrántja a "tűzvonalból." Kocsis Pál elvakultan agresszív káplánja szinte jelképezi mindazt, amitől menekülni kell. A tanítónő el is menekül, ki tudja, lesz-e máshol állása, ki tudja, máshol egyáltalán próbálkozhat-e.

A király beszéde című háromszoros Oscar-díjas film színpadi változatának diploma nélküli, de lenyűgöző élettapasztalattal rendelkező beszédtanára viszont meglehetősen magabiztos. Sarkadi Kiss János csökönyös fickó bőrébe bújik, akinek kétsége sincs afelől, hogy képes lesz arra, ami senkinek nem sikerült, krónikus dadogásából kigyógyítani azt a herceget, aki súlyos beszédhibával nem lehetne király.

Gyakorlatilag lemezteleníti, nagy energiákkal, és egyáltalán nem kedvesen, fütyülve arra, hogy királyi sarj, lehánt róla minden sallangot, nem hajbókol, nem udvariaskodik, keményen szókimondó, csak a pőre embert nézi. Királlyá kupálja, ha úgy tetszik, darabjaira töri, és komoly hozzáértéssel újjászületve összerakja az általa csak Bertie-nek szólított, VI. Györgyként valóban jó királlyá váló, gátlásait sok tekintetben levetkőző férfit.

Hüse Csaba a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában hitelesen mutatja meg azt a fejlődési folyamatot, amin keresztülmegy. Nem állítom, hogy Funtek Frigyes rendezése végig feszült, hogy a különböző történelmi figurák gyakran nem vázlatosak, és cselekvésnélküliek, de mégis összeáll egy szép történet, ami ráadásul nagyvonalakban még igaz is.

Szerző
Frissítve: 2014.09.15. 22:52

Lavórban

Csak állunk a térdig-vízben, és bámulunk magunk elé. Pedig elég volna egy pillantás a térképre és láthatnánk: hatalmas lavór közepén bambulunk feltűrt gatyaszárban, ahová nem csak felülről, hanem minden oldalról zubog nemzeti kincsünk, amellyel szokás szerint egy nemzeti könnycsepp elmorzsolásán túl nem tudunk mit kezdeni.

Létezett valaha egy förmedvény fogalom, a melioráció, amely átkos bolsevik trükként sem jelentett mást, mint vízgazdálkodást, meg talajjavítást, vagy inkább egy-egy nagyobb földrajzi egység tájrendezését. Csatorna, fásítás, öntözés, miegyéb. Ennek az országnak aztán átka lett, hogy "A" Vízlépcső a rendszerváltás politikai szimbólumává vált, amely maga alá temette nemcsak a múltat, hanem vele a meliorációt, meg a józan észt is. Most aztán várhatjuk, míg kihal két-három nemzedék, és a dédunokák megint megtanulnak különbséget tenni szakma és politika között. Hogy például abban még nincs semmi pártszimpátia, ha átlagban nem esik is több eső, de ha egyszerre jön az átlag, akkor kapkodhatjuk a pókhálós gumicsizmát. Egyként a Principálisnál, meg a Lajos utcai kanálisoknál, amelyeket nem özönvízre méreteztek.

Azt mondják, a tájrendezés valaha komoly szakma volt. Csúnya csúsztatás. Hiszen elég, ha az ember időnként felkapaszkodik a TEK homokzsákjainak magasába, s onnan tekintget le gúnyosan az alant hömpölygő sáros habokra.

Szerző
Friss Róbert